And the Oscar goes to... |×|

9.fejezet - A gödör alján

-Bryn... kérlek... - kopogtak újra az ajtómon.

De én nem válaszoltam, csak ültem az ablaknál és kinéztem az esős városra. Csendben, egy hangot se hallatva. Már egy teljes napja ültem ott, csak akkor mozogva, ha WC-re kellett mennem. Nem ettem semmit, nem aludtam semmit. Teljes depresszióba estem és úgy éreztem, hogy az lenne a legjobb, ha a szüleim és Ava után mennék. De tudtam, hogy sosem sikerülne. Képtelen lennék megölni magamat.

-Bryn... - hallottam Noah elkeseredett suttogását. - Kérlek engedj be... Annyira aggódunk érted...

Képtelen voltam válaszolni. Hallottam mindenki hangját, hallottam a kéréseiket, de nem tudtam válaszolni. Úgy éreztem, ha megszólalok még több rossz dolog történik. Hogy ha megszólalok, ha csak egy kicsit is jobban érzem magam... azzal nem csak magamnak, de az emléküknek is ártok. Ami természetesen nem volt igaz, de... ha az ember gyászol nem sok pozitív dolog jut az eszébe.

És ez így ment egy hétig. Az ablakban ültem és néztem a várost, az eget, az elhaladó embereket. A barátaim minden nap bekopogtak, hátha végre beengedem őket. A telefonom lenémítva hevert előttem, hátha csoda történik és megcsörren. A nagynénémék is próbálkoztak bejutni, de nem sikerült nekik. Tudtam, hogy azért is kapni fogok, hogy nem tanulok semmit, de nem ment volna. Akkor se, ha akartam volna.

És a sok nem evésnek, nem alvásnak az lett a vége, hogy egyik WC használatom közben összeestem. Elájultam a testem legyengítése miatt. És a kórházban ébredtem fel. Az orromban ott volt a légzésemet segítő cső, a kezemben infúzió és az ágyam mellett aggódó nagynénémék, azaz a gyámjaim. A fejem fájt, a karommal együtt, amiben az infúzió volt. A torkom száraz volt és kapart.

-Bryn! - szólított Aurora néni. - Hogy vagy kicsim?

De nem szóltam egy szót sem, csak a fájó kezemre néztem.

-Fáj? - kérdezte, mire bólintottam. - Mid fáj még?

Először a torkomra, majd a fejemre mutattam.

-Hívjak nővért?

Bólintottam. Aurora néni megnyomta a nővérhívót és nem sokkal később megjelent egy nővér.

-Látom felébredt kisasszony! - mosolygott rám. - Hogy érzi magát?

Nem szólaltam meg, csak Aurora nénire néztem.

-Fáj a karja a tűtől, a feje és a torka - magyarázta a nővérnek.

-Értem. Hát, a fej és torokfájásra tudok hozni gyógyszert, de a tűvel nem tudok mit kezdeni. Ha a kisasszony foglalkozott volna magával, nem kéne. De biztos vagyok benne, hogy hamarosan azt is ki tudjuk szedni - mosolygott kedvesen.

Csak bólintottam egy kicsit és a nővér kiment a gyógyszerért. Aztán visszajött a kezében egy pohár vízzel és egy dobozzal.

-Először vedd be a fejfájásra való gyógyszert, aztán idd meg a vizet és végül vedd be a torok gyógyszert - magyarázta a nővér. - Ezt a dobozt pedig egy nagyon aranyos fiatalember hagyta itt neked. Nagyon megijeszthetted.

-Köszönöm - suttogtam.

-Szóval beszélsz - mosolyodott el. - Rendben, hagylak. Aludj egy jót.

A nővér kiment, én pedig Aurora néni segítségével bevettem a gyógyszereket és megittam a vizet. Aztán a csomagért nyúltam és kinyitottam. A stábfotó volt a legtetején. Szomorúan vettem ki és alatta találtam egy recordert. Megnyomtam rajta a gombot és hallottam Noah hangját.

-Szia Bryn... Tudom, hogy ez nem a legjobb módja annak, hogy ezt mondjuk, de mindannyian sajnáljuk. Ha szükséged van valamelyikünkre... csak szólj. Minden stábtag nevében beszélek most. Fontos vagy nekünk. Szeretünk. És nem akarunk elveszíteni. Így, ha bármiben segítségre van szükséged, csak szólj nekünk. Melletted vagyunk Bryn - fejezte be Noah a beszédét.

Azt is leraktam magam mellé és kivettem az utolsó dolgot a dobozból. A telefonomat. Teljesen feltöltve, egy új háttérképpel.

-Ava? - suttogtam.

És akkor megcsörrent a telefonom. Nem írt ki nevet, csak számot. Jobbra húztam, így fogadva a hívást.

-Bryn? Te vagy az? - kérdezte egy nagyon ismerős hang.

-Ava? - döbbentem le.