JUST A LITTLE BIT OF YOUR HEART // louis y harry - befejezett

🌷3. FEJEZET🌷

You're my kryptonite

*Harry szemszöge*

Mint, ahogy Anyu megjósolta tényleg későn indultam el az iskola irányába, ezért a vége felé már futnom kellett, ugyanis mikor órámra néztem ráeszméletem, késésben vagyok. Odaértem a kapuhoz, mégjobban felgyorsítottam, lábaim alatt sorjában tűntek el a lépcsőfokok, ahogy szaladtam föl az osztályteremhez.

Lábaim már alig bírták, de végre ott álltam a kék színű zöld ablakos ajtó előtt. Hatalmas lendülettel estem be, de nem a kemény padlóra érkeztem, mint vártam, hanem egy számomra ismeretlen kicsinyke srácra, ki igazán puhának bizonyult. Végül felemeltem fejem mellkasáról.

Lihegve néztem szemeibe, melyből nem tudtam semmit kiolvasni, csak meglepettséget. Mikor ő is megtalálta szemeim íriszeivel, a kék talákozott a zölddel és én teljesen elvesztem. Szemeiben megláttam az óceán hullámait és az ég különboző árnyalait pompázni. Egyszerűen csodálatosan, leírhatatlanul gyönyörű volt.

A csillogó azúrkék szempár tulajdonosa, ki alattam feküdt puha ujjaival kisöpört pár kósza hajszálat homlokomból és fülem mögé helyezte azokat. Megjutalmaztam egy mosollyal, mire arcára aranyos pír szökött. Hogy lehet valaki ennyire ártatlan?

Éreztem szíve ütemtelen dobogását mellkasomnál, de enyémnél nem verhetett hevesebben. Közelsége megbabonázta testem lelkem. Emlékeimből soha nem fogom ezt a pillanatot kitörölni. Ha akarnám sem tudnám. Nem lennék képes az alattam fekvő ismeretlen fiú hihetetlenül aranyos pírban úszó arcocskáját, pisze orrát elfelejteni.

Ajkaink szinte súrolták egymást, de ezt az idilli pillanatot a tanárnő éles hangja szakította félbe, mikor is megkért, hogy tápászkodjunk fel a hideg földről, különben megfázunk az eslő héten.

Úgy istenigazából engem nem zavart, hogy a kócos kis Angyalkán pihenhetek, de nem akartam őt összenyomni, sem pedig azt, hogy megfázzon szóval felkeltem kényelmes, piciny testéről és nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem.

Egyet biccentett, majd elfogadta segítségnyújtó karom. Az egész testem bizsergett az ismeretlen érintéstől. Úgy éreztem ő a kriptonitom.

- Rendben, szóval Louis bemutatkoznál az osztálynak, légyszíves. - szólította meg osztályfőnökünk a mellettem álló Angyalt, kinek mint megtudtan Louis a neve.

- Öhmm... hát.... Louis Tomlinson vagyok. Nemrég költöztünk ide anyukámmal...... és...... ennyi. - mondta zavarodottan, és emellett egy kicsit jobban el is pirult. Soha nem láttam még ilyen gyönyörű teremtményt, mint Ő. Minden egyes mozdulata, testrésze, lélegzetvétele megbabonázott. Még sosem éreztem ilyet. Főleg nem egy fiú mellet, de Ő más volt. Ő nem csak egy egyszerű fiú. Különleges és csodálatra méltó.

- Köszönyjük neked, ezt a ........ rövid, de lényegretörő bemutatkozást. Visszamehetsz a helyedre. - itt azt hittem, hogy megúszom a késésem, de tévedtem- És te - fordult felém- első nap elkésni, jól kezded az évet Styles. Többet ne forduljon elő! Megrértetted? - nézett rám dühös szemeivel.
- Persze Tanárnő. Bocsánat, máskor nem fordul elő. - ígértem meg.

Körbenéztem, de csak egy szabad helyet találtam. Legnagyobb örömömre pont az Angyalka előtt volt, akinek arca még mindig pírban úszott, apró fejét pedig lefelé hajtotta.

Gyors léptekkel odamentem a szabad padhoz és leültem a belső székre. A másikat is választhattam volna, de számomra szinpatikusabb volt az, amelyik a megszeppent fiú előtt helyezkedett el.

Még egy utolsó pillantást vetettem rá aztán minden figyelmem a tanárnőnek szenteltem, de gondolataim csak akörül a csodás pillanat körül forogtak, mikor rajta feküdtem és belenéztem ragyogó íriszeibe.

Még soha nem láttam tisztább, bűntelenebb szempárt. Egy dolgot bizton allíthatok:

Az a kis megszeppent fiúcska, aki most hátam mögött ül,

Egy igazi földre szállt Angyal.

Love y'all! 💕