JUST A LITTLE BIT OF YOUR HEART // louis y harry - befejezett

🌷12. FEJEZET🌷

Them butterflies they come alive when I'm next to you

*Harry szemszöge*

Reggel mikor sétáltam az iskola folyosóin - hála istennek nem késtem el - felnéztem a faliújságra, igazából nem tudom mi okból. Soha nem szokott érdekelni mi van rajta, de egy belső hang azt mondta: - Ma ne csak sétálj el mellette, nézz oda, olvasd el.
Tettem, amit kért az ismeretlen hang. Először semmi figyelemreméltót nem véltem rajta felfedezni. Mikor már úgy voltam, ott hagyom szemeim a bal alsó sarokba szöktek, ahol egy piros-fehér papír volt kitűzve.

-----------------------------------------------------------

Ｔｅｈｅｔｓéｇｋｕｔａｔó

Iskolánk ebben az évben megrendezi első tehetségkutatóját.

A Dráma teremben kerül megrendezésre, minden diákot szívesen látunk az eseményen, akár fellépőként, akár nézőként.

!!! Csak zenével (éneklés, hangszer stb..) lehet nevezni !!!

Egyéni vagy páros produkcióval lehet csak fellépni!!!

Végül a zsűritagok és a nézők szavazata szerint hírdetjük ki a győztest.

Időpontja: 2019. október 5. 17:00 (szombat)

-----------------------------------------------------------

- Szia Harold... mit nézel ennyire? - kérdezte valaki mögöttem, mire egy nagyot ugrottam ijedségemben.

- Jaj, bocsi, nem akartalak megijeszteni csak gondoltam köszönök. - az én Angyalkám volt az. Bocsánatkérően tekintett rám, aztán lehajtotta apró kis buksiját, nem mert szemeimbe nézni.

- Semmi baj. A kérdésedre felelve pedig, épp egy szórólapot néz - itt megakadtam, ugyanis valami most jutott el tudatomig - várjunk csak..... milyen Harold? Ugye csak viccelsz? Ne kezd már te is, Niall mindig ezzel piszkál.- nyafogtam - Simán Harry vagyok. Punktum. - édesen felnevetett, majd végre szemeimbe nézett.

- Rendben Harold..... vagyis Harry. - javította ki magát. - Amúgy megérdemled, bunkó voltál. - ezt nem értettem. Mikor?

- Miért, mit csináltam? - kérdeztem tőle. Szerintem semmi rosszat nem tettem. Vagyis remélem.

- Tegnap este úgy mentél el, hogy nem köszöntél. - durcázott. Így még aranyosabb volt, mint általában. Kezeit maga előtt keresztbe tette, száját pedig lebiggyesztette, gesztenyebarna haja szemébe lógótt. Megpróbálta onna elfújni, sikertelenül.

- Nem akartatalak felébreszteni. Olyan aranyosan aludtál. - mondtam. Tényleg így gondolom. Ahogy apró testével elterült a hatalmas kanapén, szinte elveszett benne. Mellkasa egyenletesen emelkedett és miután kikeltem mellőle, már nem engem ölelt, hanem a takarót.

- Nem is vagyok aranyos, inkább egy roncs. - Nevetett fel fájdalmasan. Rossz érzés volt ezt a mondatot hallanom tőle. Remélem csak viccelt. Számomra ő a legcsodálatosabb teremtmény. Ő a leggyönyörűbb és ezt neki is tudnia kellene.

- Louh - óvatosan nyúltam álla alá és emeltem fel fejét, ugyanis megint a cipője orrát pásztázta. - Ne mondd ezt, mert nem igaz. Számomra igenis aranyos vagy... és gyönyörű. Nem vagy egy roncs. Hiszel nekem? - néztem szomorúságot árasztó szemeibe. - Hmm? - kérdeztem tőle újra.

- Talán - mondta ki nagy nehezen. Közelebb léptem hozzá és átöleltem apró testét. Szinte elveszett karjaim között. Éreztem kicsi szíve heves dobogását. Pár percig így álltunk, pisze orrát mellkasomba fúrta és mély levegőket vett. Mikor engedtem volna el hirtelen megpuszilta arcom.
- Ezt miért kaptam? - kérdeztem még mindig vigyorogva. Nagyon jól esett, ahogy nedves párnácskái megérintették orcám.