JUST A LITTLE BIT OF YOUR HEART // louis y harry - befejezett

🌷24. FEJEZET🌷

A vihar előtti csend

~Karácsony éjjel~

*Louis szemszöge*

Már hatalmas készülődésben volt mindenki, ugyanis megérkezett a szeretet ünnepe; a Karácsony. Kiskoromban imádtam minden pillanatát, mindig segítettem Anyának a mézeskalács sütésben, az volt a kedvenc karácsonyi édességem. Aztán később jöttek a problémák, az osztálytársaim kérdezgetni kezdték, hogy én mit kaptam ajándékba, de mivel nem voltunk valami gazdag család, így általában csak egy bögrét kaptam, de én nagyon örültem neki, a mai napig meg vannak és boldogan gondolok vissza arra, ahogy kibontom a csomagolásból, majd Anya finom kakaójára, amit utána általában azokból a számomra hatalmas értékkel bíró porcelán bögrékből ittam. Szerintem a karácsonyban nem az ajándékok a legfontosabbak, hanem a szeretet, hogy a család együtt legyen, legalább egy évben egyszer. Nagyon messze laktak a nagyszüleim, ezért csak akkor tudtam velük találkozni. 12 éves voltam, szenteste volt, leültem az ablak elé egy kis székbe és folyton kifelé lestem, hogy ugyan mikor érkeznek meg végre. Nem jöttek, akármennyire is vártam, nem jöttek. Soha többé. Emlékszem Anya könny áztatta szemeire és kezeinek lágy simogatására. Azon a napon ért el először igazán a halál fogalma, hogy többé nem láthatom őket, nem hallhatom hangjukat, Mama nem fog nekem selyemcukrot adni, Papa nem fog nekem a kandalló mellet régi háborús történeteket mesélni. Bebújtam Anyu ölelésébe és eláztattam pulóverét forró könnyeimmel. Igaz egy évben csak egyszer találkoztam velük, de nagyon szerettem őket, a sok megélt év miatt ráncos kezüket és arcukat, a színtelen, ősz hajukat, rekedtes hangjukat, hogy mindig megdicsérték a rajzaimat, amikről még én is tudtam, igazából szörnyűek. Sajnálom, hogy csak olyan kevés időt tölthettem velük.
A későbbiekben azt vettem észre, hogy már nem emlékszem rájuk pontosan, a kinézetükre, hangjuk dallamára, kedves szavaikra, ezek az emlékek mind elhomályosodtak, de sosem feledem el őket, a szívemben tovább élnek Anyával együtt. Mi nem voltunk nagy család, a karácsonyt is csak négyen ünnepeltük, mert Apa elment a testvéréhez, amiért őszintén először haragudtam, de utána megértettem, miért teszi. Elmesélte, hogy testvére nagyon magányos és egyedül érzi magát, mert a felesége meghalt szívrohamban, és az akkor három éves kisfiát pedig nem tudta volna egyedül felnevelni, ezért muszáj volt neki egy árvaházba adnia, de ennek már több éve és ezért utazik el mindig karácsony első két napjában, hogy legalább akkor legyen mellette valaki. Nagyon megsajnáltam szegényt, Apa testvérét és a kisfiát is, aki mint kiderült csak egy évvel fiatalabb nálam.

- Min gondolkodtál el annyira édesem? - hallottam meg Harry hangját, éppen valamilyen izzót próbált feltenni a falra, de az mindig leesett.
- Semmi csak.... régi emlékek. - sóhajtottam egyet, majd én is segítettem neki.
- Ne légy szomorú. A szeretet ünnepe van és itt vagy velem, aminek nagyon örülök, szóval most ne gondolj semmi rosszra, csak a jó dolgokra. - két tenyerével megfogta arcom és adott egy gyors csókot ajkaimra - Érte vagyok picur? - túrt bele hajamba, majd újra az égőkkel kezdett szenvedni.
- Igenis, uram! A katona értette a parancsot, uram!
- Nem kellet volna megnézni múltkor azt a háborús filmet. - fogott a kezébe egy celluxot és inkább azzal helyezte föl a karácsonyi fényeket.
- Nem nekem voltak rémálmiam a levágott testrészek miatt. - vágtam vissza, mire csak egy rosszalló pillantást kaptam.

Délután Tess és Stef mindenkit behívott az ebédlőbe, hogy valami fontosat mondjanak, ami inkább csak Harryre tartozik, de azt szeretnék, mindenki ott legyen. Mikor beértünk, ők már az asztalnál ültek. Megvárták míg mi is helyet foglalunk, majd Stef nehézkesen beszélni kezdett:
- Harry, drágám, kérlek hallgass végig. - nézett a göndörkére, aki csak bólintott egyet. - Pár héttel ezelőtt felhívott a.... - látszott rajta, hogy nem szívesen beszél erről a témáról - Felhívott a vérszerinti Apád. Nem tudjuk, hogy honnan szerezte meg a számunk vagy, hogy mi fogattunk örökbe, semmi rosszat nem akart, csak egy találkozót kért. A telefonon keresztül elég rendes embernek tűnt, ezt úgy értem, illedelmes volt és azt mondta nagy hálával tartozik nekünk, amiért örökbe fogadtunk, mert sajnos neki nem volt arra lehetősége, hogy felneveljen. Megérti, ha nem akarsz vele találkozni, és azt is ha haragszol rá és utálod.
- Mi nem akarunk befolyásolni - vette át a szót Tess - És megértjük, hogy most ez a sok információ hidegzuhanyként ért, de szerintünk jót tenne, ha találkoznál vele és megbeszélnétek a dolgokat, persze csak ha szeretnéd semmit nem erőltetünk. - láttam szerelmemen, hogy egy kis sokk érte, bár szerintem én sem reagálnék máshogy az ő helyében.
- Azt hi... azt hiszem szeretnék... vele beszélni... - mondta halkan és az asztal közepén lévő művirágot mustrálta szüntelen, mintha lenne benne valami érdekes.
- Rendben ennek örülönk, fiam. Igazából mi már felvettük vele a kapcsolatot és találkoztunk is vele, csakhogy meggyőződjünk arról, tényleg rendes ember és tényleg az anyagi helyzete miatt kellett megválnia tőled, ezt azért nem mondtuk el előbb, mert nem akartuk befolyásolni a döntésed. - az ezután következő csöndet a sütő jelzése törte meg - Jaj, tényleg a csirke, majdnem elfelejtettem. - állt fel a fekete hajú nő, de valami eszébe jutott gondolom, ezért még visszafordult Harryhez - Szóval, nem lenne gond, ha meghívnánk ma este vacsorára?
- Nem, azt hiszem. - válaszolt Hazz, majd mindenki ment a maga útjára, ugyanis ki voltak osztva a feladatok, kinek mit kell csinálnia, hogy minden idejében kész legyen.