JUST A LITTLE BIT OF YOUR HEART // louis y harry - befejezett

🌷16. FEJEZET🌷

I'm half a heart without you

*Louis szemszöge*

Utálni akarom Harryt, de mégsem megy.

Megígérte, hogy mindig velem lesz.

És most hol van?

Elhagyott.

Mióta együtt vagyunk engem minden nap szekáltak azzal, hogy buzi vagyok és ehhez hasonló dolgokkal.
Mikor Harry is velem volt, nem mertek piszkálni és neki egy szót sem szóltak, mert gondolom félnek tőle a magassága és az izmai miatt, de ha egy pillanatra is elment mellőlem, ami persze nem egyszer megtörtént egyből jöttek a beszólogatások. Hazz mindig megvígasztalt, de láttam rajta, hogy azt hiszi az ő hibája és ez elszomorított.

Tegnap éppen mentem volna Fizika órára, ami a kedvenc tantárgyam. Ja, persze még viccnek is rossz, amikor a suli nagymenői megállítottak, hogy pontosan fogalmazzak nekilöktek az egyik szekrénynek.

- Hova, hova buzikám? - nem feleltem nekik már megszoktam, hogy így beszélnek velem, ők pedig tudják, nem merek visszaszólni főleg, ha többen vannak. Mit is tehetnék három izomagy ellen egymagam?

- Tán mész leszopni Harrykét? Vagy majd megbaszatod magad vele? Gondolom már jó tág vagy odalent. - nekinyomott mellkasomnál fogva a fémszekrénynek, ezért nem tudtam szabadulni erős kezei alól, akármennyire is próbálkoztam.

- Kérlek hagyj, nem ártottam neked semmivel! - mondtam bár hiába. Ezekkel a barmokkal lehetetlenség normálisan társalogni.

- És ugyan miért hagyjalak? Most nincs itt a buzi barátod, hogy megvédjen. Itt hagyott teljesen egyedül, kiszolgáltatva nekünk. Csak dugásra kellesz neki, higyj nekem, később ha már megunt el fog dobni, mint egy kalap szart, mondjuk az is vagy. - tudtam, hogy minden amit kiejt a száján hazugság, hiszen még le sem feküdtünk, de az szöget ütött a fejembe, hogy el fog hagyni, majd egyszer rámun, hiszen én tényleg csak egy értéktelen senki vagyok.

- E...ez.. nem igaz. - próbáltam hitegetni saját magam.

- Ja szerinted. - ütött egyett öklével alhasamba. Legszívesebben felordítottam volna, de nem akartam megadni neki azt az örömet.

- Anyád is miattad lett öngyilkos. Nem tudta feldolgozni, hogy ilyen fia van. Te ölted meg. - ütötte most meg arcom és elengedett. Összerogytam, magzatpózba elterültem a földön. Semmi mást nem éreztem csak az erős rúgásokat testem különböző részein. Kaptam párat hátamba, fejembe és kezeimbe is, mégsem ez volt abban a pillanatban a legnagyobb fájdalmam. A szavak gyilkos ereje nagyobb volt. Csak egy mondat járt a fejemben; Te ölted meg! Te ölted meg!
Végül már semmit nem éreztem szemeim lehunytam és minden elsötétedett.

~🌼🌼🌼~

- Louis... Manóm... kérlek ébredj... - hallottam egy mély, rekedtes hangot mellőlem. Lassan nyitogatni kezdtem pilláim, majd elkapott a hirtelen hányinger. Amilyen gyorsan csak tudtam a sajgó testrészeimtől, felálltam és nagy szenvedések közepette próbáltam megtalálni a legközelebbi wc-t. Szerencsére a mosdóban voltam, így nem kellett fájó testem messze vonszolnom. Benyitottam az egyik ajtón, majd leguggoltam a wc kagyló elé. Éppen jókor, ugyanis minden amit ettem a mai nap egyszerre próbált kitörni nyelőcsövemen keresztül.

Öklendezések közepette, de minden elhagyta gyomrom belsejét. Lehúztam a wc-t és lerogytam a hideg csempére hátam a falnak támasztottam. Lépések hangjára lettem figyelmes, amik egyre csak közelednek. Beugrott, hogy nem egyedül vagyok a mosdóban, hallottam egy másik ismerős hangot is, de a kínzó fejfájásom miatt nem tudtam annyira koncentrálni, hogy felismerjem, plusz valakinek muszáj volt ide elhoznia, mert emlékszem a szekrények előtt ájultam el.