EROTIPIA

5. Fejezet - Maja

Remegő lábakkal mentem be utánuk az irodába, éreztem, hogy valami nagyon rossz dolog fog történni. Elnézve ezt az óriási férfit, ebből semmi jó nem sülhet ki. Be kell vallanom, félek. Nem, inkább rettegek. Behúztam magam mögött az ajtót, vigyázva, hogy semmiképp se lássa rajtam senki a bizonytalanságot. Néma csendben álltak előttem a férfiak, és bámultak. A Könyvek Követe bólogatott, ahogy felmérte testi adottságaimat. Ennyi, tetszem neki. Pedig kurvára nem akarok tetszeni neki.
- Bújj ki a ruháidból! – úgy utasított, mint aki el sem bírja képzelni, hogy nemleges választ kapjon. Segélykérően néztem főnökömre, aki siettetve biccentett, hogy engedelmeskedjek. Lefeszítettem a fűzőm, és kiléptem nadrágomból. A Könyvek Követe mutatóujját forgatta, szemléltetve, hogy mit vár tőlem. Körbeforogtam előttük. Egy jogtalan senkinek érzem magam, akit engedelmességre neveltek. Könyörgöm, csak Lilynek soha ne kelljen ezt megtapasztalnia!
- Pár új dolgot fogunk ma kipróbálni, remélem, nem bánod. De biztosíthatlak róla, hogy mind nagyon élvezetes lesz! – a hangja megnyugtatóan hatott, hittem neki. Miért akarna feltétlenül rosszat? Most Ric is csak megfelelni igyekszik valakinek.
- Ric? Kezded?
- Természetesen. – Ric leráncigálta magáról a farmert, majd intett, hogy menjek oda. Leült asztalának szélére, egyik lábfeje érte csak a földet, a másik a levegőbe lógott. Hajam összefogta a tarkómnál, úgy irányította fejem mozgását lefelé. Pánikba készültem esni. Mi a fenét akar? Ugye nem? Ugye nem?
- Vedd be a szádba, és szopogasd, akár egy citromot!
A Követ is elkezdett kibújni ruháiból, míg én ráhajoltam, és bekaptam a számba ezt a nagyon rossz ízű, gusztustalan péniszt. A hányinger rögtön jelentkezett. A fejemet megpróbálta jobban rászorítani, de elkezdtem ellenkezni. Nagy nehezen kiszabadultam és erélyesen közöltem: - Nem!
- Hát, ezt nem te fogod megmondani cicám! – olyan erővel nyomott vissza, hogy esélyem sem volt ellene. Bennem nincs ekkora erő. A torkomig erőltette az undorító farkát, amitől öklendeznem kellett. Ezt ténylegesen élvezi! Próbáltam magam feljebb emelni, a combján támaszkodva igyekeztem minden erőm latba vetni.  Akárhogy erőlködöm, nem győzhetek. Öklendeztem folyamatosan, néha elfogyott a levegőm is, örültem, ha azt tudok szerezni időben. Közben a Követ mögém állt, szétterpesztette a lábam és ujjaival simogatott köztük. Könnyeim már potyogtak a megaláztatástól. Abbahagytam az ellenkezést, és arra kezdtem koncentrálni, hogy megnyomjam a tetves manuális generálás gombot. A kezem nem volt lefogva, így levegő után kapkodás közben nyomogattam az utolsó mentsváram, de az nem reagált. Hogy lehet, hogy nem működik? Miért pont most nem működik? Működnie kell! Kérlek, működj! Bármit megteszek, csak működj! Most már két lyukamat tömték be. Hatalmas farok feszített szélesre, sósabb könnyek folytak a szememből, mint valaha. Marták szétszakadni készülő szám szélét, ahogy lecsurogtak. Egy idő után annyira lezsibbadt az egész arcom, hogy nem tudtam megkülönböztetni a zsibbadást a feszítő fájdalomtól. Mikor Ric már majdnem beleélvezett a számba, leszállt az asztalról és figyelte, ahogy főnöke kihasznál. Végre rendesen kapok levegőt, a szám pedig egyenesen megkönnyebbült. Nincs elsőbbsége a Követtel szemben, magamban örülök, hogy most nem ő dirigál, és tudom, hogy ez mennyire idegesítheti a nyugodt felszín alatt. Hirtelen abbamaradt a megaláztatás, de ugyanúgy az asztalon támaszkodva maradtam. Egyértelmű, hogy még nincs vége. Most Ric dugta belém az előző után említésre sem méltatható, apró gyerekpéniszét. Kifejezetten felüdülés volt számomra ez a váltás. Azonban vastag combok álltak elém, amik közül rám meredt a szörnyeteg. Ric meghúzta a hajam, ettől felemeltem a fejem egy fájdalmas nyögés kíséretében. Ezt kihasználva a Követ beleerőltette a számba a hímtagját. Úgy érzem, menten kettészakad az arcom, alig fér bele a számba, olyan széles. Zokognék, ha tudnék. Annyira szeretnék, mégsem tudok. Csak csendben csurognak a könnyeim, azt hiszem, ennél nem lehet rosszabb élményem. Próbáltam újra nyomogatni a gombom, de rám sem hederített. Feladom. Ha ez a kibaszott sorsom, akkor ez a kibaszott sorsom. Nem vagyok jobb, nem érdemlek jobbat, sosem lesz belőlem Fő Útmutató. Sosem lesz belőlem semmi, csak a főnökök kurvája. Egy átkozott játékszer a hímnem szégyeneinek! Ezeknek a semmirekellő, pöffeszkedő, kibaszott idiótáknak! Erőt gyűjtöttem és megpróbáltam megint kiszabadulni, vagy legalább levegőhöz jutni. Végső kétségbeesésemben összezártam a fogaimat, és ráharaptam a számat kitöltő péniszek királyára. A Követ hangos káromkodások mellett kihúzta magát belőlem, és olyan pofont kaptam, hogy nem tértem magamhoz. Kábultan csapódott orcám az üveglapnak. Ric is kihúzta magát belőlem, és azt hiszem, leköpte a hátam. A hangból és az érzésből ítélve, leköpött a tetű.
- Ezt biztosan nem fogom ennyiben hagyni! Halljátok? Utolsó senkiházik!
- Nagyon szemtelen lány vagy. El akartam ezt kerülni, de te nem hagysz más választást. - a mély, dörmögő hang gazdája mögém állt, és elkezdte verni a fenekem. Felváltva ütötte a farpofáimat, már néhány ütés után nagyon sajgott és csípett. Sikításomnak nem tudtam hangot adni, mert az undorító főnököm befogta a szám a mocskos, fasz ízű tenyerével.
- Felkészültél?
- De még mennyire! – mondta a Követ. - Ric, gyere ide. Verd rá! - hideg ujjával rábökött a végbélnyílásomra. Ric továbbra is befogta a számat, de másik kezével önkielégítésbe kezdett. Olyan tempót diktált, hogy nem kellett sokáig várni életképtelen hímivarsejtjeire. Meleg nedvességet éreztem az iménti bökés helyén. A Követ makkja hegyével kente szét a nyílásom körül, és legnagyobb rémületemre lassan megpróbált behatolni. Ric-nek le kellett fognia, annyira ellenkeztem minden testrészemmel.
- Ez, most ha minden igaz, fájni fog.
Üvöltöttem, ahogy behatolt, mégse tudtam hallatni a hangom. Próbáltam harapdálni Ric tenyerét, de nem jártam sikerrel. Iszonyatosan fáj. Most már tudok zokogni, elfáradtam a küzdésben és a hiábavaló ordításban. Bele kellett törődnöm, hogy semmi értelme harcolnom, már mindent megpróbáltam. Csak annyit tudtam csinálni, hogy valahogy elterelem a gondolataimat a csípő, égető fájdalomról. Lepergettem magam előtt, ahogy Alek aggódott értem, ahogy Baron bókolt, ahogy Kitty ölelt, ahogy Lily boldogan futkározott. Nem vettem észre, amikor belém élveztek, azt sem fogtam fel, mikor már magamra hagytak az irodában. Egy ideje nem mozdultam, találtam egy menekülési útvonalat és ragaszkodtam hozzá. A könnyeim már elfogytak, mostanra fájdalmaim maradtak csak meg. A lelkem hollétében nem voltam biztos. Talán azt is elvesztettem most. Mocskosnak és összetörtnek érzem magam. Erőtlenül felöltöztem, valamennyire tudatosan az arcomba igazítottam a hajam és kiléptem az irodából. Az igazi fájdalmat a tüdőmben éreztem. Égetett a levegővétel, mint amikor tüdőgyulladásom volt. Fájt visszatérni a normális életbe. Szörnyű a gondolat, hogy semmi nem változott. Csak én változtam, és erről egyedül én tudok. Egyedül én tudom, mit éltem át. Az emeleten a lányok közül soha egynek sem volt ilyen tapasztalata, és szívből remélem, hogy nem is lesz. Nem merek felnézni, bűnösnek érzem magam, kirekesztettnek, megrontottnak. Az élet egy alacsonyabb megnyilvánulása vagyok. Ennyit ér a létezésem, semmit. Nem kellek senkinek, nem tud rólam senki semmit, csak hogy az emeleti főnök szajhája vagyok. Elkezdtem viszketni, remegve próbáltam ledörzsölni csupasz bőrömről a koszt. Egyedül a keserű spermium szagát érzem magamon. Mindenhol. Tekintetemmel a parketta mintázatát követve lépdeltem a mosdóig. Gondolkodás nélkül magamra zártam az ajtót, ami olyan zuhanyzót rejtett, mint otthon is volt. Levetettem a ruháimat és lezuhanyoztam. Kitapogattam a testrészeimet, felmérve egyenkénti sérelmeiket. Összerogytam, és minden maradék könnycseppet kipréseltem magamból. Elvesztettem önmagam. Tudom, hogy soha többé nem leszek ugyanaz, aki reggel még voltam. Az önsajnálatom okozta leginkább sírógörcseimet. Egy jó órát is eltölthettem itt guggolva, már a hajam is majdnem megszáradt magától. Visszaöltöztem a ruháimba, amit első dolgom lesz kidobni, ahogy hazaértem. Most viszont visszamegyek az asztalomhoz. Leültem mögé és gondolataimba burkolóztam. Elzártam magam a külvilágtól, nem reagáltam arra sem, hogy a nevemen szólongattak.
- Maja! Maja! – kelletlenül felemeltem a fejem, Alek tornyosult fölém. Semmilyen érzelmet nem váltott ki belőlem a jelenléte, nem úgy, mint máskor. - Maja?
- Hm? – nem akartam beszélni hozzá, az járt a fejemben, mire használtam a számat nem olyan régen. Én vagyok a bűnök megtestesítője. Undorodom magamtól. - Jól vagy? – vonakodva merte csak megkérdezni. Megkönnyítem a dolgát.
- Ühüm.
- Kicsit magad alatt vagy.
- A-a. – mikor megy már el?
- Szeretnék kérni valamit. De ha nem alkalmas az időpont, később is jó lesz.
- Mit? – essünk túl rajta.
- Azt mondtad, bekrepált a mindenesed. Nekem adnád? Tudnék mit kezdeni az alkatrészeivel.
- Felőlem! – azonnal lekapcsoltam bal karomról, és átnyújtottam. Már majdnem elvette, mikor meggondoltam magam és teljes erőmből földhöz vágtam. A hangos csattanásra mindenki felém fordult.
- Mit bámultok? – ripakodtam rájuk, mire mind előrefordultak és úgy tettek, mintha nem történne semmi. Felálltam és tapostam, ahogy csak tudtam, a lábam fájdalmát elhomályosította a célom sikertelensége. Felkaptam és újra földhöz vágtam. Semmi. - Te utolsó szar! - újra földhöz vágtam, de természetesen törhetetlen. Alek néma csendben figyelte kirohanásomat, láttam rajta a megrökönyödést. - Így talán könnyebb lesz szétszerelni. És most megyek újat kérni.
Egyenesen az adminisztrációra mentem és elhoztam az újat. Minimális külső változtatáson esett át, ergonomikusabb sarkokat kapott. Őszintén leszartam az új AP-m. Egyben reménykedtem, hogy ez már működni fog szükség idején. Ahogy feltettem a karomra, bekapcsolt és azonosult velem. Mondhatjuk úgy is, hogy elfogadott gazdájának, és egy hullámhosszra kerültünk. Ha belegondolok, ez az igazi barát. Mindig azt nézi, hogy nekem mi a jó. Leszámítva, amikor nem!
- Az előzőt legyen szíves leadni megsemmisítésre.
- Már leadtam. - végül is így történt.
- Helyes. Az első napokban ne használjon túl sok szoftvert, mert az végzetes leállást okozhat.
- Értettem. Köszönöm.
- Viszontlátásra!
Ez azt jelenti, hogy elvesztettem a drogomat. Pedig pontosan erre van szükségem most. Hm. Hogy intézhetném el? Kivel beszéljek? Alekkal hiba lenne, nincs kedvem a hisztijéhez. Atlastól előbb bocsánatot kéne kérnem. Kitty elmondaná Aleknek. Max. Beszálltam a liftbe és kiszálltam a 90.-en. Célirányosan Maxet pásztáztam a szememmel. Észrevettem Kitty-t, és azt is, hogy ő is észrevett, de most dolgom van. Fontos dolgom. Letámaszkodtam Max új asztalára, vártam, míg nagyképűen méltóztatik felnézni. Na, végre.
- Hogy állunk mi ketten? – kérdeztem.
- Hogy álljunk?
- Úgy, hogy segítesz nekem.
- Lényegre törő. Ezt szeretem. Állok rendelkezésedre.
- Nemrég megismertem egy bizonyos Claust. Szeretnék vele találkozni.
Max felnevetett és kihúzott mellkassal hátradőlt székében. – hamar hangulatot váltott és megvetően komolyan azt kérdezte: - Te?
- Én.
- Ejnye, Maja. Csalódtam benned. Másnak gondoltalak. De a változatosság gyönyörködtet, nem igaz? – szeme fel-le méricskélt. - Elintézem, amit szeretnél. Nevezd meg igényed. – ahogy előredőlt, úgy mutatta kezével egy szolga feladatra készségét.
- Nem mondott nevet. Régi drog volt. De hozhatsz másfajtát is, csak régi legyen. Úgy hallottam, azok erősebbek.
- Jól hallottad. Vedd úgy, hogy el van intézve.
- Kimenjek érte valamikor?
- Akár.
- De ma.
- Természetesen! – szemét le nem vette rólam egy pillanatra sem. – Mondták már, hogy szép szád van?
Megint öklendezni akartam, de sikerült visszanyelnem a keserű ízt.
- Számíthatok a diszkréciódra?
- Ez egyszer.
- Most fizessem ki?
- Ráér később is. – mintha valami engedményt adott volna.
- Tenyérbe mászó vagy.
- A nők szálkája.
- Viszlát.
- Este légy szexibb! – kiabálta utánam. Eh. Akármilyen nagyképű is, most mégis egyedül rá számíthatok. Egyenesen hazamentem. Nem volt kedvem a következményekre gondolni, de eljöttem a Minisztériumból, és hazasétáltam. Erősen kétlem, hogy Ric szóvá tenné bárkinek is, azok után, ahány törvényt ma megsértett. Vagy inkább áthágott. Ki kell tisztítanom a fejem. Az egész belvárosi fal mentén végigmentem, beletelt néhány órába, míg körbeértem. Séta közben sötétedett rám, de felszabadított a naplemente. Különös, hogy nappal mindig be van borulva, de ahogy megy le a Nap, úgy tisztul ki az ég. Egyre kevesebb lesz a felhő, éjjelre már alig marad. Csodálatosak ezek a színek. Mintha egy olyan világban lennék, amilyenre vágyom. Egész másnak tűnik hirtelen a mindenség. Sokkal jobb hely lett. Bárcsak a múltba születtem volna! Szeretnék motorozni a végtelen úton, és szabadnak érezni magam a sebességtől és egészen könnyednek a  problémáktól. És mennyi ilyen csodálatos dolog várhatott volna még rám! Csak néhány tetves évtized!