EROTIPIA

13. Fejezet - Alek

Fekszem az ágyamon és tíz percenként adagolom magamnak a cannabis löketeket. Úgy érzem, hogy képtelen vagyok ennél jobban kiütni magam, pedig most aztán igazán jólesne. Rendkívül feszült vagyok. Merevnek érzem a nyújtott lábaimat, szerintem megmozdítani sem tudnám őket, ha akarnám. Alig várom, hogy Claust ma megszorongathassam kicsit, amiért volt pofája átverni. Jóízűen felnevettem az elképzelt látványán. Kénytelen lesz meghívni egy kárpótlásra, mivel garanciát vállal a minőségért. Hihetetlen. Nem tudok végigvinni egy gondolatot anélkül, hogy Maja ne jutna eszembe! Á! Ököllel rácsaptam magam mellett az ágyra. Rettentően fel tud idegesíteni! Összeszorítottam a fogam és támadni akartam. Nem őt. Akárki mást. Egy belevaló ellenfelet. Mondjuk azt a nagydarab állatot akarom, aki a múltkor szétvert. Nem, Baront akarom, bár őt egy ütéssel leteríteném, nem jelent éppen kihívást. Kis tetű. Fölemeltem a kézfejemet, hogy emlékezzek a fájdalom érzésére, de már nem volt rajta semmi nyoma. Beugrott, hogy délelőtt ellátta a minisztériumi orvos. Mégsem mászkálhatok olyan ocsmány fejjel, túlontúl kitűnnék a tömegből. Mindössze egy krémre van szükség, hogy meg nem történtté váljon egy sérülés. Na, dologra! Felpattantam és megindultam merevnek hitt lábaimon. Bekopogtam minden ajtón az emeleten, azt kiabálva, hogy: - Buli! Buli! - néhányan kinéztek és éljeneztek, mások a zárt ajtók mögött láttak neki a szervezésnek. Tudom, mert ismerem őket. Mind így reagálunk, majdhogynem minden nap. Csak egyikünknek legyen kedve este szórakozni, és biztosan mindegyikünk fog. Végül is innen van a ház hírneve.

Órák teltek el úgy, hogy nem emlékszem az eltöltött időre. Körülöttem a tömeg a szokásos formáját ölti, már-már nyomorgunk. Hogy van ennyi embernek kedve minden este szórakozni? Ez még nekem is durva. Csak az nincs itt, akinek kéne. Csak az az egy.
Picsába, Maja! Ő az én gyerekem is! Fizikai fájdalmat okoz, akárhányszor belegondolok, hogy lesz egy fiam, és talán sosem láthatom. Fiú lesz, ez egyértelmű. El kell kezdenem gondolkodni a nevén. Legközelebb már azzal közelítek, a lelkére fogok hatni. Jé, Claus mióta áll itt mellettem?
- Jól kicsesztél velem. Nagy szar ez a drog, amit adtál!
- Akkor veled van a baj, haver! - Claus nem veszi magára, inkább rólam alkot rossz véleményt. Jellemző.
- Nem ez lenne az első eset. - erről rögtön eszünkbe jutott a szüzességem elvesztésének története - mint általában mindenről -, és jót röhögtünk. Tizenhárom évesek voltunk, amikor először tanították a közösülés gyakorlati módozatait. A tanárnőnk egy tizenkilenc éves lány volt, aki egyesével utasított minket, hogy hatoljunk belé háromszor. Már hónapok óta csak erre vártunk. Kiéhezett kisfiúk voltunk. Alex ellopott a tanárnőnktől egy vágykeltő szoftvert, ami akkor még nem volt korlátlanul betáplálva a mindenesekbe, mint most. Akkor még néhány adagos szoftvereket gyártottak. Azt hallottuk, hogy ettől nagyobb lesz a farkunk, és azt gondoltuk, ha itt jól teljesítünk, akkor végre engedélyt kapunk, hogy bárkit megfektethessünk. Az óra előtt elharmadoltuk az adagokat és izgatottan vártuk a sorunkat. Mikor én következtem, kivettem a pöcsöm a farmeromból és bedugtam a lányba. Barátaimra néztem, akik kezükkel és vigyorukkal ösztönöztek a gombnyomásra. Legyen hát. A második tolásnál a tanárnő szigorú hangnemmel ismételte a nevem, a harmadiknál nyögött, a negyediknél már löktem, a huszonhatodiknál pedig elélveztem. Emiatt egy hónappal később kezdhettem meg a szabad közösülést a többieknél. Azóta azt hallgatom, hogy ők miattam várhattak a következő gyakorlati óráig. Az persze mindegy, hogy én egy hónappal tovább vártam az első igazi puncimra.
Kezdem magam kiütve érezni. Imádom ezt az érzést, amikor a végtagjaim rutinból működnek, mert elfelejtem őket tudatosan mozgatni. Nem gondolok arra, hogy mit csináljanak, mégis milyen utasításra cselekszenek akkor? Bekapcsol az autópilóta. Felnevetek, a hangom teljesen elveszik a zene alatt. Kezem folyamatosan emeli számhoz az esti turmixos poharam, csak immár alkoholt lötyögtetek benne. Ezek szerint erre van szükségem? Gondolom, a saját testem már csak tudja, mi kell neki. Legyen hát meg az akarata. Én nem vitatkozok veled, haver. Lehúztam a pohár teljes tartalmát, majd váratlanul kezdtem magam furcsán érezni. Elvesztettem az egyensúlyérzékemet és emelkedni kezdtem. Elemelkedek a földtől! Mi ez? Mi történik?!Kétségbeestem! Mi a faszom történik most? Látszólag senki nem veszi észre, hogy itt lebegek ezen a kurva helyen. Egyszerre nevetek és hisztériázom. Vészesen közeledek a plafonhoz! Elég! Karjaimat a fejem fölé emeltem, hogy megpróbáljam lefékezni az ütközést. Maximum a karom törik ketté. Végül már csak fél fej választott el tőle, amikor megálltam végre. A tömeget kémlelve magam alatt, úgy tűnt, még mindig nem látnak. Hiába hahózok, nem is hallanak. Próbálom lefelé tolni magam karból, de mintha ideragasztottak volna. Tényleg megtörténhet ez? Körülnézek és megpillantok egy kis fekete pókot nem messze tőlem a plafonon. Közeledik felém. Nincs bajom a pókokkal, de nem lennék elragadtatva tőle, ha most átmászna rajtam. Állóháború lenne.
- Ne félj, nem mászom át rajtad.
- Tessék?
- Nem mászom át rajtad. Ettől tartasz, nem?
- Én már nem tudom, mitől tartsak. - figyelem a kis élőlényt, és elfog a természet szeretete. Milyen pompás kis jószág ez! Szinte csodálatos. Vajon min kellett átmennie, hogy alkalmazkodása az élethez ilyen alakot kívánt meg? Hány generáció bukott el a hatékonyságig? Vagy kiválóságig? Nem, 50 % az életben maradás a táplálékláncban. Csak hatékonyság.
- Igazi filozófus lehet belőled. Sok kérdés, lehetséges válaszokkal. Ha ily kedves vagyok számodra, táncolj nekem, kérlek!
- Hogy mondod?
- Ha táncolsz, leengedlek.
- Itt a levegőben? Egy póknak? - kényszeredetten nevettem. Ennél nagyobb hülyeséget még életemben nem hallottam. De éppen ezért fogom megtenni.
- Oké. Táncolok neked, kishaver. - elég nehézkesen tudtam megoldani szilárd talaj nélkül, de vonaglottam a levegőben, ahogy csak bírtam. Tessék, egy kis hullámzás hasból. Na? Jó, mi? A pók sok lábával tapsolt nekem. Hirtelen magamhoz tértem. Még mindig magasabban voltam, mint kellene, érthetetlen módon, az aula pultján állok, kezemben a pólóm, nadrágom sehol, a tömeg őrjöng. Leugrottam, Alex a pultra fekve röhögött mellettem. Zavartan felvettem a pólóm.
- Szar, mi? - kérdezte Claus engem kémlelve mindig komoly arcával, ami csakhamar átváltott vihogó ábrázatba. Ezzel csatlakozott is másik barátomhoz, akit csak most vettem észre igazán. Nem kellett volna.
- Mi olyan kurva vicces? - csak sejtésem van arról, mit csinálhattam. Talán táncoltam? Remélem, nem úgy, ahogy a póknak! Ezt lepergetve magam előtt, engem is elkapott a röhögés. Te jóságos horizont! Magukra hagytam a barátaimat és elindultam egy farmerért. Atlas állt az ajtóm előtt.
- Atlas? – lendítettem bal karommal a levegőben, hogy kinyissam az ajtót.
- Kösz, hogy ilyen gyorsan jöttél!
- Mire gondolsz?
- Nem kaptad meg az üzenetem? – mutat mindenesem irányába. És valóban, villogok. – Azt hittem, ezért jöttél fel. Mindegy. Beszélnünk kell!
- Oké. – egyenesen a szekrényemhez mentem, és beleugráltam egy új gatyába, bár az egyensúlyérzékem kicsit megingatott.
- Inkább meg sem kérdezem.. – nevettem barátom megjegyzésén.
- Na, mi a helyzet?
- Rád állítottak valakit. Most hallottam az informátoromtól.
- Ez biztos? – ez nem lehet. Ne most!
- Attól tartok. Jobb lenne, ha most meglapulnál kicsit. Szüneteltessük az akciót!
- Nem! Szó sem lehet róla! Már csak néhány lépésnyire vagyunk. Ki a kém?
- Egyelőre nem derült ki. De rád állították, nem ránk. Ezzel veszélybe sodorhatod az egész tervet!
- Picsába! Van még néhány hetünk, azalatt kiderítjük, ki az, de addig is haladnia kell a dolgoknak. Továbbra is végzem az irodai kutatást. Majd kitalálok valamit. Most képtelen vagyok gondolkodni. Túl sok minden jár a fejemben.
- Addig is beszélünk az AP-n.
- Úgy van, barátom! – finoman megveregettem informátorom hátát.
- Megyek, kérdezősködök még. Majd jelentkezem.
- Kösz, Atlas!
Távozása után mindenkit végiggondoltam, akivel újabb az ismeretségem. Akikkel rendszeresen dugok. Akikkel üzleteltem. Akik itt laknak. Akikkel együtt dolgozom. Rengeteg a lehetőség. Apám! Ki ne akarna eltűntetni? Túl sokat tudok. Elárasztott a boldogság érzése - mert arra gondoltam, hogy legalább hagyok magam után egy apró hasonmást -, és át is vette helyét a bánat, mert talán sosem fogom látni a kis törpét. Első lépésként szemmel tartom Atlas informátorát. Gyakori, hogy egy informátor informátora a Rendszer kezére játssza annak vezetőjét, azaz jelen esetben engem. Törtető kis rohadékok. Egyébként is nagyon erős a késztetés, hogy Baronnal kezdjem a kört. Netalán zárjam is. De addig is, most egy nagy lazítás következik. Utolsó lazításom lehet ez a közeljövőben. Adjuk hát meg a módját. Beütöttem a semlegesítő kódot mindenesembe, amivel felfüggesztettem a kapcsolattartást közte és a szervezetem között. Csak egy időre, mindössze ma estére. Nagy felelősség, de egyszer belefér. Elkövetünk egy kis bűncselekményt. Amúgy sem áll távol tőlünk. Kikeresem a tárolt szoftverek közül a marihuánát, egy harmadnyi adagom maradt. Kicsit keveslem, de rányomok a teljes dózis küldésére. Most kikeresem a kokain szoftvert, ebből egy negyed adagot állítok be, egyelőre. Felvetődök az ágyra, a plafonra hívom a központi konzolt, előkotrom a zenei archívumból, amire most szállhatok egyet, valami kellemes, utaztató muzsikát. Ahogy megszólal, elnyomja a lenti mulatság hangfoszlányait. Mosolygok, kis időre megfeledkezem most a gondokról. Bekapcsolom az univerzális kivetítést, kiválasztom a tavaszi erdőt a sablonok közül, majd kilépek a központból. Az összes falat azonnal fák borítják be, a plafon a napfényes eget jeleníti meg. Az erdő illata megtölti a lakást, madarak a zenét is túlharsogó csiripelésbe kezdenek. Olyan magas fák sűrűjében fekszem, amik már elképzelhetetlen méreteket öltenek. Lehet, hogy hibás a programozás? Én nem hiszem, hogy léteznek ilyenek. Mondjuk, én sok mindent nem hiszek. Hátamon elterülve az ágy oldalsó, titkos fiókját keresem, amely ujjlenyomattal működik. Aha, ezek szerint megtaláltam, mert kinyílt. Megpróbálok kikotorászni belőle egy szoftvert, de elég nehéz, főleg, hogy van itt még néhány másik is. De mit is keresek tulajdonképpen? Tudom már. Közben az összes megmaradt drogomat beadagoltam és hagytam, hogy elragadjon, aminek el kell ragadnia. Az erdő lassan életre kel körülöttem, én pedig meg sem tudok moccanni. Szólít, hogy „fuss! Gyere!". Majd inkább legközelebb. Válaszolom gondolatban. Az agyam letompult, de örökös fáradtságom tovaszállt, felszabadult vagyok és ötlet kész. Az erdő és a zene birtokba vesz. Kreativitás kombó. Csak félig-meddig lehetek tudatomnál. Időnként beugrik egy-egy kép. Mintha Atlas idegesen járkálna az ágyam mellett, miközben kiabál valakinek valamit. Legalábbis azt hiszem, mert csak oldalsó töredékeket látok, szemem a napos égbolton ragadt. Két női mell zökkent ki a látványból, ahogy be-beugrál a képbe. Egy meztelen felsőtest, amint rajtam rugózik. Szép, pattogó mellek. Kezembe fogom őket, és megint az eget bámulom, a nő sehol. Ismét Atlas mászkál mellettem. Integet nekem. Helló, haver, neked is! Nem akarok leállni, biztos van még ennél tovább is. Most miért nincs LSD-m? Szinte sosincs, amikor kellene. Fiókban felejtett kezemmel kotorászni kezdek az ágy oldalánál. Kitapogatok egy kisebb papírhengert és egy kisméretű tűzgyújtót. Legutóbbi utamon jutottam hozzájuk, ajándék volt Suzie-tól. Édes Suzie. Hiányzik az ízed. Talán, ha nem lennék már szerelmes. Szinte csak vele feküdtem le a másik városban. Szomszédom volt az ideiglenes szálláson, az első nap találkoztunk, és az utolsóig kúrogattunk. Ezt a cigit az emlékednek ajánlom. Rágyújtottam a dohánnyal vegyes cannabis papírhengeremre, és letüdőztem. Sokat szívtunk ilyet együtt, aztán általában szeretkeztünk. Ezt a hatást meg sem közelíti holmi szoftveres utánzat. Az első slukk erős, kicsit mindig köhögnöm kell tőle. Hú, innom is kellene. Kaparja a torkom. Másik oldalamra nyúltam és kitapogattam az éjjeliszekrényemen hagyott alkoholomat, melyet még magammal hoztam fel. Ahogy a számba öntöttem, azt hiszem, olyan lett az arcom és talán az ágy is. Visszaemeltem számhoz a cigit, de az már nem volt az ujjaim között. Hová lett? Ráncigálást érzek, valaki rángat a karomnál fogva. Hé, engedj el! Továbbra is az eget kémlelem, a nyárra gondolok. Ahogy Majával úszom a kis tóban. A tűző napsütésben labda méretű hasát simogatom, ő mosolyog, kisbabát tartok a kezemben, aztán őrök kezdenek el verni. Hiába próbálom saját testemmel védeni a fiamat, őt is érik az ütések. Ordít a fülembe. Addig ütnek, míg ki nem engedem a szorításomból. Mérhetetlenül fáj, nem bírom már sokáig. Kitépik a kezemből, ő csak bömböl és kapaszkodni próbál belém, engem pedig áramütés ér. Hirtelen felriadok az álomból. A látásom fokozatosan tisztul, a hallásom csak lassan élesedik, a fejem sajog. Tisztulok. Nem emlékszem semmire, csak az álmomra.
- Végre! Alek! Alek! Alek! – hallom a nevemet. Kurva szomjas vagyok! Körülnézek a szobában, megemelem üres turmixos poharamat. Picsába.
- Alek! Alek! – megdörzsölöm a szemem, és újra körülnézek. Atlas áll az asztalom mellett és szólongat, legalábbis tátog. Még mindig sípol a fülem. Az asztal. Kikecmergek az ágyból, és odalépek egy régi konzervdobozhoz. Félig teli, szuper! Rögtön kiittam alkoholos tartalmát. Ah, de hiszen ez víz! Egyáltalán, milyen napszak van?
- Alek! – pofozott fel Atlas váratlanul. Elmúlt a sípolás.
- Ezt csak azért nézem el, mert nem vagyok magamnál.
- Kurvára nem vagy! Egész kibaszott éjjel nem voltál! Hogy csinálhatsz ilyet? Majd összefostuk magunkat! Ráadásul híreim vannak, rossz időpontot választottál a faszom „ereszd el a hajamhoz"!
- Szerezz nekem egy cigit, és beszélhetünk. Addig ne számíts rám. Szerezz valahonnan.
- Komolyan mondod?
- Szerinted?! Attól észhez térek, csak szerezz egyet.
- Rohadj meg! – de tette, amire kértem, és hosszúnak tűnő percek után ledobta mellém.
- Köszönöm. – rágyújtottam, megkönnyebbülés járt át. Az élet fokozatosan visszatér belém. Max sétál be hozzám szokásához híven, csak úgy, amikor gondol egyet.
- Te anyaszomorító! Felébredtél? Ideje volt.
- Csak lazítottam egy kicsit, mi ez a nagy kétségbeesés?
- Mondjuk úgy, hogy még nem láttunk ilyennek. Mit toltál?
- Amim csak volt.
- Mid volt?
- Már nem tudom. Milyen híred van? – nézek informátoromra némileg éberebben.
- Beszéltem Baronnal, azt állítja semmi köze hozzád.
- Várható volt. Majd én beszélek vele.
- Nem kéne. Azt mondta, ha csak megközelíted, kitálal. Jelentsen ez bármit is.
- Majd meglátjuk.
- Egyébként is, a kémünk nő.
- Egy nő? Hm. Rá fogok jönni, ki az. Csak nem most.
- Mostanáig ezen kellett volna gondolkodnod!
- Megérdemeltem, szükségem volt egy kis kikapcsolódásra. Ezt most nem róhatod fel nekem!
- Egy kicsire?! Orvost akartunk hívni, baszd meg! Semmire nem reagáltál!
- Pedig még egy tüzes kis szőke is meglovagolt! – mondta Max olyan hangsúllyal, mint aki nem érti, mit esznek rajtam a nők. Megsimogattam a homlokom, de a bőrömön nem érződik a számsor. Nincs kitüremkedés vagy elváltozás. Se emlék. Most Kitty rontott be feldúltan, csak úgy dübörgött az emelet a lába nyomán. Egyenesen nekem jött, és püfölni kezdett. Kiverte a számból a cigit, aminek nagyon nem örültem.
- Hogy merészelted ezt tenni velem? Megőrültél?! Hülye fasz! Utállak! – sorozott tovább erőtlen kis ökleivel.
- Remek, de szállj le rólam!
- Nem tehetsz ilyet! Egy fasz vagy! Önző fasz! – karomat arcom elé tartva védtem magam az ütéseitől.
- Atlas, vidd innen a nődet! – barátom s egyben informátorom felemelte hisztérikus húgomat, és az ajtó felé próbálta vezetni. – Ne haragudj, bébi! – esdekelt helyettem is.
- Ideje kezembe venni a dolgokat. – ismét meggyújtottam törött cigarettámat.
- Fenyítsünk! Imádok fenyíteni! – tartotta Max a tűz fölé eltűntnek hitt tekert cigimet.