EROTIPIA

7. Fejezet

Alek

Szinte szökelltem a húgom ajtajáig. Alig vártam, hogy újra lássam. Mikor ajtót nyitott, felkaptam és magamhoz szorítva forgattam, amíg sípcsonton nem rúgott a kalimpáló lábával. Aú! Ez most mégsem volt olyan jó móka. – Ehhez már nagy vagy.
- Tesó! Végre itthon! Ideje volt már! – elengedett és helyére igazgatta a ruháit meg a haját, amit én szerinte összekuszáltam.
- Micsoda piperkőc lettél! Hol van Atlas? Hagyott elkurvulni? Atlas!
- Micsoda? Nem lettem! Hagyd már Atlast! Egyébként ma csak én megyek veled, hiába is keresnéd itt. Ez a húgos reggel. Velem lehetsz először, ahogy amúgy is akarnád!
- Ó, igazán? Honnan tudod, hogy nem azt akarnám, hogy sose lássalak? – az ujjaimmal bűvölni próbáltam az arca előtt, hogy megint nevessen.
- Ah. – oldalba vágott. – Értettem.
- Menjünk, elkésünk! – becsukta az ajtót, és illedelmesen meghajolva felajánlottam neki az alkarom, amit el is fogadott egy bólintással. Tombolt bennem az öröm, a hazatérés öröme. Csak tetőzi a boldogságom, hogy lefelé sétálva a dombon, az emberek be-becsatlakoznak az úttestre, ki-ki egymagában, kik többen... a csodálat érzése, hogy ennyien vagyunk, hogy a fajunk valahogy mindent túlél. Minden rossz történést átvészeltünk eleddig. Az emberiség csodálatos. A Nap már kelt, a néhány felhő között sugaraival manőverezve próbálta felszárítani az éjszakai eső nyomait. Ez is csodálatos!
- Mikor érkeztél?
- Este. Úgy vártam ezt a pillanatot, hogy nem tudtam aludni. - szélesen rámosolyogtam.
- Ó! - szabad kezével megsimogatta a kézfejem, amelyikbe karolt.
- Édesség vagy, kislány!
- Simán ment az utazás?
- Minden úgy történt, ahogy ígértem. Nem volt semmi baj. Nem is értem, mi lehetett volna. Felesleges volt aggódnod értem.– ahogy közeledtünk Maja háza felé, a szememmel már csak őt kerestem. - Mi a helyzet a többiekkel?
- Jajj, ne kezdd megint! Rosszul nézett ki, miután elmentél. Nem vallotta be, de én tudom, hogy miattad volt. Hagyd békén, végre kezd magára találni. Jó? Atlasszal és Maxszel meg beszéltél. Lényegében mindenki mással beszéltél. – mintha most esett volna le neki. Jobb későn, mint soha. Már majdnem Maja házánál voltunk, amikor nyílt az ajtó, és Ő kilépett rajta. A haja más volt, mintha hosszabb lenne, magason felcopfozta. A fűzője hófehér, kiemelte világos bőrét. Összeszorult a szívem a látványra. Álomszép. Egyszerűen álomszép! Legszívesebben odafutottam volna hozzá, hogy véresre smároljam az ajkait. Hallottam a gyönyörű kacaját, és megláttam, hogy nincs egyedül. Meglepetésemben megálltam.
- Baron. Egymásra találtak! – lelkendezte húgom. Egymásra találtak? Milyen hülye kifejezés ez! Nem találtak egymásra, az holt biztos. Hát, erre azért nem számítottam. Pedig azért kellett volna. Most ledöbbentem. De, akkor sem találtak egymásra. - Mire vársz? Induljunk!
- Ne! Várjuk meg, míg előremennek. – a húgom csúnyán nézett rám. – Most mi van? Nem te mondtad, hogy hagyjam békén?
- Ah. Buta férfiak.
Eszembe jutott, miért is tűntem el. Miért is történt így? Mert apa vagyok és teszem, amit tennem kell. Védem a családom. Egy magasztos érzés járt át. A családom... azt sem tudja, hogy a családom. Sajnos a domb alján kiszúrtak minket, jobban mondva Kitty-t. Ennyit a magasságomról, simán átnéznek rajtam. Remek. Kitty és Maja vidáman üdvözölték egymást. Engem miért nem vesz már észre?
- Alek, nézd csak kikkel találkoztunk! – mondta Kitty és itt görbült le mindenki szája.
- Üdv! – köszöntem idiótán, tettetve a semlegest. Baron megvetően és bosszúsan nézett rám, ezen nem is csodálkoztam. De illendően visszaköszönt, nehogy kiderüljön a lányok előtt, hogy mekkora bunkó. Természetesen rá sem néztem. Csak a nőt néztem, a leendő gyerekem anyját. A nőt, aki a lehető legrosszabbkor esett teherbe, és a nőt, aki az új ellenségem kezét fogja. Lenéztem a hasára, de még semmi sem látszik. Vajon tudja már? Mindent megtettem, hogy ne, gondoskodtam a nyomok eltűntetéséről. Ki kéne derítenem valahogy, mennyire végeztem jó munkát.
- Alek! - mondta határozottan, majd hátat fordított, és elindult, mi pedig követtük. Néma csendben és feszülten telt az út, megint járni kezdett az agyam. Vissza kell rázódnom valahogy, nyeregbe kell ülnöm, és visszaszerezni, ami az enyém. Azt hiszem, ebben segíteni fog, amit még tartogatok.

Az irodában nem történt változás, minden a régiben várt. De főleg a nők. Tucatnyi flörtölés után elkaptam az egyiket, na, nem publikusan. Elhurcoltam az iroda végébe, ahol a másik lift van. Maximum Ric jöhet arra, és ő még gratulálna is egy ilyen szexi husihoz. Veronika többször volt már a homlokomon, jó nő, szép hanggal. Különleges, ahogyan nyög. Dallamos. Erre koncentráltam, amíg el nem élveztem. Maja óta mintha immunisabb lennék a női vágyakra. Nem tudom, hogy Veronika közvetített-e bármit, de én nem éreztem semmit. És ugyanez volt a másik városban is. Néha szégyenérzetem van, amiért férfiként manuális generáláshoz kell folyamodnom. Ez szégyen. Maja hibája.
- Köszönöm drágám! Csodás voltál, mint mindig.
- Édes vagy, Alek. Bárcsak hosszabb távra is kiválasztanál! – kényes téma, nem válaszolok. Inkább megcsókolom a homlokát, és már el is felejti, amit mondott.
- És most nyomás vissza dolgozni! – rácsaptam a fenekére, mire jujjogva elindult az asztalához. Hogy lehet, hogy más csajt nem csináltam még fel? Hosszú évek óta napi egyszer beleélvezek valakibe. Miért pont ő? El kell mondanom neki rövidesen, de talán még adok pár napot. Nemsokára úgyis minden megváltozik. Inkább ne lenne terhes. Utálni fog, mikor megtudja, hogy tőlem van. Előre látom. Úgy fog utálni, hogy hajjaj!

                                     Maja

Gondtalanul telt a nap, leszámítva azt a tényt, hogy VISSZAJÖTT! Üvöltöttem belül. Erre igazán nem volt szükségem. Már csak a nap háromnegyedében gondoltam rá. Miután elment, két hétig folyamatosan sírtam és magam alatt voltam. Azt hittem, miattam ment el. Egyedül Kitty és Baron tudott elviselni. Baron jó fiú, Alek nem érhet a nyomába. Makulátlan. Jó, talán kicsit fiatal, és nincs még benne annyi szenvedély, de remek választás. Hálás vagyok, hogy egyáltalán érdeklem. Erre Ő újra betoppan. Megpróbálok elvonatkoztatni tőle, és tovább élni az életem, ahogyan kell, szabadon. „Szabadon". Elfogadtam a saját javaslatom, téma lezárva. Ránéztem az AP-ra, van-e valami új adatom, de nincs. Ez aggasztó. Napok óta várom az elemzést. Mi bajom lehet, ha nem vérzek? Terhes nem lehetek, mert arról tudnék. Akkor meg mi a gond? Le fogok menni valamikor a doktorhoz, lehet, hogy valami komoly. Legrosszabb esetben meghalok. Előfordul. De mégiscsak jó lenne tudni, mennyi van hátra. Nem ártana, ha legalább tudnék tervezni. Főleg most, hogy Alek visszajött. Mindig csak Alek. Alek így, Alek úgy, unom már. Mindenem unja. Hamar le kell adnom a friss információkat tartalmazó jelentésem és feltétlenül megemlíteni benne, hogy újra itt van.