EROTIPIA

8. Fejezet - Alek

Igazán mozgalmas egy napom van. A Minisztériumban egész nap fel-alá mászkálok, intézem a két hónap elmaradásomat. Úgy tűnik, hogy a 30-40-eknél másképp szokás végezni ugyanazt a munkát, mint itt. A helyettesem miatt futkoshatok. De legalább már megvan a lakásom. Mindenesemen pötyögök éppen, ahogy gyors léptekkel tartok a lift felé. Észre sem vettem, ki állt előttem, amíg meg nem éreztem azt az édes barack illatot. Felgyorsult a szívverésem, hirtelen lelkesedés és öröm áradt szét a testemben. Őrülten hiányzott ez az adrenalin, és ez a nő, aki kiváltja. Maja rám nézett, kedves, olvashatatlan tekintetére rá kellett mosolyognom. Látom magam előtt az értelmetlen viharokat, amik dúlhatnak benne. Udvariasan intettem neki, hogy szálljon be előttem a liftbe, és ha lehet, még ma. Nem szólok hozzá, ha egyszer ez volt a kívánsága. Pár napig. Lefelé menet megírtam üzenetben, hogy berendezhetik a házam. És berendezhetik a lakásom is, aszerint, ahogy előre megbeszéltük. Az egyiket legálisan, a másikat kevésbé. Hogy is hívják a fickót, aki dolgozik rajta? Eduard! Kicsit nehéz kimondani. De érdekes név. Eduard. Eduard. Na, én itt kiszállok. Muszáj volt hozzáérnem Maja bőréhez, ahogy kiléptem. Szándékosan nekiütköztem, és egy őszintének tűnő – Bocsánat! – szó hagyta el a szám. Nem volt annyira őszinte, ahogy hangzott. A nap további részében annyi emberrel kellett találkoznom, hogy már én sem tudom számon tartani. Amikor hazaértem, első dolgom volt, hogy betápláltam a legújabb technikai fejlesztéssel rendelkező szekrényem mágneses kódját az AP-ba ágyazott lézerbe. Nincs semmi, ami a mágnest fel tudná törni. Illetve van, de az fekete piaci áru, méghozzá igen ritka és majdnem megfizethetetlen. Akármilyen irányba is tartom a karom, a lézert magához irányítja az ajtó mágnese, mely most engedett a szorításán, és eltaszította magától egyik felét. Előrekérettem a 38-as számú farmerem, aminek lehúztam a csomagolását, majd kivettem a farzsebéből egy régi papírból készült kis könyvecskét. Utána kivettem jobb első zsebéből a ceruzát is, ami már csak 3 cm körüli lehet. Ne felejtsem el, hogy újat kell szereznem. Ezek igazi ritkaságok. Betámasztottam magam a térdemmel és a hátammal a két ajtó közötti nyílásba, combomon kinyitottam a könyvet, amibe életem eddigi minden üzletét feljegyeztem. Szépen sorban lapozgattam és olvastam végig egyesével minden nevet. A nevek mellett a csere módja szerepelt, amit én tettem, és amit visszafizettek, feltéve, hogy visszafizették. Minden oldalon előfordult egy-két név, akik át voltak húzva. Láttukon mindig elszomorodom, de végül is maguk miatt jutottak oda, ahova. Ezt egy felsőbb szint intézi, én nem ütöm bele az orrom a dolgukba, ők meg az enyémbe. De amikor egy szívesség rajtuk megy keresztül, az már érdekli őket. A problémát az jelenti, ha valaki nem fizeti vissza a tartozását, mert nekem jeleznem kell, és az üzlet, az üzlet. És az üzlet nem maradhat titokban. Sosem marad titokban. Hogy honnan értesülnek róla, az nem érdekel, de mindenről tudnak. Az utazásom alatti sefteléseket felírtam fejből, ami szívességet pedig visszakértem, azt is lejegyeztem. Belekezdtem a negyvenegyedik oldalba. Az egyik nevet pedig sajnos át kell húznom. Teljesíthetetlen dologra azért nem kértem! Viszont nekem annál nagyobb dolog volt, mivel emiatt nem jöhettem haza előbb! Hogy rohadna meg! Rohad szegény. Visszatettem eszközeimet a zsebekbe, aztán kikerestem a ruhák közül az utazótáskám, ami nálam volt mostanság. Kinyitottam az AP engedélyével, és megcsodáltam az előnyömet, amit ma szemtelenül fel fogok használni. Nem akarok napokat várni. Egy becsomagolt könyv kuporgott a „minden típusból egy" ruhakupacomon. Az elején nagy betűkkel ez állt: 1984. Sajnos ez egy körülményes szívesség volt, nem azokon keresztül, akiken szerettem volna. Emiatt kétszeresen is rajta kell tartanom a szemem ezen a nőn. Mivel ő kérte a szívességet, mindenki, aki részt vett a játékban, visszafordíthatja a kérését hozzá. De legalább rajtam keresztül, mivel azáltal, hogy tőlem kérte a tárgyat, én lettem a közvetítője. Ha olyasmit fognak kérni az én csajomtól, ami nem tetszik, akkor én is elvégezhetem helyette. Valószínűleg úgyis ez lesz a sorsom. Vagy átruházhatnám valamelyik másik résztvevőre a folyamat teljesítési hálózatból, de akkor ugyanúgy elkötelezem magam másnak. Inkább olyanért fogom tenni, akit ismerek. Egyedül én nem kérhetek szívességet Majától, különben már rég a lábujjaimat csókolgatná. Mindenesetre kívánom, hogy ne kerüljön sor rivalizálásra, azt semmi esetre sem szeretném. Talán még húsz évünk is van a teljesítésig, sosem lehet tudni. Maradjunk pozitívak. Beraktam farzsebembe a könyvet, kicsit felfrissítettem magam a fürdőben és nyakamba vettem a várost egyetlen határozott céllal. Hét óra lehet? Talán korán jövök. Sebaj. Jó lesz... jó lesz... Vettem egy mély levegőt, és bekopogtam az ajtaján. Látni akarom az ÉN kiszemeltem! Mondanom sem kell, mennyire letaglózott, hogy Baron nyitott ajtót kéjes vigyorával az ocsmány kisfiús pofáján. Ki fogom ütni a közeljövőben, ami vészesen közelinek ígérkezik.
- Nahát! Alek. Segíthetek valamiben?
- Leléphetsz.
- Ha-ha! Nagyon vicces! Hallod, kincsem? – kiabált Majának hátra. – Rémesen mókás fiú ez az Alek! – ökölbe szorult a kezem, de a hangom tartotta magát.
- Úgy látom, elfelejtetted, amiről legutóbb beszéltünk.
- Úgy látom, te is elfelejtetted. Azt hiszem, győzött a jobbik, nem igaz? – a pöffeszkedő pofája még a vigyorinál is irritálóbb!
- Te győzelemnek hívod, ha az ellenfeled nincs a városban? - nem tudott válaszolni, mert Maja megjelent mögötte, és meglepetten nézett rám. Utána zavartan fordult Baron felé, majd vissza rám.
- Szia! Beszélhetnénk? - kérdeztem tőle. Vártam, hogy történjen valami, de nem. – Négyszemközt? – szűkítettem a kört.
- Gondolom. – mondta hidegen, aztán Baronra nézett, aki szikrákat szórt a szemeivel. Imádom ezt a látványt. Idióta!
- Rendben, de épp vacsora közben zavartál meg minket, úgyhogy siessetek! – természetes, hogy a gyökér megcsókolta, mielőtt elment. Rohadt idegesítő egy alak. Azt hiszem, nem sokáig fog már lődörögni Maja körül.
- Vacsoráztok? Bocsánat az időzítésért. Tudom, nem akarsz látni, de ezt nem mertem volna másra bízni. Hoztam neked valamit!
- Igazán nem kellett volna. Bármi is az, nem várhat holnapig? – láttam rajta, hogy kínosnak érzi a jelenlétem, és minél előbb visszamenne a vacsorapartneréhez. Ez rosszul esik.
- Tudod mit? Ráér. Még egyszer elnézést, hogy zavartam. - a félig kihúzott könyvet visszatoltam a zsebembe. Lehangoló ez a pillanat. De felfogtam. Megint ránéztem a hasára, de most sem látok változást. – Ha készen állsz, keress meg üzleti ügyben. Oké? – ahogy elléptem az ajtótól, rögtön megállított.
- Várj! – lábujjhegyre állt és benézett a házba, aztán óvatosan kilépett és behúzta maga után az ajtót. Karjait összefonta maga előtt, testét igyekezett védeni a hideg széltől.
- Ez az, amire gondolok? – várakozással teli lett a hangja. Tudtam, hogy ezzel leveszem a lábáról! Elégedett mosolyra húztam a szám.
- Attól függ, mire gondolsz.
- Egy évszámra. – hajolt közelebb suttogva.
- Igen, köze van egy évszámhoz. – rettentő aranyosan ugrott egyet örömében, aztán elszégyellte magát. Már nyúltam a hátam mögé, hogy átadjam neki.
- Ne! El tudnád nekem tenni valami biztonságos helyre egy ideig? – hátranézett az ajtóra, kissé bizonytalanul. – Most nem igazán tarthatok ilyesmit itthon.
- Világos. Rendben, elteszem. Muszáj vagyok emlékeztetni a szívességre is.
- Persze, tudom. Semmi gond, vállalom.
Elnevettem magam, de nem örömömben. Ó, ha tényleg tudnád! Naiv kislány.
- Nem ilyen egyszerű. - jobb zsebemből elővettem egy darab szoftvert, amit felé nyújtok. – Ezt be kell tenned. Nagyon sajnálom, de muszáj.
- Mi ez? – elvette.
- Ez a szerződés. A csendes beleegyezés.
- Ó. Rendben. – rögtön becsúsztatta a helyére. – Csak ennyi?
- Csak? Rosszul döntöttél, amikor felkértél erre. Bárcsak ne tetted volna!
- Nem gond, mondtam. Minden rendben. – megjelent a szerződés körben a csuklóján, apró, rikító zöld betűkkel futott. Maja elfogadta a szerződési feltételeket, ujjlenyomatával pedig aláírta.
- Akkor hát, további jó étvágyat!
- Alek! Nagyon szépen köszönöm, hogy nem felejtetted el, és... egyáltalán.
- Nincs mit. Ó! És ma megünnepeljük az érkezésem, ha van kedved, gyere, vagy gyertek el! – rámosolyogtam, és eljöttem. Hallottam, ahogy visszamegy a házba, és Baron ocsmány hangjából is kaptam egy foszlányt. Az utolsó napsugarak sárgán tükröződtek a házakról. Felszabadultság érzésem támadt. Jól érzem magam. Sok szar van a levesben, de mégis tudom magam remekül érezni. Nálam a könyv, nálam a kincs. Én vagyok a dicső lovag! A városnak ez a része pedig csodálatos. Most már nekem is van egy kiváló házam egy kiváló helyen. Enyém a legutolsó ház, amit már az erdő rejt el a kíváncsiskodók elől. Távol mindentől és mindenkitől. Ez volt, amire mindig is vágytam. Remélem, ott lesz velem Maja és a kis poronty. Ha az én gyerekemről van szó, akkor mindent megteszek, hogy mindig velem lehessen. Az anyjáról nem is beszélve! És most irány haza a barátaimhoz, akikkel szétdrogozom magam, amíg még lehet.