6. Fejezet

513 20 0
                                    

Alek

- Hülye picsa. Ez volt az utolsó, hogy jót akarjak egy nőnek! Egyik hülyébb, mint a másik.
Nem akaródzott levenni a szemem Maja sziluettjéről, addig figyeltem, amíg teljesen el nem tűnt a ködben. Mintha eggyé vált volna vele. - Aggódjon érte, akivel egy turmixot ivott! –ahogy kimondtam, rögtön aggódni kezdtem. Annyira szerencsétlen, ki tudja merre fog kószálni, és milyen bajt hoz magára? Eszembe jutott, ahogy nézett rám, amikor azt mondta, hogy a létezésemről sem akar tudni. Hát, ha neki ez kell, akkor megkapja! Velem többet nem fog szórakozni, az biztos! Saját magamban generáltam a haragot, miáltal vezérelve felviharzottam a szobámba, és azonnal kezembe kaptam korábbi mindenesét. Egy kis buhera majd lenyugtat! Az illegális szoftverolvasómmal bekapcsoltam az Azonosító Pántot, és vártam, amíg lefutja a szokásos köröket. Most próbálja lekérni az adatokat, de nincs kitől. Amint erre végre rájött, automatikusan Maja utolsólag frissített adatait hozta le. Ahogy megjelentek előttem a testi jellemzői, megint csak arra tudtam gondolni, ahogy elküldött. Nem értem. Egyszerűen nem értem. Mit csináltam ennyire rosszul? Nem rég még az ágyamban feküdtünk. Kár volt ránéznem az ágyra, mert megint csak a fájdalom és düh érzését hozta elő. De legalább már nem ágynak látom, hanem valami összemosódásnak. Nincs ágy. Esküdni mertem volna, hogy jó úton haladunk. Megnyomtam a legfelső gombot saját mindenesemen, azonnal falra vetült a hatalmas lakáspanel. Karommal húzó, toló, lökő mozgásokat végeztem a levegőben, eljutva adatbázisom zenei tartalmához a központi idegrendszerben. A maximumon kezdett szólni a vadabb ütem, amire most nagy szükségem van... hm... persze Maját egy pillanatig se volt egyszerű megközelíteni, de kizárt, hogy ne akarta volna! És mi a fasz van a délelőttel? Már majdnem megnyomtam a megerősítést a formattálásra, de meggondoltam magam. Mégsem. Előbb megnézem van-e valami a délelőttről. Nézzük csak meg a forgalmat. Üzenet nincs, hívás nincs, így semminek nincs nyoma. Szoftver csere.
- Szedjük ki belőled, mit tudsz! - előkerestem, majd homályos látásommal nehézkesen betettem a rendszermódosító szoftvert. Ebben tényleg csak magas ranggal szabadna turkálnom... szélesen mosolyogtam hatalmamon, hogy mennyi mindent csinálok, amit nem szabadna. És még mennyi mindent fogok! Belenéztem az összes eseménybe, minden előttem volt, ami Majával kapcsolatos, mióta csak felcsatolta magára ezt a szart. Bármit megkereshettem volna róla, de csak a ma délelőtt érdekelt. Miért nyomogatta egy tucatszor a vágykeltőt? Mi történhetett vele? A szívem kalapált, a képzeletem lepergette a délelőttöt a munkahelyen, az időpont akkorra esik, regisztrálás után alig néhány perccel. Pont, mikor... amikor a Követ is jött. Most már biztos, hogy kapcsolódik hozzá. Tudtam, hogy valami nem stimmel! Éreztem, hogy valami nincs rendben vele! Ha csak egy haja szálát is meggörbítette, kinyírom! Egy hadsereg is kevés lenne, hogy megvédje tőlem! Hogy győződjek meg róla, mi történt? A napló szerint érzékelte a nyomást, de megtagadta a gép. Miért tagadná meg? Épp nem működött? Igaz, Maja mondta, hogy szarakodik. Egyébként nem is tudtam volna ilyen könnyen hozzájutni ehhez a darabhoz. Hogy deríthetném ki, mi volt az irodában? Az agyam lázasan járt, a gondolataimat magam is alig tudtam követni. Nem tudok rájönni. Nincs rá mód, hogy kiderítsem, mindent az AP dokumentál. De, ha történt is volna valami, hogy lehet, hogy nem volt rajta szám? Nem tudom elképzelni, hogy milyen atrocitás érhette, ha nem szexuális. Már nem termékeny, azt most észrevettem volna. Talán szakítottak Ric-kel? De ahhoz én miért kellenék? Nem áll össze a kép. És most gondolkodni sem tudok rendesen. Tudom, hogy nem akar látni és hallani rólam, de nem akarok beletörődni, hogy valami ennyire rossz történhetett vele. Mit kéne csinálnom? Nem ronthatok oda hozzá, hogy rákérdezzek! Habár ismerek valakit, aki talán igen!
Felhívtam Kitty-t, hogy kérdezzen rá a napjára. Sajnos el kellett mondanom neki, mennyire beletapostak a büszkeségembe, különben nem faggatná a barátnőjét a kérésemre. Időnként jól jön, hogy a húgom átlát rajtam, most érezheti, hogy igenis fontos számomra kideríteni mi a búbánat történt fél napja. Holnapra talán lesz valami ötletem, egyelőre készebb vagyok, mint újkoromban. Ez az LSD, huh! Másfél már talán nekem is sok belőle. Megdörzsöltem a szemeimet, amikor félbeszakított egy csippanás. Ránéztem a karomra, de nem mutatott semmit. Ránéztem a másik AP-ra. A képernyőn villogott egy nagy EGYEZÉS felirat. Mi ez? Rámentem a részletekre.
,,Futtatás befejezve... egyezés találatra... DNS vizsgálat eredménye... 98% egyezés. DNS azonosítás: 4664248." Mi a fasz? Ez nem az én számom? Na, vegyük át újra, lassan, koncentráltan... 4..6..6..4..2..4..8..igen, ez én vagyok. Mi a picsa ez?
,,Kötelező vizsgálatra automatikusan bejegyezve másnap déli időben"... ez holnap dél. De milyen vizsgálatra? Főleg az én DNS-emmel? Teljesen levert a víz. Ez lehetetlen! Megráztam a fejem és újra átolvastam a figyelmeztetést.
- A mocskos, rohadt, kurva életbe! A kibaszott picsába! Végem van. Biztosan csak képzelődöm. Igen, biztosan csak hallucinálok.

EROTIPIAМесто, где живут истории. Откройте их для себя