EROTIPIA

14. Fejezet - Maja

- Azt hittem, beleőrülök! Eszébe sem jutott rám gondolni! Hát milyen ember az ilyen? – ecsetelte Kitty az éjszakáját. Megkövülten hallgattam. - Na, mindegy, a lényeg, hogy magához tért. Atlasszal vitetett ki! Kivitetett! Az a szemétláda! – asztalom szélén ülve mutatott testvére hátára, tekerve a hangerőn az utolsó szónál. Bánatomra, sikerült felhívnia magára a környéken ülők figyelmét. Alek hátrafordult, haragosan intett neki a mutatóujjával, hogy menjen oda hozzá. - Majd, ha süt a Nap! – reagált Kitty, és jelentősen visszább vett a hangneméből, mikor folytatta: - Egyre többet drogozik. Atlas is egyre többet drogozik. Mindenki egyre többet drogozik. Még te is.
- Én? – lepődtem meg. Magamhoz képest végül is igen. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy azelőtt azt sem tudtam, mi az a drog. - Rossz hatással van az emberekre. Aggódom érte. Már mondtam neki, de nem hallgat rám. Olyan fura lett. – fura? Talán az apaság gondolata. Mit válaszoljak erre?
- Sajnálom.
- Sajnálhatod is. Az az érzésem, hogy a ti hullámzó kapcsolatotok ebben közrejátszik.
- Nincs semmilyen kapcsolatunk, ami közrejátszhatna. – eszembe jut, ahogy múltkor majdnem megcsókoltam. Úgy látszik, a büszkeség táplálja az akaraterőmet. Vagy a szadizmus élvezete. Akarta volna, láttam a szemében. „Te nekem kellesz, világos?". – ránéztem Alekre, figyeltem, ahogy ujjai járnak a levegőben, amint pergeti keze alatt az információcsoportokat, ahogyan a válla jár a mozgatástól...
- Beszélj vele! Rád hallgatna.
- Ezt nem tartom túl jó ötletnek. Mondjuk úgy, hogy én is haragszom rá.
- Egy okkal több, hogy beszélj vele. Tisztázhatjátok a problémátokat, ő újra jókedvű lesz, nem fog annyit drogozni, ezáltal Atlas se fog, és én is teljesen boldog leszek.
- Én nem leszek boldog, ha beszélnem kell vele. Nincs közöm az életéhez. Ha belekezdek az egészségesebb életről szóló monológba, gondolod, hogy végighallgat? Erősen kétlem. És ki is várná el tőle? Alig ismer. De még ha végig is hallgatna, én tényleg nem akarok vele beszélni!
- Számítok rád, Maja. Ne hagyj cserben! Életek múlnak rajtad!
- Egy kicsit túldramatizálod.
- Nem hinném. Mennem kell. Számítok rád! – elriszálta kecses kis fenekét, bátyja asztalánál lejjebb hajolt és kiöltötte rá nyelvét, majd elugrándozott, ahogy Lily szokott.
- Remek. – mégse mehetek oda hozzá ebédszünetben, hogy „felcsináltál te rohadék, de azért ne nyírd ki magad"! Nem akarok vele beszélni! Nincs semmi mondanivalóm számára. Csak dühös szavak, de abból rengeteg. Rengeteg! Idegesítő! Hogy ül ott? Mintha minden rendben lenne! Legszívesebben fejbe dobnám! Haragom által vezérelve üzentem neki az AP-n.

Ebédkor a tetőn!

Látom, ahogy olvassa, majd hátrafordul, és rám néz.

Rendben. – egy perc múltán jött is a válasz.

Délig ráztam a lábam, és csak azon járt az eszem, hogy mit mondjak neki. Egyáltalán, hogy kezdjek hozzá? Vagy százszor végiggondoltam, ahogy elküldöm, felpofozom, addig ingerlem, amíg hasba nem vág, vagy épp félbe nem szakít és szenvedélyesen szeretkezik velem. Izgulok, hogy végül mi fogja elhagyni a számat, szokás szerint valami teljesen más lesz, mint amit elterveztem.
A szél csípi az arcom, ilyen magasban még a takaró is kevés. Szétfagyok. Megint egy újabb hülye ötlet tőlem. Hogy juthatott eszembe egyáltalán? Bár megértem magam, akkor jól esett volna a hideg zuhany. Elég felindult voltam. A hátsó liftet kellett volna mondanom, oda mindig beszorul a meleg. Hülye Maja. Ma még ideér?? Az ajtó mellett állok, mert beljebb nem találna meg. A tető tulajdonképpen egy kert. Vannak itt fák, zöldségek, gyümölcsök, ez az ellátó. Itt termelik meg az ebédünket. Csak délelőtt dolgoznak erre, a fizikai munkát végzők félnapi munkát teljesítenek. Nem tudom irigyeljem-e őket. Nagyjából ugyanott lehetünk teljesítményileg. Végül is igazságos megoldás. Nyekeregve nyílt ki mellettem az acélajtó. Kezdődik. Alek megállt velem szemben, takaróját ezúttal még ő is magára vette. Én miért nem tudok soha előre gondolkodni?
- Szia. – köszönt.
- Helló. – egyik lábamról a másikra toporogtam, hogy kevésbé fázzak. Egy perc néma csend után annyit mondott fejével intve, hogy „Gyere", majd elindult.
- Hová? Nem. – tiltakoztam.
- Csak gyere! – tovább ment, én pedig nem tudom, mi által vezérelve, de mentem utána, mint egy kis kacsa. Minek követem? Én hívtam ide! És még mindig megyek. Abnormális vagyok. Kígyóztunk néhány fedett ültetvénysor között, aztán megláttam egy kis üvegházat. Egyenesen bementünk. Belépve pára és hőség csapott meg.
- Jobb? – kérdezte, lekanyarítva magáról a takarót.
- Nem.
- Reflexből ellenkezel, vagy csak engem tisztelsz meg vele? – mit keresek én itt? Csak most tűnik fel, hogy különleges virágok vesznek körül, ezernyi színben pompáznak, ebben a kis üvegházban minden virágzik, amíg odakint a közelgő tél illata terjeng. Csodálatos! Közelebb megyek egyhez, meg kell szagolnom. Most a kéket is. És a fehéret! Nem, a rózsaszínt! Amikor mindegyik, még sosem látott virágot megszaglásztam és körbeértem, megint Alek mellett álltam az ajtónál.
- Hogy vagy? – kérdezte mosolyogva. A megjátszott kedvességétől elöntött a düh.
- Utállak. Így vagyok! – mosolyát visszaengedte és összeszűkült a szeme. Bántom. Jó. Kiváló!
- Ezt már mondtad. Akkor mit keresek itt?
- Engem. Mármint, hogy nem engem. Irtózatosan haragszom rád! El sem tudom mondani, mennyire! Cserbenhagytál! Hazudtál! Kihasználtál! Egyáltalán, minek kellett megjelenned az életemben? Itt hagytál! Magamra hagytál, én meg azt hittem, hogy miattam mentél el! Magamat hibáztattam! Aztán egyszer csak felbukkansz és játszod a megmentőt, és csak úgy kinyögöd, hogy két hónapja felcsináltál! Nem volt jogod ehhez! Nem csinálhatsz ilyet! Nem csak velem, senkivel sem! Egyáltalán, hogy képzelted? Nem is értem! Nincs semmi felelősségérzeted? Nyilvánvalóan nincs, mert csak magadra gondolsz! Hallottam a tegnapi kalandodról is. Egyszerűen fel sem fogom, hogy tehetsz ilyet azokkal, akik szeretnek. Akik tényleg szeretnek! Az ég szerelmére, most már apa vagy! Vállalj végre egy kis felelősséget a tetteidért! Van egy húgod, aki elvesztette az anyját és az apját is, csak te vagy neki, ha nem tűnt volna fel! Erre nem gondolsz, mi? Nincs jogod így visszaélni mások szeretetével! Csak púp vagy a hátunkon!
- Végeztél? – flegmázol? Oké. Lekevertem neki a sokszor elképzelt pofont, csak sokkal kisebbre sikeredett a valóságban. Ez egy örök csalódás.
- Ez még járt.
- Azt hittem, hogy a gyerekről akarsz beszélni. – simogatta meg arcán az ütés helyét.
- Arról már beszéltünk!
- Nem beszéltünk, te beszéltél.
- Mindent tisztáztunk. Nem adok jogot, mondtam.
- És én vagyok felelőtlen... megfosztanád az apjától? A példaképétől?
- Példakép? – erőltetetten nevettem. – Neked is az apád volt a példaképed? Ezért lettél bűnöző? Most már biztos, hogy jól döntök.
- Az én helyzetem más. Apámat pedig hagyjuk ki ebből. Ráadásul sértő a bűnöző kifejezés.
- Mindjárt gondoltam.
- Úgy látom, nem ismersz.
- Épp elég jól ismerlek. Te a klasszikus kerülendő példa vagy. Ha már tönkretetted az életem és ki kell nyomnom magamból a fattyadat, akkor több köze nem lesz hozzád. Ez is túl sok.
- Akármit hiszel, nem rajtad fog múlni. – megint lendült egyet a kezem, de elkapta a csuklómat, mielőtt becsapódhatott volna az arcán. Fenyegetően közelebb lépett, noha a csuklómat még mindig szorította.
- Ne tedd próbára a türelmem! Ma nincs jó napom.
- Nem félek tőled.
- Talán kellene. – arcomon érzem forró leheletét, szájának édes illatát.
– Eressz el! – a gondolataimban mindig ennél a résznél jön a szenvedélyes szeretkezés.
- Tessék. Menj! De szemmel foglak tartani. – saját két szemére irányította középső és mutató ujját, majd megbökte az orrom hegyét a mutatóval. – Nem árthatsz a fiamnak.
- Légy szíves ne fenyegess!
- Ne adj rá okot!
- Legjobb lesz, ha meg sem születik.
- Vigyázz, mit mondasz! Te nem ilyen vagy, nem veszed el ártatlanok életét.
- Veled ellentétben.
- Komolyan gondoltam, amit mondtam.
- Hogy féljek tőled? Vagy, hogy a nyomomban leszel?
- Hogy nekem kell ez a gyerek. Ha neked ennyire nem, hozd világra, aztán bízd rám.
- Még nem tisztultál ki teljesen?
- Nem vagyok olyan, mint az apám. Be fogom bizonyítani.
- Semmi szükség rá. Azt sem tudom, milyen az apád, és nem is érdekel!
- Gyere el holnap a klubba. Talán elmesélem, milyen ember is vagyok. – még közelebb lépett hozzám.
- Ne gyere ilyen közel!
- Összezavarlak?
- Rosszkor veszed elő a szexi nézésed.
- Ez a szexi nézésem? – hát persze, hogy mosolyog is hozzá!
- Alattomos vagy. – és még közelebb jött.
- És még?
- Tenyérbe mászó.
- És még?
- Irritáló.
- Csak ennyi?
- Beképzelt! Öntörvényű! Seggfej!
- Alakul. – államat közrefogva magára emelte a tekintetem. – Talán még azt is elmesélem, milyen felelősségteljes voltam.
- Lefogadom, hogy semmilyen. De nem is igazán érdekel. Lennél szíves elengedni?
- Még nem. Ezt csak egyszer fogom elmondani, úgyhogy jól figyelj! – olyan közel hajolt hozzám, hogy az orromból a szájára fújtam ki a levegőt. És elég gyorsan kezdtem kapkodni utána. Minden egyes kiejtett szavánál arcomat simogatta a forró, édeskés lehelete, beterített az illata, az ízének emléke, és az iránti őrült vágyakozásom. - Ez a gyerek minden, amit akarok, az egyetlen dolog az életemben, amiért bármiről hajlandó lennék lemondani. Felfogtad ezt? Bármiről. Rólad is. Ha megtudom, hogy forgatsz valamit abban a szép kis fejecskédben, nem állhatok jót magamért. Meg kell értened. Nekem az a gyerek jelenti a kiutat. Ha nem érted meg, holnap találkozunk. Ha megérted, holnap találkozunk. - még közelebb hajolt, csukott szemeimen át is tudtam, hogy csak milliméterek választanak el a szájától, de nem történik semmi. Kinyitom a szemem, és két lépéssel hátrábbról szemlél. Mikor került oda? - Azt hitted, hogy megcsókollak? – nevetett. Ah! Szégyenbe hoztam saját magam! Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?
- Ha azt gondolod, hogy elalélok a közelségedtől, nagyon tévedsz! Elálmosított az unalmas kis monológod! – hangosan felnevetett. Kifelé menet muszáj volt ököllel belevágnom a vállába. Viszket a tenyerem, minden áron bántani akarom.
- Milyen harcias vagy ma! Fogadj el egy tanácsot, és kerüld el Baront jó messzire! És ne feledd a holnap estét! – kiabálta már csak utánam. Még egy ilyen pöffeszkedő és irritáló gazembert! Még hogy a csókjára vártam! Mintha akkora élmény lenne, hogy a száraz szájával dörzsölget! Ott leszek holnap, barátocskám, ott leszek! Meglátjuk, ki nevet a végén. Baront kezdtem hívni.