EROTIPIA

3. Fejezet - Maja

Mi ez a zaj? Riadtan nyitottam ki a szemem. A karomon veszettül csipogott a mindenesem. Feltoltam magam cseppet nyálas párnámról, és négykézlábra emelkedtem, majd a bokámra ültem. Három üzenet várakozott lehallgatásra. Figyelmeztetéseim is vannak. A farmerben ezt a pozíciót lehetetlen sokáig tartani, úgyhogy leevickéltem az ágyról. Előbb jöjjön a turmixom. Elhúztam AP-mat a hűtő előtt, az feldolgozta szükségleteimet és tompa zörejek jelezték, hogy belsejében megkezdődött zöldségeim és gyümölcseim összeválogatása. Jöjjenek az üzenetek.

Szöveges Üzenet 1: ,,Tudom, hogy a történtek után nincs jogom megkérdezni, hogy jól vagy-e, de mégis megteszem. Örömmel venném, ha jelentkeznél." Üzente: Atlas.

Szöveges Üzenet 2: ,,Nagy zűrt kavartál, barátnőm! Alekhez nem lehet hozzászólni, mindenkit halálra idegesít. Sorra vesszük a drogszoftvereket mind ahányunk hozzászólt! Ennek tuti köze van hozzád!" Üzente: Kitty.

Videó Üzenet 1: ,,Elindultunk haza Atlasszal, alig állok a lábamon (Kitty a videón sűrűn helyezi át testsúlyát egyik lábáról a másikra. Legalábbis erre következtetek vállának mozgásából). Soha többet ilyen szoftvert! Szinte nem is lesz időm aludni, Atlas! (itt az említett felé fordul, a fiú a háttérben vállat ránt). Ja, igen! Atlas kicsit berágott rád (a szájához emeli karját és azt súgja), igazán megtehetnéd, hogy legalább szólsz, ha hazaértél. Én persze tudom, hogy hazaértél, de ezek a mai fiúk olyan aggodalmaskodóak, nem igaz, Atlas? - De. - vágta rá a fiú a földet bámulva. (ezen nevetnem kellett.) Akkor holnap! Szia!
Üzente: Kitty.

Figyelmeztetésnek itt van mindjárt, hogy, te jó ég! Ne! Miért most? Valamikor tegnaptól termékeny időszakom van. Tényleg! Ott volt az a... hogy is hívják? Cus, Clu, Cla, na, mindegy, ő. A fenébe! Ez most aztán hiányzott. Turmixom a konyhapulton nyíló kis ajtón át érkezett a felszínre. Érte nyúltam és egyszerre ledöntöttem. Soha nem esett még ilyen jól. A villogó piros jelzéseim előbb narancssárgára, majd fokozatosan világossárgára változtak. Jobban is éreztem magam, rögtön észhez tértem. Megnéztem a tegnap hozzáadott szoftverlistában, hogy biztos nem álmodtam-e a drogot, de nem. Még van is belőle egy adagnyi. Hm. Jó lehet még nehéz napokra. Van még egy figyelmeztetésem, ma fitt nap van. Ez jó hír. Nem lesz alkalmam beszélgetni senkivel. Sötétlila fűzőben indultam útnak. Ma semmi feltűnés. Körömlakkjaim is lilák, de csak ibolya színű patronom volt. Ettől némileg feltűnőbb vagyok. Ujjaimat ökölbe szorítottam, hogy ne lássák meg az emberek a metrón. A lábujjaimat is a föld felé fordítottam. Úgy nézhettem ki, mint egy elesett gyerek. Ki akarna megrontani egy magába burkolózó gyereket? Mosolyogtam magamon. Vajon más is ilyenekre gondol itt rajtam kívül? Csak engem zsarol a főnököm? Tényleg vonzom a szart. Felsiettem az emeletre, aktiváltam az asztalom, kopogtam a főnöknél, de az iroda üres volt. Hol van Ric? Hátranéztem a lift felé, sehol nem láttam az emberek között. Odamentem az egyik közeli asztalnál ülő lányhoz.
- Szia! Nem láttad Ric-et?
- Még nem.
- Ha esetleg megjönne és keresne, átadnád, hogy tornázni mentem?
- A te szerelmed, mondd meg neki te! - visszahajolt üvegasztala fölé. Nem reagáltam. Gondoljon, amit akar. Lefelé vettem az irányt, a 10. emeletre. Útközben megírtam Atlasnak szöveges üzenetben, hogy minden rendben, és ne haragudjon rám. Ez az emelet végig hatalmas ablakokkal volt körülkerítve. Mindenhonnan láttam a felhős, szürkés eget, máris imádtam itt lenni. Teljesen felszabadított a gyakorlatokkal együtt. A földön fehér márványcsempe vezetett utakon haladok, aminek mindkét oldalán nagyobb mélyedések várták a tornázóikat. Ezek egyszemélyes kis fülkék, csak a fejek búbja látszódik ki belőle állva. Valami furcsa gumis anyagból van az egész. Nem süpped be alattam, ahogy beleugrom, pedig ezt gondolnám elsőre, mikor ráérkezem. Szilárd, de nem fáj rajta mozogni. Én nem értek ezekhez. Erről is megkérdezek majd valakit. Fitt lepelnek hívják, ennyit azért még tudok. Egy ablakhoz közelebb eső fülkét választottam, amely azonnal kapcsolatot létesített az AP-val, összegyűjtötte DNS adataimat, és a másodperc töredéke alatt kész is volt a személyre szabott edzéstervem. Csontozathoz, testfelépítéshez, erősségekhez és gyengeségekhez mérten alakítva a programot. Már meg is jelent a sarokban egy félméteres férfi hologram.
- Mielőtt az edzés megkezdését aktiválná, kérem, vegye le ruháit, és engedje el magát. Élvezze egyénre szabott mozgástervezetünket! - szólt hozzám a férfi. Ruháimat bevágtam a hologram sarkába, amitől az vibrálni kezdett, majd visszaállt eredeti állapotába.
- Aktiválás. - mondtam.
- Lélegezzen mélyeket, lazuljon el! - kezdett bele a trénerem. Másfél óra után sem éreztem magam fáradtnak, csodálatosan jó érzés. Egyszerűen ott mozgatott meg, ahol szükségem volt rá. Következő fázis a masszázs. Hátamra fekszem a leplen, ezzel aktiválom is a funkciót. Bőröm alatt felmelegszik a gumi, érzem, ahogy puhul. Mikor eléri a kellő hőfokot, két kéz kezd el masszírozni a gumin át. Nem tudom, hogy nem esek le, és hogy masszíroznak, csak azt tudom, hogy csodálatos érzés. Egyszerűen csodálatos. Ennek mi lehet a titka? Gondolom nem székre állnak a 9. emelet dolgozói, én mégis mindig így képzelem el. Sajnos ez sem tart örökké. Jöhet a meditálás. Erdő illata tölti meg a fülkét, ahonnan kinézek, fel az ablakokra. Imádom a természetet. Én többnyire hamar elérem a kívánt állapotot, most sem volt ez másképp. Felállok a törökülésből, megyek öltözni. Ric már biztosan ideges. Most igazán jól érzem magam. Ellazultam, feloldódtam, nincs már bennem feszültség és stressz. Sajnos emeletemre érkezve azonnal el is illant a jólét érzése. Max és Alek beszélgettek a fiú asztalánál. Félrehúzódtam az egyetlen olyan falhoz, ahol nem láthatnak meg. Nem akarok elmenni mellettük. Mit mondhatnék? Legutóbb még azt kiabáltam neki, hogy utálom. Okság, miért hagytad? Váljanak már szét, nem bujkálhatok itt egész nap! Ekkor Ric lépett ki a liftből, és mintha rá vártam volna, rögtön intett, hogy kövessem, én pedig megköszöntem magamban ezt a direkt véletlent. Szorosan mentem mögötte. Talán a kitalált pasi mögé bújni mégsem a legjobb ötleteim közé tartozik. Max egészen az irodáig követett a szemével, de csak őt láttam, igyekeztem elfoglaltnak tűnni az AP-mmal. Bementünk az irodába, Ric becsukta mögöttem az ajtót.
- Ülj le! - mutatott az egyik kényelmi székre. Követtem az utasítását és leültem az asztal másik oldalán. - Mint tudod, holnap látogatás. - mikor nem válaszoltam, idegesebben visszakérdezett. - Tudod, vagy nem tudod?
- Tudom. - feleltem. Nyilvánvaló volt, hogy tudom. Ő is jól tudja, hogy tudom.
- Na! Akkor azt is tudod, hogy rajtam múlik, mehetsz-e. Igaz?
- Igen. - válaszoltam fintorogva.
- Elengedlek. De!- túl egyszerű lett volna. Sóhajtottam. - Megígéred, hogy hétfőn mindent megteszel, amit a Könyvek Követe kíván! Mindössze ennyit kérek cserébe.
- Mire kell számítanom?
- Magadra. Azt csinál majd veled, amit csak óhajt. Természetesen jelen leszek, és majd szemmel tartom az eseményeket. De akkor sem szólhatok rá, ha úgy dönt, megöl. Ő a főnök! Te pedig elősegíted nekem, hogy én is nagyobb főnök lehessek. Gondolj arra, hogy talán te fogsz a helyemre kerülni.
- Rendben. - vágtam rá gondolkodás nélkül. Ha ő lelép, csak jó üzlet lehet.
- Helyes. Akkor most vetkőzz, és ülj az ölembe! - azt tettem, amit kért. Manuális élvezettel túlestem a dolgon. Összeszedtem magam, távozásra készen álltam. Ma egyáltalán nem zavar az azonosító száma, két órán belül úgyis eltűnik majd rólam. Csak utána ne vegye észre. Jobb, ha nem szerez tudomást a termékenységemről. Még megtalálná a módját a kétóránkénti zaklatásomnak.
- Elmegyek ebédelni. Szeretnéd, ha hoznék valamit?- kérdezem. Dühösen pattant fel a székből, és vágtatott felém. Mikor ideért, akkora pofont adott, hogy elestem. Az arcom csak úgy sajgott. De nem fogom megtisztelni ezt a görényt egy könnycseppemmel sem! Azt már nem!
- Akkor mész ebédelni, ha én mondom! Világos?- üvöltötte. Kopogtak az ajtón, majd benyitottak.
- Hé, Ric! Szükségem lenne... - Alek elhallgatott. Éreztem, hogy engem néz.
- Megtaláltam!- mondtam Ric-nek, mintha kerestem volna valamit a földön. Egyik kezem ökölbe szorítottam, hogy hitelesebb legyek. Másikkal vörös orcámat takartam, úgy mentem el Alek mellett. Végig követett fürkésző tekintetével, pedig egyszer sem néztem rá.
- Ó! És itt az ideje ebédelned! Menj a barátaidhoz!- vetette még utánam főnököm, leplezve korábbi haragját. Becsuktam magam mögött az ajtót és rögtön elindultam a mellékhelyiségbe. Egy kis hideg vízzel simogattam az éktelenkedő pirosságot arcomon. Néhány perc után valamivel jobban néztem ki, így hát mentem enni. Nem akartam elhagyni a szintet, hogy ne találkozzak össze senkivel. Kikértem a nekem való turmixot, és visszaültem az asztalomhoz. Csendesen iszogattam magamban, közben dolgozgattam és a holnapon járt az eszem. Aztán eszembe jutott a hétfő. Mit akarhat majd tőlem a Követ? Ha az az ember megpróbál megölni, vagy csak felmerül benne, nem tűröm tovább a megaláztatást. Vissza fogok vágni, legyen ő bárminek is a Követe!
A munkaidő vége felé Kitty jött le hozzám. Atlas teljesen kiment a fejemből, bocsánatot akartam kérni tőle személyesen is. Úgy tűnt, mindenki haragszik rám, barátnőmet kivéve, amiért roppant hálás voltam neki.
- És mi a terved mára?- kérdezte tőlem.
- Először is hazagyalogolok. Később pedig randim lesz.
- Nocsak! Ki a szerencsés?
- Az egyik őr a belső falnál.
- Hát az nem túl jó. Vagy igen?
- Még új, meglehetősen kedves. Tegnap ő kísért haza.
- Máris kedvelem! - nevetett Kitty. Jólesett, hogy támogat. - És mi a helyzet a bátyámmal? - vitte le a hangsúlyt, míg körbenézett.
- Tegnap azt mondtam neki, hogy utálom. Ezek után nem hinném, hogy bármi lenne. Szóba sem állunk egymással, és nem hibáztatom. Azt teszi, amit fordított esetben én is tennék. Nem vesz rólam tudomást.
- De te veszel róla?
- Nem. - hazudtam. Egész nap óriási kínokat éltem meg. Akárhányszor elkapott a vágyódás, utána sóvárogtam. Csak méterekre van innen az asztala, rettegtem, hogy megérzi sóvárgásom hullámait. A délután folyamán kétszer is elmentem más emeletekre, hogy csillapítsam a szexuális éhségem idegenekkel. Mivel Alekkel nem beszélgettünk, nem volt jelentősége a számoknak. Ric-kel sem találkoztam már később, szerencsére elkerültük egymást.
- Tegnap nagyon más volt, mint szokott! Illetve láttam már egyszer-kétszer, ahogy elveszíti a fejét, de nem Atlasszal! Szegény fiú! Egész este olyan rossz kedve volt! Még a szex sem javított a hangulatán!
- Sajnálom, nem akartam galibát okozni!
- Nem hibáztatlak. De ami köztetek zajlik, az maradjon is köztetek! Este mit fogtok csinálni?
- Hát, Baron azt mondta a külvárosba megyünk, többet nem tudok.
- Akkor ma nem találkozunk. Kivételesen otthon maradok a szerelmemmel. Hátha reggelre terhes leszek. - mosolygott sokatmondóan. Mosolyogtam vele, nem mutattam aggodalmam naivsága felett. - Holnap beszélünk! Szia! Este jelentkezz, be kell számolnod! - ezzel egy másik ismerős asztalához ment. Mire lezártam sajátomat, mindketten köddé váltak. Egyik kedvencem a fitt napon, hogy hazafelé nem indítanak metrót, mindenkinek gyalogolnia kell, kötelező séta van. Szeretek a szabad levegőn lenni. A sínek mentén sétálunk, ahol a föld egy kicsit próbára teszi a talpat. De ez sem véletlen. Itt semmi sem véletlen. Látom én is a logikát a világban, csak nem tudom, hogy azért, mert megtanítottak látni, vagy azért, mert a logika egy állandó, ami mindenkinek magától értetődően egységes következtetés. Gondolataimba merülve a húsz perces metróútat ötven perc alatt tettem meg, de közben meg-megálltam mélázni a tájról is. Vajon milyen ország lehetett ez? Az emberek elég vegyesek. Sokféle színűek, szeműek, de nem sokan tudják, honnan származhatnak. Pedig 130 év nem is olyan hosszú idő. Valamiért titkolóznak előttünk a nagyszülők. Ismerek egy fiút, ő tudta, hogy norvég a családja. Norvég. Milyen különös szó. Norvég. Szép hangzása van. Én meg, mondjuk lehetnék dorner. Dudorászva megvizsgáltam kertem állapotát, kicsit törődtem a „gyermekeimmel", most egész jól néznek ki. Beérve a házba első dolgom volt, hogy bekapcsoljam a kertfigyelőt. Ha elhanyagolnám, nem lenne mit ennem itthon. És ki is tiltanának. Figyelnem kell az édes pici uborkáimra. Büszke vagyok a kis ültetvényemre. Tovább dúdoltam, míg készülődtem az estére. Arra is fel kellett készülnöm, hogy a randit tönkre fogja tenni a termékeny időszak. Számolnom kell a szexszel. E szerint öltöztem fel. Nincs hatásosabb a vörös fűzőnél és körmöknél. Ez egy egyszerű kis fűző volt, egyetlen fekete selyemszalaggal a mellem alatt. Ezúttal viszont összefogtam a hajam. Most valahogy az áll jobban. Már egy ideje várakoztam, mikor végre csippanás jelezte Baron érkezését. Lábujjhegyen szökelltem az ajtóig és lelkesen tártam ki. Egy fehér pólós fiú várt rám széles mosollyal.
- Jó estét, kedves hölgy! Készen áll a nagy randevúra?
- Erre készen kell állni?
- Rám? Úgy gondolom, igen. És nem mellesleg, nagyon jól nézel ki!
- Köszönöm szépen. Te is jól nézel ki. - a fehér póló kiemelte barna bőrét. Én a falfehér bőrömmel, árnyalatokkal le vagyok maradva mögötte. Kék szeméből árad a vidámság, fekete haja kicsit kócosan eláll. Vártam vele az estét, nem lehet okom panaszra. Talán csak a kora miatt. Mikor megérkeztünk egy külvárosi kis étkezdébe, szóba is hoztam. Kihúzta nekem a széket, majd betolta alám, ő csak utána foglalt helyet. Nagyon jólnevelt fiú. Elvárható.
- Egyáltalán nem zavar a korom? - első kérdésem meglepte.
- Kellene? A kor csak szám. Huszonöt vagy huszonkettő, teljesen mindegy. A lélek számít! - bökött mellkasa közepére, mintha ott tartaná sajátját.
- De én huszonnyolc vagyok.
- Nekem nem számít. Neked igen?
- Akkor nekem sem.
- Akkor együnk. Mit szólsz hozzá?
- Rendben.
Mindketten beolvastattuk az asztallal mindenesünket, az pedig azonnal közvetítette igényeinket a konyhára. Töredezett kis üvegasztalok voltak az étteremben, a nyolc asztalból ötnél ültek. Alaposan körbenéztem, nem voltam még ilyen helyen. Itt nincs domináns szín, elöregedett falak vesznek körbe. Középen egy nagy üvegpult van, de süt róla, hogy az sem új. A hely, sivársága ellenére, tetszik. Más, mint amikben eddig megfordultam, ettől máris izgalmas.
- Tetszik? - kérdezte Baron.
- Igen, különös.
- Jó helyre hoztalak? - kérdezte nevetve.
- Igen. - mosolyogtam rá. De szemeimet nem tudtam pihentetni, mindent alaposan szemügyre vettem.
- Nézelődj csak, kedves Maja, mindjárt hozzák az ételeinket is.
A világítás nem volt erős, de hangulatos annál inkább. Az embereknek jó kedve volt. A pultban egy lány incselkedett társával, feltűnően kellette magát neki, az pedig ugrani készült rá. Különösen lekötötte a figyelmemet egy asztal, amit többen ültek körbe, s valamit játszhattak. Sokkal ijesztőbb emberek voltak azok a többinél. Talán ezért is érdekelt jobban, mit csinálhatnak.
- Ők mit csinálnak? - mutattam rájuk, Baron pedig követte ujjam irányvonalát.
- Kártyáznak.
- Az mi?
- Szétosztják a kis lapokat maguk közt, és amelyiknél a nagyobb értékű van, az nyer.
- Nahát, különös játék lehet! – sok értelme nincs. A szerencsére alapoz.
- Valóban az. De könnyű és szórakoztató. Ha akarod, megtanítalak.
- Igazán?
- Igazán. – kihagyom.
Egy magas férfi sétált oda hozzájuk, majd a nekem háttal ülő mellé hajolt. Csak most ismertem fel az illetőt. Ez hihetetlen, Alek az! Még itt is! Szemem innentől kezdve le sem vettem róluk, amíg el nem takarta őket a lány, aki kihozta az ételeinket. Megköszöntem, de dőltem oldalra, hogy mögé láthassak. Valamit átadott a férfinak. Mi az? Az, az, de hisz az az én oldalam! Odaadta neki az ajándékomat! Miért tette ezt? Összerándult a gyomrom. Hányni akartam, pedig még nem is ettem.
- Szeretnél most megtanulni kártyázni? - kérdezte Baron, látva hogy egyfelé koncentrálok.
- Csak meglepődtem. Ismerem azt a fiút. - hátrafordult, hogy lássa, kire gondolok.
- A magas srácot?
- Igen.
- Hé, Alek! - kiabált oda Baron. Mindent akartam, csak ezt nem. Elvörösödtem a szégyentől. Alek guggolt a szék mellett, és a játékoshoz beszélt, míg az a kártyáira koncentrált. A kiabálásra idenézett, én pedig hirtelen nagyon érdekesnek találtam a tányérom tartalmát. Felállt, megveregette a férfi vállát, és elköszönt. Felénk vette az irányt. Kezet fogott Baronnal, úgy üdvözölték egymást, mintha ezer éve jóban lennének.
- Sziasztok. - csak egy pillanatra nézett rám, hogy ne tűnjön illetlennek. Legalábbis gondolom, hogy azért. Ugyanis még mindig ő lenne a legillemtudóbb ember, akit ismerek. Akit ismerni akarok.
- Mi a helyzet? - kérdezte Barontól. Baron pedig kisfiús ártatlanságában úgy felelt, ahogy magamban könyörögtem, hogy ne tegye.
- Randim van ezzel a csodálatos hölggyel. - mondta büszkén, rám mutatva. Sajnáltam, amiért ennyire naiv. Alek feltűnően végignézett rajtam, és annyit mondott: - Szerencsés vagy, barátom. De vigyázz vele, vonzza a bajt! További szép estét kívánok nektek! - újra kezet fogtak, és sietve elhagyta az étkezdét. Úgy tűnik, jobb elfoglaltsága van nálunk.
- Bajt? - kérdeztem inkább csak magamtól. - A baj vonzódik hozzám. - ezt pedig csak magamnak mondtam.
- Azt hittem, ismered.
- Inkább csak ismertem. Nem vagyunk már beszélő viszonyban.
- Ja, értem. Kiválasztott dolog?
- Egyáltalán nem. Csak nem jöttünk ki túl jól.
- Ezen csodálkozom. Alek nagyon rendes, szinte mindenki kedveli. Nekem is sok mindenben segített.
- Szinte?
- Hát - közelebb hajolt, és halkabban beszélt - időnként szívességet tesz az embereknek. De ezzel valakiknek keresztbe tesz. Ez elkerülhetetlen, ha belegondolsz! - harapott rá egy szelet almára. - Virágzik a valamit-valamiért üzlet. - csámcsogott, de gyorsan lenyelte, hogy ne legyen illetlen.
- Milyen szívességek vannak?
- Hm. Nagyon sokféle van. Valamit elvinni valakinek, pl. a külvárosból a városba. Tudod, akit kitiltottak, üzen a szerelmének, vagy küld valamit az ellenségének, régi dolgok beszerzése... - nem vitte le a hangsúlyt, de bekapott egy újabb szeletet. - Te nem eszel? - ismét nagyot nyelt, amikor rájött, hogy rosszkor beszélt.
- De igen. - nehezen elrágcsáltam egy szelet körtét, mert már nem voltam éhes. Kíváncsi viszont annál inkább. - És milyenek vannak még?
- Hú! Mindenféle. Lényegében, ha valamit szeretnél, azt elintézik. Persze, bizonyos keretek között. De semmi sincs ingyen. Ha kérsz egy szívességet, vissza is kell adnod. Ha pedig ezt nem teszed... - vállat vont, majd így folytatta: - Eltűnsz.
- Eltűnök?
- Megszűnsz létezni. Köddé válsz. Nem marad nyomod. Törölnek a rendszerből.
- Ismertél ilyet?
- Nem. Én még viszonylag új vagyok ebben a városban. Alek biztos ismert.
Egymás után kapkodtam be a tányéromon lévő falatokat izgalmamban, miközben hallgattam Baron történeteit ezekről az úgynevezett üzletkötőkről. De kétségkívül Alekkel kell beszélnem, és már tudom is, hogy milyen ürüggyel kezdjem. Sajnos pont kifelé menet, az étterem előtt tört rám a kínzó vágyakozás, és lényegében magam alá gyűrtem ezt a jóképű fiúcskát. Letepertem a földre, eltorlaszolva a bejáratot, és meglovagoltam. Furcsa, hogy ilyenkor mennyire másképp viselkedem. Ha elönt a vágy, én irányítok. Legalábbis így érződik. Új számainkkal ékesítvén, ziláltan feltápászkodtunk. Nagyon aranyosnak látom Baront. Ez az ártatlan kisfiúsága, ami igazán magával ragadó. Ahogy esetlenül, aléltan próbál beleugrálni a farmerbe, de mindhiába.
- Húha! Hát, te nem viccelsz! Ez volt életem legváratlanabb szexe. Még úgy is, hogy nem igazán működtem közre benne. - elnevettük magunkat. Tetszik ez az este.
- Gyere, megmutatom a külvárost! - ugrándoztam a vörös színeimben, lelkesedtem az ötletért. Egy ideig sétálgattunk és mesélt nekem a külvárosi történelemről, esetekről, épületekről, amik mellett elhaladtunk. Alighogy összefűzte ujjait az enyémekkel, vadul csipogni kezdett AP-ja. Olvasgatja, úgyhogy üzenetet kapott valakitől.
- A francba! Őrhiány van. Egy évben egyszer fordul elő ilyen, és az pont ma! - dühöngött. - Ne haragudj, Maja, de mennem kell! Meg tudsz nekem bocsájtani?
Boldogságom tovaszállt.
- Persze. Nem a te hibád. Menj csak!
- Ígérem, legközelebb alaposabban körbevezetlek! Rendben?
- Szavadon foglak. - megölelt.
- Visszakísérlek a falig!
- Azt hiszem, inkább maradnék. Meglátogatok valakit, ha már itt vagyok.
- Elkísérjelek?
- Nem szükséges, köszönöm. Menj csak! Majd keressük egymást!
- Egy tündér vagy! - arcon csókolt, majd hátrafelé futva még belecsókolt a tenyerébe, felém repítette, utána megfordult és elszaladt. És akkor most térjünk a lényegre.