EROTIPIA

21. Fejezet - Alek

Ahogy tisztulni kezdett, már senki nem tudott a munkájára koncentrálni. Az emberek reménytől telve lesték, mikor tűnnek el a mocsadék felhők. Amikor ez bekövetkezett, és tömeges csippanás hangja töltötte be az emeletet ugyanabban a másodpercben, mindenki felugrott és nevetett. A napunkat a szabadban fogjuk tölteni, és ez felér egy orgazmussal. Támadt is egy ötletem. Odasiettem Majához, aki, mint mindig, most is türelmesen várt, amíg elvonul az emberek többsége, hogy lökdösődés nélkül távozhasson.
- Van egy jó ötletem. Mondd, hogy benne vagy!
- És mi lenne az? - mosolyog.
- Piknikezni fogunk! – szétküldtem egy körüzenetet a bandának, ma kikapcsolunk. A metróknál találkoztunk (ahol most egy sem áll benn), és együtt indultunk el azon az úton, ahol legutóbb a verekedés után szaladgásztam. Egy kis feszültség terjengett a levegőben, mert meghívtam Suzie-t is. Eleinte az ő társaságában kellett lennem, hogy ne érezze magát kívülállónak közöttünk. Emiatt viszont Maja vált azzá. Elszeparálva ment a többiek mögött, előttem, hallótávolságon kívül. Próbáltam arra figyelni, amit Suzie mond, de akaratlanul is a „nőmet" figyeltem. Kitty és Max is próbált a közelébe menni, de ő olyankor direkt lassított, vagy valamit nagyon nézett az égen. Valami történhetett Maja és a húgom között. Nem hinném, hogy én lennék az oka. Habár, mindennek én szoktam lenni az oka. Odaát hagytuk mindeneseinket a fal menti bokrokban és letelepedtünk a tó melletti köves területen, hogy a vörös por ne csípje a bőrünket ezen a szép napon. Néhányan leterítettük a takarónkat, hogy ráülhessünk, amíg a többiek megosztották velünk az övékét. Kettesével elfértünk egymás mellett úgy, hogy ne fázzunk. Részemről a fél karomat és lábamat szellőztettem. Kezdtem unni a felosztást. Direkt szana-széjjel ültünk, úgyszólván vegyültünk. Ideje volt Suzie-t útjára engedni, hogy végre Majával lehessek. Ahogy hozzáér a testem az övéhez, áramlik bennem a vágy és az energia. Nemhogy fázok, inkább egyenesen izzadok. Reggel az ő arca volt az első, amit megláttam. Azóta csak még jobban bemászott a bőröm alá. Muszáj beszélnem vele. Egész reggel hallgattunk, mintha bánnánk a tegnap estét, pedig én aztán baszottul nem bánom.
- Végre beszélhetünk. - mondom.
- Ó! Miről akarsz beszélni? – rólunk, basszus.
- Tudod, hogy miről. – a többiek hangos beszélgetése mellett viszonylag egyszerű volt leválni róluk és a saját kis halk beszélgetésünkbe bonyolódni.
- Nem. Ha akarsz valamit mondani, akkor mondd ki! Ne nekem kelljen kitalálni.
- Oké. Mi a kurva élet van most velünk? Mert állandóan nekem nyomod a tomporod, utána meg ellöksz magadtól. – megleptem a nyitottságommal. Pedig ezt kérte, hát akkor ezt kapja.
- Nem tudom.
- Az remek. Akkor ki a fasztól kérdezzem?
- Miért káromkodsz állandóan? – felnevettem a többiek társalgását megszakítva.
- Kedvelem ezeket a teljesen értelmetlen kérdéseidet. Mindig tudod, mikor tereld el a beszélgetést. Csakhogy én átlátok rajtad. Vesztésre állsz. Nemcsak, hogy vonzódom hozzád, és ugye, ne feledkezzünk meg szerelmünk gyümölcséről sem, de te egyenesen kezdesz belém habarodni. Nem tudod kezelni az érzelmeket. De mondok én neked valamit, kár a gőzért, úgyis túlnő rajtad. Inkább engedd el magad! Hamar az ajtóm előtt fogsz kikötni, és majd könyörögsz, hogy úgy dugjalak, mint még soha senkit! És csak, hogy tudd, addig nem fogom megtenni, amíg azt nem mondod, hogy igazam volt és bánod, hogy nem hallgattál rám! – rákacsintottam és újból felnevettem az arckifejezését nézve.
- Hát, te nagyon el vagy tévedve. – megint nevettem.
- Nyertem, bébi. Ismerd el! Megkönnyebbülsz, majd meglátod!
- Szállj le a földre!
- Itt vagyok, bébi. De nemsokára úgy repülünk majd, mint tegnap este.
- Ó, édes Okság! Szabadíts meg ettől a felfuvalkodott hólyagtól! – naiv büszkeség. Rég nevettem ennyit.
- Majd meglátod, szivi! – felpattantam és kibújtam a ruháimból. – Na? Ki akar úszni?