EROTIPIA

17. Fejezet - Alek

- Igazán? – lefejeltem az előttem álló, velem majdnem egyforma magas férfit, és erőteljesen ellöktem magamtól, amitől a földre zuhant. Mielőtt felülhetne, még belerúgok kettőt a bordái közé. Lendít, rúg. Lendít és rúg. Barátom felé fordulok, aki ököllel sorozza támadója arcát. Megoldja. Sajog a fejem. De viszket a lábam, kényszert érzek, hogy még egyszer belerúgjak ebbe a szerencsétlenbe. Minden rúgásnál összébb húzza magát, amitől kénytelen vagyok még erősebben próbálkozni, és nem is akaródzik leállni. Csak rugdosom a szerencsétlent, aki már nem is nyög. Abbahagyta a nyöszörgést és a védekezést. Sűrű egymásutánban veszem a levegőt, aztán kitapintom a pulzusát. Él. Miért is ne élne? Kitapogatom a nadrágja zsebeit, az egyikben megtalálom, amiért jöttem, a Minisztérium legfelső szintjét kezelő szoftver másolatát. A tervem egyik kulcsfontosságú elemét. Átfut rajtam a megkönnyebbülés, hetek kimerítő munkáját tartom a kezemben. A jövő kulcsát. Futó léptek zaja töri meg az éjszaka csendjét, egyre közelednek a rohamos, dübögő lépteikkel.
- Tűnés! – lökött meg Max, amikor elszaladt mellettem. Gondolkodás nélkül a nyomába eredtem, szaladtunk, ahogy csak tudtunk, ki a viadukt árnyékából, mielőtt még észrevehetnének. Izzadt markom el nem eresztette a szoftverek királyát, a fejem és a lábam ugyan sajgott, de nem ütköztem nehézségbe a futás során. Kellő távolságban lassítani kezdtünk, hogy pihenhessünk, már egy ideje nem jön utánunk senki. Ahogy a falnak dőlve összenéztünk, mosolyra húzódott szánk nevetésre nyílt, majd hahotát zengett.
- Megvan! – kiabáltam hitetlenkedve.
- Nem megmondtam? – Max a farmerét porolta, mintha elesett volna, holott a támadója az első ütés előtt áldozattá vált, barátom semmilyen sérelmet nem szenvedett el tőle. Tipikus Max. Mindig a külseje miatt aggódik. Piperkőc.
- Alig tudom elhinni! – megöleltük egymást, megveregettem a hátát. A legjobb barátom. Mindig támogat.
- Elég lesz. – lökött el mosolyogva. Próbáltam játékosan visszahúzni magamhoz, és sikerült is pár másodpercre újra megölelni, aztán eltaszított, és szigorú arccal végighúzta mutatóujját saját nyakán. Felnevettem. Nem véletlenül a legjobb barátom.
- Hihetetlenül boldog vagyok!
- Van is rá okod. Bár az igazat megvallva, több bunyóra számítottam. Ez bemelegítésnek elég volt.
- Tudom, mire gondolsz. De azt is tudom, mivel vezessük le a fölös agresszivitást.
- Dugunk?
- Nem, barátom. Futunk. Aki előbb ér a lakásba, megkapja ezt. – felmutattam a zsebelés másik eredményét, egy darab befóliázott, igazi LSD-t. – Adok egy kis előnyt, hogy esélyt kaphass.
- Csáó vesztes! – és már neki is iramodott.
A hazaút felénél kifulladtunk, és otthon, a ház lépcsőjén megpihentünk kicsit, amíg elfeleztük a valaki más által valaki másnak szánt kedvenc drogunkat.
- Max. Milyen érzés apának lenni?
- Nem tudom. Nem sűrűn látom Lucast. Egy alkalom után elég nehéz lenne megmondani.
- De mégis. Változott valami?
- Talán a tudat.
- Ennyi?
- Leginkább.
- És ha sűrűn láthatnád?
- Szeretném sűrűn látni. Ha végre elintézed nekem, megmondom, milyen érzés. – nevet rám, de fájdalma tükröződik a szemeiben.
- Apa leszek. – csak úgy kibukott belőlem. Egy ideig csendben marad, gondolom, nem tud mit mondani erre. – Muszáj kiadnom magamból. Nem bírom tovább őrizgetni.
- Akkor ne kövesd a példám, ne rontsd el.
- Igyekszem, de ez nem ilyen egyszerű.
- Ki az anya? – erre mit válaszoljak?
- Az maradjon titok.
- Kíváncsi természet vagyok. Ismerem tán?
- Ha rajtam múlna, elmondanám. De vele semmi sem egyszerű.
- Még mindig az a vágyad, ami régen?
- Igen. Most még inkább.
- És veled megy?
- Fogalmam sincs. – tenyerembe támasztottam a homlokom, mert aggaszt, hogy még mindig nem tudom erre a választ. Egyáltalán semmire nem tudom a választ. Max felállt, leporolta nadrágját, és annyit mondott: - Visszatért az agresszióm. – majd bement az épületbe.
- Max! Hallod? – most komolyan megsértődött? Olyan, mint egy gyerek. Így reagál arra, hogy megszakadhat a sokéves barátságunk. Egy ideig még ültem a lépcsőn, azon tűnődve, mit kezdjek magammal, már kezdett érződni a drog hatása is. Érzem, ahogy a félelmeim erősödnek, hogy a kezemből észrevétlenül kicsúszik a kis szoftver. Biztonságba kell helyeznem mindenekelőtt, elsődleges prioritású, utána jöhet a móka. Felpattantam és hűséges barátomhoz indultam, hátha már csillapodott az agressziója.