EROTIPIA

12. Fejezet

Maja

Levetkőztem és a hátamra feküdtem. Az orvos bekapcsolt valamit a lábamnál az ágy oldalán, és újra elindult az átvilágítás.
- Elég csúnya a csípődnél ez a zúzódás. Hogy szerezted?
- Esés. Botlábú vagyok.
- A központban semlegesítő krémet kapnál rá, de én csak jeget tudok adni. Megyek, hozok. - letette a combomhoz érintve az orvosi tábláját és elment. Egyedül érzem magam, fázom, és félek. Végre leálltak alattam a fények, és megcsippant a tábla. Vége. Ott van rajta az eredmény. Felültem, mikor az orvos visszaért és kezembe adta a zacskó jégdarát. Az oldalamhoz nyomtam és hirtelen nem kaptam levegőt a fagyos érzéstől, de addigra megszoktam, mire hozzám szólt a leleteim tanulmányozásából.
- Hm. Kezdjük azzal, ami a legnagyobb szerencse napjainkban. Magácska állapotos. Gratulálhatok? – kérdezi mosolyogva.
- Terhes?
- Bizony az.
- Terhes.
- Valóban. Felöltözhetsz. Minden rendben?
- Úgy tűnik, hogy nem. - sietve magamra kaptam a ruháimat, de sokkot kaptam. Habár magam is számítottam ilyen eredményre (figyelembe véve az új dekoltázsomat és a többit), mégis váratlanul ért. Immár ruhában ültem a lebegő ágy szélén, de az olvadó jég kezdett átnedvesíteni derék tájt. Szüntelenül csak arra tudtam gondolni, hogy mit is kéne most tennem? Meg kell tudnom, kié.
- Ki az apa?
- Lefuttathatok egy tesztet, ha kívánod. De ahhoz DNS azonosítót kell vennem belőled.
- Tedd azt! – honnan veheti azt a DNS-t?
- Akkor ismét le a nadrággal! - már csináltam is. Ha megvan az illető, megtudhatom, hogy álljak az egész kérdéshez. Ha kiderül, hogy Ric, vagy a haverja, olyan kárt teszek magamban azonnal, hogy nyomuk nem marad bennem! Ez megoldana néhány további problémát. A lehető legjobb lehetőség, ami csak történhet. Vagy egy idegennek szüljek? Senkinek sem szülök. Én nem leszek anya elszeparálva a rangsoroktól. Nekem megvan a sorsom, filozófus leszek. Semmi sem tarthat vissza tőle!
- Lábakat szét, és kezdődhet a móka.
- Most utoljára. - mondtam inkább magamnak és összeszorítottam a fogam.
- Először és utoljára.
- Felesleges lépés lenne. - fordítottam fejem a hang irányába. A püffedt arcú Alek mutat felém kitartóan. - Jókor jöttem?
- Ne zavard a hölgyet!
- Nem először látom ruha nélkül. Mindazonáltal tényleg felesleges lépés lenne. Tudom, ki az apja.
- Jós lettél, barátom? - kérdezte mosolyogva az orvos. Alek levágódott az ajtó melletti, sötétségbe burkolózó fotelbe, és higgadtan annyit mondott: l- Tőlem van. - a szívem kihagyott néhány ütemet, az arcomba szökött a vér, a fülem zúgni kezdett. Felültem és meredtem rá, több mint haragosan.
- Nem tőled van. Csináljuk a tesztet!
- Pedig de. Tudom, mennyire utálnád a helyzetet, de tény. A teszt sem fog mást mutatni. Csak gondoltam megkíméllek a fájdalomtól. - egymásra rakta lábait, és az AP-ját kezdte nyomogatni, mintha mi sem történt volna. Még dühösebb lettem rá. Jobb híján megragadtam a doktor tábláját, és hozzávágtam.
- Ez nem volt szép!
- Gyűlöllek! Te meg kezdd a tesztet! Azonnal! Légy szíves! - utasítottam a lábaim közül csodálkozva rám meredő Lenint.
- Ez komoly, Alek? - megint semmibe vettek. Ma már sokadjára.
- A tesztet! MOST! - kiabáltam ellentmondást nem tűrően.
- Oké, oké. Csinálom. De ahhoz le kell feküdnöd és elengedni magad. - a hátamra vágtam magam.
- Könyörgöm Okság, tedd a dolgod! - rimánkodtam.
- Elnézést kérek, ha ennyire sértő a méhednek az én génállományom.
- Nem te vagy az apja. Érzem. - gúnyosan felkacagott. Rögtön felrepedt ajkához kapta kezét, ujjai között csorgott ki a vére, de azért beszélni még sajnos tudott.
- Most erre mit mondjak? Azért gondolatban készülj fel az ellenkezőjére is. - ebben igaza volt. Az esélye megvan, csak épp ne legyen. Először egy kis hideget éreztem, aztán egy szúrást, amitől felszisszentem. Szemem sarkából láttam, ahogy a lehetséges apa hirtelen feláll, és felém kezd sétálni.
- Egyébként, honnan veszed, hogy a tiéd? - kérdezte tőle Lenin.
- Nekem adta az előző mindenesét alkatrésznek, amikor bekrepált. Az eredmény, olybá tűnik, csak hozzám érkezett el.
- Kész is vagyunk. Még tizenöt perc és minden kiderül.
Villámgyorsan összecsaptam a lábaimat, és nekiálltam magamra kapkodni a nadrágomat, igyekezvén, hogy minél előbb, minél kevesebb látszódjon belőlem.
- Egy hazug vagy! Akkor sem bocsájtok meg ezért, ha nem a tiéd a gyerek, és még kevésbé, ha véletlenül a tiéd! - a szeméből most sem láttam sokat, a mimikájára sem alapozhattam, de a testtartása csalódottságról árulkodott. Ettől megint összeszorult a szívem. Saját magamat bántom akkor is, ha őt akarom. De akkor is félreismertem, nincs rá szükségem, kezdettől fogva csak púp volt a hátamon. Leültem az ajtó melletti fotelba - ahol korábban ő ült -, és könnyeimmel küzdöttem. Mégis, mennyi szart kell még elviselnem egy nap alatt? Ez egy gyötrelmes év volt. Igazából egy gyötrelmes élet. Nem emlékszem, hogy valaha is lettem volna felhőtlenül boldog. Nem, nincs ilyen emlékem. A percek iszonyatosan lassan telnek, némi halk diskurzus hallatszik csak a gép irányából, ahonnan az eredményem fog érkezni.
- Gyere, addig rendbe teszlek. – mondta Lenin. Alek leült velem szembe, tekintete folyamatosan rajtam pihent, akárhogy serénykedtek előtte. Álltam a pillantását, szigorúan néztem vissza rá. Megszakadt a szemkontaktus, amikor egy nagy zacskó jeget nyomtak az arcába. Egy csippanás jelezte a teszt végét. Felugrottam és álltam elébe annak, ami most jönni fog. Akárhogy alakuljon, nem szülök. Észre sem vettem, de most tudatosult bennem, hogy a döntést már meg is hoztam.
- Ki az? - kérdeztem türelmetlenül, pedig Lenin még ott sem volt a kijelzőnél. Most elindult felé, a szívem a torkomban dobogott. Biztos voltam benne, hogy szemmel is látni lehet. - Ki az?! - kérdeztem újra, türelmetlenebbül.
- Lássuk csak... 4664248... azaz... Alek Belanov.
Ketten nem számítottunk erre a válaszra, de egyikünk leszegett fejjel fogadta az eredményt. Annyira dühös vagyok, hogy azt sem tudom mikor gondolkodtam utoljára tisztán. Azt meg főleg nem, hogy fogok-e még valaha! Odamentem a gyerekem apjához - akit meg tudnék fojtani, hogy elhallgatta ezt előlem és magamra hagyott ennek tudatában -, és bátran eléálltam.
- A válaszom nem!
- Mire? - kérdezte rám emelve dagadt szemeit.
- Arra, hogy láthatod-e valaha! Megtagadok tőled minden kapcsolatteremtési módot! Soha nem fogja megtudni, hogy te vagy az apja! Ezt garantálom!
Hirtelen fölém magasodott és kikelt magából.
- Nem ajánlom, hogy fenyegetni merészelj, megértetted? Nincs jogod megtagadni tőlem a gyerekem!
- Ezt végre nem te döntöd el! Ehhez van jogom csak igazán, és élni is fogok vele. De még mennyire! - sarkon fordultam és távoztam. Leninnek kellett őt visszafognia, különben nekem is esett volna.
- Nem teheted ezt velem! Mit ártottam neked??
- Mindent. - suttogtam magam elé az utcán.