Loki szerelmei (🔞) folyamatban

Valkűr

- Nagyon sajnálom, biztosan fájdalmas emlék lehet.
Egy mozdulat, egy villanás. Tenyerem a homlokára tapasztottam, és megnyitottam az emlékeit. Nehéz volt, minden tudásomra szükségem volt. A lány túl mélyre ásta, amit megértek. Vérontás, félelem és gyász. Az elvesztése annak, akit mindenkinél jobban szeretett, anyámat juttatta eszembe.

Elterült a földön, rám nézett és már nyoma sem volt annak a határozott, magabiztos nőnek, akit néhány nappal ezelőtt megismertem.
- Mit tettél velem?
- Emlékeztettelek az esküdre. Te Valkűr vagy, Asgard harcosa, és engedelmeskedni tartozol nekem.
Elhúzta a száját. - Neked?! Azt sem tudom ki vagy?
- Loki, Asgard királya. - jelentettem ki, és szerettem volna felállni, büszkén kihúzni magam, de az erő elhagyott.

- Odin meghalt.
Valkűr felállt, és megvetően nézett le rám.
- De Thor él. Hazug vagy Loki, átlátok rajtad. Nem tudom hogy sikerült a Nagymester bizalmába férkőznöd, de engem nem tudsz átverni. A trónöröklésben nem te vagy soron.
- Látom semmit nem tudsz. Hosszabb ideig voltam királya Asgardnak, mintsem gondolod. A Gungir engem választott. Thort jobban érdeklik Midgárdi barátai, mint a népünk.

Éreztem, hogy kezd megpuhulni. Már nem sütött az utálat a szeméből.
- Semmi közöm Asgardhoz. Már semmi. Itt élek, ez az otthonom. Már régen nem álmodom róla, de neked hála, újra rémálmaim lesznek. - meglepetésemre a kezét nyújtotta - Mit akar tőlem Asgard királya?

Végre felálltam. Megropogtattam a csontjaimat, ahogy visszatért belém az erő magabiztosabbá tett.
- Segíts nekünk. A népünk bajban van.
- Igen, tudom. Hela visszatért. Minél tovább van Asgardban, annál erősebb. Nem tudjuk legyőzni.
Én akartam megfékezni, egyedül én. Vagy megölni, vagy megvezetni, mindegy. De Thor nélkül. Lelepleződtem, és bizonyítanom kellett. Mindenkinek, a népnek, Thornak. Apámnak.
- Odin önként vonult száműzetésre, bármit is mondott neked Thor, én csak segítettem neki. Anyánk halála után... - a szavamba vágott.

- A királynő meghalt? - könnybe lábadt a szeme. Elmeséltem neki, mi történt amikor megtámadtak minket a sötétség tündérei. - És te? Miért hagytad?

Megzuhantam az emlékre. Az utolsó szavaim amit anyámnak mondtam, tőrként hatoltak a szívébe. Azt hittem megőrülök.
- Bár ott lehettem volna. Még most is élne, de Odin halálra ítélt.

Nem akart hinni a fülének. Kicsit túloztam, mert valójában csak életfogytig börtönt rótt rám, de az nekem ugyanazt jelentette.
- Segíts nekem. Együtt legyőzzük Helát, és mindkettőnk lelke megnyugszik.
- Tudod, hogy meghalhatunk? - bólintottam - És nem érdekel?

Fáradt voltam, öregnek éreztem magam, elegem volt.
- Nem. Ha meghalok, harcban haljak meg. Ha pedig harcban halok meg, legalább találkozom az anyámmal, és kérhetem a bocsánatát.
- Furcsa egy férfi vagy te, Loki. Még nem találkoztam hozzád hasonlóval. Érzem benned a rosszat, de a jót is. Sajnálom hogy nem beszélgettünk többet.

Kezdtem én is sajnálni. Nem mertem megszólítani, csak messziről figyeltem, mert nem akartam visszautasítást. Olyan fellengzősnek tűnt, olyan megközelíthetetlennek. Sokat ivott, és akkor közönségessé vált. Azok a férfiak, akik ilyenkor közeledni próbáltak hozzá, sorra póruljártak. Ezért inkább kerültem. De most, hogy az elméjén túl a szívébe is láttam, éreztem mennyire magányos.
- Meg akarsz jobban ismerni?
- Jó lenne, de nincs idő. Mennünk kellene.
- Gyere ide. - megfogtam a kezét és egészen közel húztam magamhoz. - Bízz bennem. - meleg barna szeme volt, sűrű fekete szempillái megrebbentek. - Biztosan tudni akarsz rólam mindent? - nem válaszolt, csak ajkaival formázta az igent.

Nagyon régen tartottam karjaimban nőt így, már az idejét sem tudom, hogy mikor. Régen elnyomott érzés kezdett feltörni bennem, vágy egy csók, egy érintés után, elképzeltem, milyen lehet ölelni őt. Megfogtam a csuklóját, megremegett.
Mi lenne ha most megcsókolnám? Annyira közel van? És ha nem álnék meg ott? Éreztem a homlokomon a nyirkos tenyerét, lehunytam a szemem. Vajon mit gondol majd rólam?
Átengedtem mindent, jót és rosszat egyaránt. Lepergett az életem, és így visszanézve majd megölt a bűntudat. Néhány perc volt az egész, és mire vége lett, csak állt dermedten és nézett rám.