Loki szerelmei (🔞) folyamatban

Skadi. Első rész.

– Skadi, Skadi – hallatszott kintről egy mennydörgő hang, ami mást talán halálra rémítette volna, de nem engem. Apám jött haza, és ettől azonnal fülig ért a szám. Kirohantam a házból, csapot-papot hátrahagyva futottam a partig, ahol apám éppen levetette álruháját. Még éppen láthattam a sastollakat visszahúzódni a bőrébe. Szemem eltakarva megvártam, hogy az egyik sziklára kiteregetett ruháit felvegye és csak ez után vetettem magam ölelő karjai közé. – Lányom! Nagy ajándékot hoztam neked.

– Hol van? – kérdeztem, és kibújva az öleléséből, körbefutottam. – Hová dugtad?

– Még nincs itt, de hamarosan megkapod.

Szürke szeme olyan volt, mint a háborgó tenger, arcára a sós szél vájt mély barázdákat, nekem mégis ez az arc volt a legkedvesebb a Kilenc birodalomban. Ravasz mosolyától azonban valami egészen rossz érzés kezdett rajtam urrá lenni.

– Apa! Most azonnal elmondod, hogy mit csináltál – kiáltottam rá, és hogy nyomatékot adjak a szavaimnak, csípőre tettem a kezem. – Addig innen egy tapodtat sem megyek el, és ebédet sem kapsz.

Apa szerette a tengert, a hullámokat meglovagolni a csónakján, szerette anyámat, de enni még jobban szeretett. Hirtelen savanyúvá vált ábrázatától aztán ellágyulva nevettem fel, és hozzábújtam. Mélyen beszívtam az illatát, amiben a tenger, a halak másnak kellemetlenül ható szaga és a dohány fanyar erőssége keveredett. Rajongtam apámért, de aggódtam is érte eleget. A tenger háborgó mélységétől féltettem a legjobban, hogy egyszer hajóra száll, és soha többé nem látom. Ezért is örültem tegnap este, amikor közölte, repülni vágyik. Sasként az én apám a leghatalmasabb és legerősebb, így semmi baja nem eshet.

Megfogta a kezem, és törzsét megdöntve, a szemembe nézett.

– Teljesülni fog a vágyad kislányom.

A vágyam? Az lehetetlen. Kizárt. Belenéztem az arcába, és magabiztos derűsége mégis bizakodással töltött el.

– De hogyan?

– Alkut kötöttem Lokival – vonta meg a vállát olyan egyszerű közönnyel, mintha csak annyit mondott volna, hogy esik az öbölben.

– Lokival? Apa, mit tettél? Tudod miket hallani róla, hogy ármányos, és csalárd.

– Tudom, és hogy ravasz, de én mégis túljártam az eszén. Na – húzta ki magát – büszke vagy apádra?

Ha lett volna egy szék a közelben, biztos leroskadok rá, de nem volt más, amire leülhettem volna, mint a nedves párától vizes fű. Hát oda tettem le magam. Apa aggódva térdelt le mellém, és megsimagotta a homlokomat.

– Jól érzed magad kislányom?

– Nem – suttogtam, aztán egyre jobban megtaláltam a hangom. – Nem! egyáltalán nem érezem jól magam. Te alkut kötöttél egy ász istennel?

– Egy jégóriással, hiszen Loki közülünk való Skadi!

– Elárult minket, átállt Asgard oldalára, apa – megragadtam a kezét, és megsimogattam a száraz bőrt. – Apa, be fog csapni.

– Dehogy fog. Fél tőlem, és hát tettem is érte, hogy így legyen.

Felhúzott a fűről, és elindultunk be a házba, ahol a tűzön hagyott leves vígan rotyogott, és illatától apámnak látványosan összefutott a szájában a nyál. Leültem a tűzhely mellé és magam elé bámultam. Apa megpiszkálta a tüzet, megkavarta a levest, és közölte, ezt már nem kell tovább főzni. Vígan fütyörészve mert magának, és jóízűen belapátolta, hozzá kenyeret tunkolt és amikor végzett, jóllakottan dőlt hátra.