Loki szerelmei (🔞) folyamatban

Skarlát Boszorkány

- Nem szoktam gyors randikra járni, nehogy azt hidd, de ma valahogy úgy éreztem, itt a helyem.
- Érdekes, én is így éreztem.
- Wanda vagyok. - nyújtotta a lány a kezét. - 24 múltam, nincs munkám, és egy barátomnál élek. Csak hogy tudd.
A férfi megfogta a kezét, és ujjaik között kisülés csattant. Nem volt nagy, de mindkettejüket megrázta, és elkapták a kezüket. A férfi felnevetett, és zavartan beletúrt a hajába.
- Lie-Smith. Az én hibám, bocsi, mindenkit megrázok. Főleg így télen.
Tetszett neki a lány kedvessége, és hogy őszinte. - Az a barát, akinél laksz, mennyire barát? Nem akarok a magánéletedben vájkálni, csak beszélgetni igyekszem.
- Ja, ő inkább mentor, olyan apa típus. Felkarolt, segített, otthont adott nekem. Nincs senkim, tudod..? Messziről jöttem, Európában születtem, Transiában, az a Balkánon van.
A férfi előrehajolt. - Én is. Mármint én is Európai vagyok, finn. Wanda, kezdem azt hinni, hogy nekünk találkoznunk kellett. - a kezét nyújtotta, és mélyen a lány melegbarna szemébe nézett - Tűnjünk innen!

Már órák óta rótták a várost, és Lie-Smith elmesélte, hogy menekülnie kellett otthonról, mert elege lett a mostohaapja zaklatásaiból, hogy a féltestvére mellett egy senkinek érezte magát, hogy bármi jót tett azért nem volt köszönet. Wanda nagyokat bólogatott, és igazat adva belekarolt. Fázott, és meglepte, hogy a férfi nem húzta össze magán a kabátját. Neki sem volt egyszerű élete, de erről nem igazán akart beszélni. Meglepte, hogy a férfi ennyire kitárulkozik, és szégyellte magát, hogy ő meg alig mond valamit. De nem tehet róla, Stark megtiltotta. - És még ennyi év után sem tudok tőlük szabadulni.

- Mert mindennek ellenére szereted őket, ugye? - a férfi eltűnődött. Vajon ezért? A családi kötelék mégis erősebb lenne annál a sok megaláztatásnál, amit el kellett szenvednie? Vagy csak a megszokás hiányzik? Hogy hosszú-hosszú évek alatt tőlük függött?

Megálltak egy bár előtt. - Bemegyünk? Meghívlak egy italra. Aztán hazakísérlek, elég késő van már.

Wanda az órájára nézett, és valóban. Hajnali három, pedig úgy érezte, hogy csak most jöttek ki a gyorsrandiról. - Te valami idővarázsló vagy? - Lie-Smith sejtelmesen mosolygott, belépett a bárba, és megfogta a lány előtt az ajtót.

- Ha jól érzed magad, akkor repül az idő, nem hallottad még ez? - Wanda viszonozta a mosolyt. Igaza lehet, mert tényleg jó vele lenni. Régen nem beszélgetett ennyit senkivel. Persze ott van Vízió, de ő mégis csak egy robot, vagy mi. Kettejüket összekötötte valami, egy erő, ami felett nem volt hatalma. Az Elmekő ereje járta át mindkettejüket, és ez valamilyen kapcsolatot hozott létre, úgy hogy Vízió tudta a gondolatait, már az előtt, hogy kimondaná volna. Furcsa érzés volt, hogy egy számára ismeretlen entitás, aki se nem ember, se nem szintetikus, se nem robot, hogy ő az egyetlen barátja. Ketten bezárva a birtokra, egymásba kapaszkodtak. És ebből lett Wandának elege. Kezdett többet érezni Vízió iránt, mint barátság. És ez őrület. Ezért szökött ma ki, és hogy miért várt eddig? Sugallatot kapott, ami egy kósza ötlet, egy álomszerű látomás volt.

- Egy martinit. - a férfi valami erőset kért, és mikor megkapták koccintottak.

- A sorsszerű találkozásokra. - Wanda a bár sötétjében annyira ismerősnek látta a férfit. A fények, vagy a torkát égető ital miatt, nem tudta, de most, ahogy rá nézett, azzal az átható pillantással, amibe beleremegett, határozottan az volt az érzése, hogy már látta őt valahol.

- Meghalt az öcsém, az ikertestvérem. És el sem búcsúzhattam tőle. A szüleink halála után csak mi maradtunk egymásnak. Valószínű, hogy kapcsolatfüggő vagyok, mert ő mindig velem volt, és rettenetesen hiányzik. Most van valaki, akivel talán helyettesíteni próbálom őt, egy jó barátom, aki közeledni próbál hozzám.