Loki szerelmei (🔞) folyamatban

Idun

Tündérkert, másnak ez egyet jelent a csodálatos almákkal, az aranyló héjú fiatalságot nyújtó gyümölccsel, de nem Lokinak. Neki nem volt szüksége semmire, hogy ifjúságát megőrizze. Felette is eljárt az idő, látta magán, érezte a tagjaiban, de fiatalnak látta magát. Fiatalsága még teljes pompájában ragyogott.

Idun kedvességével és bájos arcával, csendes hangjával mindenki szívébe belopta magát, őrizték is buzgón az ázok, és jártak utána, udvaroltak neki, szép szavakkal csábítgatták, de ő sorban kosarazta ki mindet, ki próbálkozni mert. Lehajtott fejjel és lesütött szemmel járta útját, hajnalban kelt, első útja a kertjébe vezetett, onnan, mikor végzett a napi teendőivel Odin csarnokába sietett, almáit szétosztotta, és sietett is vissza szállására, hogy nyugovóra térjen.

Mást soha nem tett, kertje jelentette a boldogságot, beszélni a fához, simogatni a bársonyos leveleket, énekelni neki, ez volt az élete. Minden virágnak nevet adott, a lehullatott leveleket felszedte, és megsiratta, az új rügyeknek teljes szívvel örült.

Nap-nap után, éveken keresztül. Sosem vágyott másra. Szépségét sem kímélte, bőrét égette a Nap, s a többi istennő hófehér bőre sápadtnak hatott az ő üde barnasága mellett. Mások forrón vasalt ruhákban jártak, az övé poros volt és ráncos. Haja kibomlott az ágak közti munkától, nem hordta csinos fonatokban, hagyta, hagy omoljon vállára, karcsú derekára. Ékszert nem hordott, hisz almái szebben ragyogtak bármely aranynál vagy ékkőnél.

Most is a kertjében van, s dudorászva nézi a méhek serény munkáját. Biztatja őket, gyönyörködik és boldog a szíve. A kert kerítésén túlról füttyszó válaszol rá. Szívhez szóló trilla szebb bármely madárdalnál. Dúdol a lány, és a dallamos füttyszó válaszol. Abbahagyja a méhek nézését, s elindul a hang irányába. Lélegzetét visszafojtva kukucskál ki a sűrű borostyán levelei között, és hátrahőköl. A levelek zöldjénél is zöldebb szempár tekint vissza rá, s a füttyszó elhallgat.

- Üdvözöllek Idun ! Ne félj tőlem. Bár rossz a hírem, nem mindig akarok rosszat, és nem mindenkinek.

- Loki! Mi dolgod itt nálam? Még sohasem láttalak a kertem közelében ezelőtt.

- Most is csak véletlenül jártam erre. - hazudja. Ha tudná Idun, hogy hónapok óta a nyomában jár, talán megijednie. Hogy álmaiban őt látja, ő jár a gondolataiban, talán ki sem merne többé jönni a kertjéből. Loki tervet szőtt és várt, mint a pók a hálója közepén, hogy belegabalyodjon a pillangó, hogy aztán be tudja gubózni. Várt egy jó alkalomra, és a várakozás közben kiismerni igyekezett a lányt. A terv megfogalmazódott, és ma reggel végre más felől fújt a szél, ami azt jelentette, ideje hozzálátni.

- Láttam tegnap, hogy a ládikód, miben almáidat hordod, igen kopott már. - figyeli a sövény apró résén át a lány arcát, de leolvasni róla semmit nem tud. - Úgy hogy bátorkodtam faragni neked egy újat. Ha tetszik, megtarthatod. Itt hagyom a kapu előtt.

A halovány mosolyra, a kék szem csillanására, s hogy lesütött pillái alól visszanéz rá, Loki szíve megdobbant. Aztán bosszúsan húzza el a száját, és sarkon fordul. Ennyi a lányból mára éppen elég volt. Így is többet kapott, mint mások együttvéve. Idunnal, a távolságtartó és félős viselkedése miatt már senki nem állt szóba. Pedig mennyire vágyott rá a lány, barátokra, de legfőképp szerelemre. De túl félénk volt, és visszahúzódó. Talán ha sokáig így megy tovább, beszélni is elfelejt.

Loki fütyörészve sétál tovább, de csak a kert sarkáig, hangját halkítja, mintha már messze járna, és elbújik a levelek között. A kertajtó nyílik, és Idun óvatosan kinéz rajta. Figyeli, egyedül van-e, aztán meglátja a ládát. Loki elégedetten látja, hogy a lány leguggol mellé, és ujjait végigfuttatja a faragáson.