Loki szerelmei (🔞) folyamatban

Verity

Halk füttyszó hangzott fel a nyári langyos éjszakában, amit hamarosan követett még egy, kicsit hangosabb. A közeli fa tetejéről egy bagoly válaszolt rá, cérnavékony hangon vijjogott néhányat, de egy alulról jövő kavicsra felriadt, és riadt rikoltozással elrepült.

– Ostoba midgardi csirke – hallatszott a fa alól egy hang. Halk volt, de határozottan dühös. A Hold sötét árnyékában megmozdult valami, vagyis inkább valaki, és egy tizenkét tizenhárom éves forma fiú lépett elő. Szétnézett, beletúrt ébenfeketén csillogó sűrű hajába, és zölden ragyogó szeme megvillant. Lehajolt, és belemarkolt a gyöngykavicsba. Válogatni kezdte az apró kis köveket, eldobta a többségét, miközben egy sötét ablakot nézett az első emeleten.

Egy régi, málló vakolatú és megfakult üvegablakú ház előtt állt. Magas volt, korához képest nagyon is, vékony, mégsem sovány. Lábán csillogó bőrcsizmát viselt, ami felért egészen a féllábszáráig. Furcsa, idegennek tűnő öltözetét más megbámulta volna, ha látja, de akire így éjféltájt annyira türelmetlenül várt, sosem tenne ilyet. Szűk fekete nadrágját és zöldes, elöl tenyérnyi aranycsattal összefogott kabátkáját olyan eleganciával hordta, mintha valami álruhás herceg lenne. Egyetlen kavics maradt a tenyerében, ami nem volt túl nagy, hogy betörje vele az ablakot, de nem is volt kicsi, hogy ne érjen el vele sikert. A kavics ugyanis ahhoz kellett, hogy jelt adjon vele valakinek.

Ismét szétnézett, és a tenyerével a föld felé intett. Két kutya is feküdt a lábánál, két – a környéken lakók által jól ismert és félt – hatalmas dobermann, akik fejüket leszegve néztek fel a fiúra. Hangjuk sem volt, pedig igencsak igyekeztek néhány perce hangos csaholással jelt adni.

– Annyira egyszerűek vagytok ti, egyszerűek és befolyásolhatók. Ezért szeretek ide járni.

Néhányszor feldobta a kavicsot, aztán a karja lendült, és halk koppanással lepattant az üvegablakról. Fülelt, de nem hallott mozgolódást, aztán mégis. Bentről nagyon, alig látható fény gyulladt, az ablak kinyílt, és egy alak jelent meg benne. Lábát átrakta a párkányon, megtámasztotta talpát a borostyánoknak kitett kapaszkodóban, és lassan elindult lefelé. Azonban fél úton a lába megcsúszott, és egyensúlyát vesztve esett le. A fiú egy szempillantás alatt termett alatta, holott több tíz méter távolságban állt a háztól. Halk sikoly hallatszott csak, aztán tompa puffanás, ahogy a két test összetalálkozott.

– Verity, jól vagy? – suttogott aggódva, és letette a terhét a fűre.

– Persze hogy jól – válaszolt neki egy hang, először mérgesen, de aztán ellágyulva –, de azért köszönöm Loki hogy elkaptál. Ne haragudj, elaludtam. Régóta vártál rám?

– Pontosan azóta, amikor megbeszéltük, hogy jövök.

– Basszus, te sosem vagy álmos? – A lány felállt, felemelte a borostyán alól az elemlámpát, és a könyvet, amit a hóna alatt tartva hozott le. Rövid farmernadrág volt rajta, és azon bosszankodott, hogy a térdén lement a plezúr, és hogy fogja ezt holnap a nevelőknek megmagyarázni, de aztán megnyugodott. Akihez jött, majd ezt is elintézi.

Verity ugyanis egy árvaházban lakott. Sosem ismerte a szüleit, és amikor a fiú először megjelent neki az ablakban, azt hitte, hogy Pán Péter. Akkor volt hat éves, majdnem nyolc évvel ezelőtt, és az egyik kedvenc könyve – mert szinte mást sem csinált csak olvasott, és olvasott, és még többet olvasott – Pán Péterről szólt. A fiú, aki az ablaka előtt lebegett, szakasztott mása volt, a ruhája, a tőre az oldalán, és hogy a párkányon ült, máshogy nem történhetett meg, csak hogy a fiú tud repülni. Ámulva nyitotta ki az ablakot, és csak nézték egymást.

– Szia – szorította magához Verity a babáját.

– Szia – szólt vissza a fiú, és rámosolygott. – Nincs kedves sétálni velem egyet?