Loki szerelmei (🔞) folyamatban

Skadi. Második rész.

Lehunytam a szemem, hogy ne láthassa benne a csalódottságot és a dühöt. Pont vele, pont vele köt alkut, akiről mindenki tudja, hogy jobb messziről elkerülni.

- Érted tettem, és kicsit magamért is. Tudod, anyád halála óta magányosan élek, te kitöltöd az életem, de mindent nem tudsz megadni. Asszonyra vágyom, Skadi, ugye megérted?

- És Loki hoz majd neked asszonyt? Remélem igen, és nem ő maga ajánlkozott fel, mert hallottam róla egy s mást. - Apám arcán vörös hullám szaladt át, aztán a felháborodottságtól csak tátogni tudott, majd végül elnevette magát. - Vagyis akkor megígérte, hogy asszonyt hoz. Megtudhatom ki lesz az?

- Idun - mondta apám, és az egész megjelenésében hirtelen büszkeséget fedeztem fel. idun, aki a legbűbájosabb és Freyja után állítólag a legszebb az ász istennők között.

- Szóval Idun. És ez nekem miért is jó? Nem akarok pótanyát, főleg nem egy törp asszonyt. Vagy tán ezzel akarod megkönnyíteni, hogy döntsek, a hegyek vagy a tenger? El akarsz tán üldözni magad mellől? - dőltek belőlem a kérdések, és egyre jobban lovaltam bele magam. Apa fejét rázva igyekezett a tekintetemet keresni, de minduntalan elfordultam tőle. Nem érdekelt a magyarázkodása, tartsa meg magának. Aztán megragadott, és rám kiáltott, hogy most már aztán elég, hogy fejezzem be, mert mondani akar valamit.

- Hallgass el, mert esküszöm, a térdemre fektetlek, mint mikor gyerekként engedetlen voltál, és elfenekellek. Azért Idun, mert nála olyan dolog van, ami nélkül az ász istenek élni sem tudnak. Ugye nem kell elmondanom, hogy mi az?

Persze hogy nem kellett, hiszen én is hallottam azokról az almákról, amik hosszú életet adtak az asgardi isteneknek, és pontosan ez miatt védték úgy Idunt, hogy szél se érje.

- Apa, Lokinak úgy sem fog sikerülni - simogattam meg apám arcát, közben meg mégis szerettem volna, ha igen. Idun mesélhetett volna nekem Baldurról, mert Lokihoz hasonlóan, az ő híre is eljutott hozzám. Ódákat zengtek jóságáról és szépségéről, hogy ő a legszebb Asgardban és anélkül, hogy egyszer is láttam volna, a hírére szépen lassan beleszerettem. Azt hittem először, hogy nem más ez, mint egy gyermekkorból kilépő lány fellángolása, de csak erősödött. Álmomban őt láttam, hallottam a hangját, és hittem, hogy rám vár, háza előtt ül, arcát a napba tartja és álmodozik. Rólam. Csakis miatta akartam elhagyni apámat, meg a többi óriást.

Másnap reggel ismét vonzott a hegy, és a ház, ahol megfogantam, bár amennyire rajongok a hóért és a gleccserekért, szerintem anyám inkább termékenyült meg ott, mint ágyban. A gondolatra is lángba borult az arcom, és alig vártam, hogy lehűthessem a jeges széllel. Két éjjelt maradtam fent, és elmerengtem az emlékeimben. Igyekeztem minél több dolgot feleleveníteni, anyám hangját, arcát, kezének érintését. Vadásztam és síeltem, és mikor harmadnap a hegyoldalban siklottam lefelé, megláttam apámat, amint a ház előtt karját széttárva egy pár szempillantás alatt sassá változva felkap a kék égbe. Éles szememmel kiszúrtam, hogy egy kisebb madarat, talán sólymot vett üldözőbe, és hazaérve rend és tisztaság várta, még annál is nagyobb, mint amit hagyott. Kellemes virágillat csapta meg az orrát, és a párnán aranyszőke hajszálak mutatták, valaki volt a házban, amíg távol volt, ráadásul nem is akárki.

- Idun! - kiáltottam fel összeszorult torokkal. Apám őt üldözte, vagyis nem a lányt, mert Idun tudomásom szerint nem tud alakot váltani. Ebben a történetben az apámon kívül csak egy valaki tud még. - Loki! - sikoltottam bele a tenyerembe, és rohanvást indultam meg Asgard felé. Arra már semmi hasznát nem veszem a sítalpnak, hiszen Örömhonban mindig tavasz van. Kint éjszakáztam a szabad ég alatt, és csak sírtam. Olyan rossz érzésem volt, hogy egy pillanatra sem tudtam lehunyni a szemem. Reménykedtem, hogy meghallom apám szárnycsapásait, vagy döngő lépteit, és félelmemet feledve ugrok majd a nyakába. De elmúlt az éjszaka, eljött a reggel, és én didergősen indultam útnak. Valami nyomta a szívem, valami, amit még soha nem éreztem. Asgard falainak láttán új erőt nyertem, és futni kezdtem. Hallani véltem zenét, de lehet, csak a fáradtság játszott velem, ezért megálltam, igyekeztem lecsendesíteni a szívverésem, és hallgattam a szél, mit hoz felém. Tényleg zene volt, mulatság. Talán apám is ott van - gondoltam, és rohantam, lélekszakadva.