Icy Hands[Loki ff.]

12. Fejezet

-Vagy inkább mondjam azt, hogy Sharia?- teszi fel nekem az egymilliós kérdést, aminek hatására a szívem hevesebben kezdett el dobogni, mint bámikor máshol. A tehetetlenség, a félelem és a reménykedés ült ki az arcomra, és mozdulni sem akart. Előre léptem, majd Lokival szembe fordultam. Hirtelen vérnyomás változásomtól a földre huppantam, és levegőt kapkodva temettem térdeim közé a fejemet.

Hirtelen heves, keserves nevetés hagyta el a számat. A holló fekete hajú úrfi kérdőn nézte mozdulataimat, de nem hibáztatom, én sem értettem saját magamat.

-Nem vicces, Loki..?!-nevetek halkabban és szakadozottabban- Hisz a barátom voltál, még is a halálomat hagytam meg magamról utolsó emlékképp..-kapom el komoly tekintetéről a szemeimet, majd utat engedek könnyeimnek.. Szörnyen nehéz volt úgy mellette lenni, hogy pontosan tudtam mi volt köztünk a múltba, és nem mondhattam el neki. Nem lehettem az, aki és ami vagyok. És miért nem mondtad el neki Sharia? Mert félsz. Mert egy gyáva nyúl vagy, és hagytad szenvedni az élő szeretteidet puszta gyűlöletből és előítéletből. Hát nem azt hitted, hogy ők is tudtak mindenről, miközben itt egy katasztrófaként állították be? 

-Ez nem a te hibád volt.-szólal meg. Hirtelen rákapom a fejem, ő pedig egy kisebb mosolyt eleresztve pillant rám.-Leengedted az elméd védelmét.-Szóval innen hallja a gondolataim. Ő lassú mozdulatokkal levetődik mellém, majd mélyet szippantva rám néz.-Mutasd meg, kérlek..-én kérdőn néztem rá, majd ő a tenyerét nyújtotta homlokomhoz, és rögtön értettem mit szeretne. Belenyomtam a fejemet a kezébe, majd hagytam, hogy az emlékek újra elöntsék tiszta elmémet.

Először a mészárlás napjára tér ki. Mind a ketten, immár felnőtt fejjel állunk a helyszínen, hogy minél részletesebben újraélhessük azt a napot. Számomra talán ez lesz a legfájdalmasabb dolog, de ahhoz hogy újra bízzon bennem, ez mindenképp szükséges és én is meg szeretném ismertetni vele a történetemet.

-Sharia!-ordít oda nekem.

-Anyám! -szaladok kezei közé, miközben rázkódik alattunk a talaj. A palota ostromát megkezdték, és nem is kis lépésekben kezdték el. Anyám odanyújtja nekem fénylő nyakláncát, én pedig kérdőn vettem remegő kezeimbe.

-Fogd ezt! Ez az erőm, minden maradék erőmet neked adom, Sharia Freyson! Ha eljön az idő, neked kell uralkodnod a nép felett! Törd ezt össze!-majd hirtelen berúgták a palota ajtajait- Siess!!-fut oda hozzájuk egy kardot ragadva, majd elkezd küzdeni velük. Én a félelemtől fogva elmenekültem, és amint kiértem a konyhán keresztül a világos égboltunk vörösbe burkolózott. Én tettem azt, amit anyám mondott, összetörtem a nyakláncában lévő ékkövet, majd anyám összes ereje belém szállt. Sietnem kellett, ezért a friss erővel az ereimben, amit a testem még nem teljesen dolgozott fel, elindultam egy biztonságosabb helyre, ahonnan el tudok teleportálni. Egy fa tövébe bújtam el, a fülem sípolt a rengeteg sikolytól és robbanástól. Loki keservesen rám nézett, majd újra az akkori énemre. Egy kislányra, aki könnytől ázott szemeivel látni sem tudott, még is minden erejét felhasználva próbál elmenekülni. Már készítettem elő magamnak a portálom, amikor is egy asgardi katona dobta felém tőrét, ám valaki azt egy másikkal felfogta.

-Menekülj!-kiabált rám, és éppen ki bírtam szedni kisfiús alakját, és mind a ketten eltűntünk, de nem egy helyre érkeztünk.

...

Még mindig az elmémben vagyunk. Loki most az első napjaimat nézi Midgardon, ahogy bogyókon és barlangokban próbálok túlélni. Én még mindig az előzők hatása alatt meredek magam elé, hagyom hogy végigkutassa az összes emlékem. Amikor látta nem törődésemet, egy másféle emléket keresett, amit elém vetített ki.

-Loki, te jössz!-kiabál Thor gyermekies hangján. Felkaptam a fejemet erre a jelenetre, majd láttam, ahogy a kisgyermekek egymással játszanak a tűz mellett. Már rég nem jutott eszembe ez a foszlány, de most hirtelen kisebb menekülő utat jelentett számomra.

-Én láttam egy dolgot, amit anya meg apa csinál mindig ha találkoznak!-szólalok meg, majd teljes ártatlansággal folytatom.-Nézzétek, így kell!-puszilom szájon Lokit. Thor hirtelen mérges lett, és sírva elment az édesanyjához, míg a fekete hajú kisfiú teljesen ledöbbenten figyelte szemeimet.-Fúúúj!-húzodom el- Ez nagyon undi!-nyújtom ki a nyelvem egy kisebb fintorral, míg Loki  csak elpirul, és egy nagyon nagy mosoly ül ki ajkaira.

Míg Loki a többi emlékemet figyelte, én ezt az egyet láttam csak. Teljesen ledöbbentem, hisz erre már egyáltalán nem emlékeztem. Most már átlátom ennek az ártatlan kisfiúnak a kisebb cselekedeteit, szerelmes volt a fehér hajú kislányba, belém..

-Végeztem.-szólal meg Loki mellettem. Én aprót bólintottam, majd visszacsöppentünk mind ketten a rétre. Egymásra pillantottunk, és engem elfogott a sírás. Ő magához húzott, én pedig egyenesen az ölében kötöttem ki. Ott engedtem ki több évszázad fájdalmának sokaságát.

-Sajnálom!-szipogok könnyek közepette, ő pedig csak erősebben szorít magához.

-Én sajnálom, hogy nem lehettem veled.. De nekem hála életben vagy..!-itt pedig felemeltem fejem a válláról, és kérdőn a szemeibe néztem- Az a kis fiú mikor... aznap aki megmentett a tőrtől, az én voltam. Apám hirtelen szedte össze titkon a katonákat, én pedig utánuk eredtem, de már csak a végére értem oda. Gondoltam a király kérte, hogy segítsen leverni a felkelőket, de ezek szerint egyáltalán nem ez történt.-hajtja le a fejét, én pedig ezek hallatán még jobban sírtam. Ő mentett meg, ő neki köszönhetem az életemet! Ha ő nem lett volna, talán tényleg ott veszek el..

Még percekig így maradtunk, pedig már rég nem sírtam. Egyszerűen csak öleltük egymást,, hisz nem tudhattuk mikor szakad vége.

-És Thorral hogy közöljük?-kérdezem meg tőle, mire ő egy fújtatással dúrt bele a hajába. Arckifejezését elnézve fogalma sem volt, hogy hogyan kéne megtenni, de nekem sem.

-Szerintem még várjunk vele. Nem szeretnék osztozni rajtad, egy ideig az övé voltál, most magamnak akarlak.-dönti homlokát az enyémhez, ahogy számra suttogja ezeket a szavakat. Én hirtelen elpirultam, majd egy kínosabb nevetés kíséretében elnyomtam magamat a mellkasánál fogva, és önfeledten kezdtem el ténylegesen kacagni. Ő egy mosolyojjal nézte végig tettemet, ezek után komolyan a szemeimbe nézett.- Azt akarom, hogy mutasd meg magad. Nyílj meg nekem teljesen!-én pedig rögtön megértettem, mire utal ezzel. Ő nem a barna hajú, midgardi énemet akarja látni, hanem a tükör mögöttit.

Sóhajtottam egyet, majd nyakát körbekarolva engedtem le mágiám. Hirtelen a hajam a gyökereitől elkezdett kifehéredni, és ahogy haladt lefelé, rövid göndör tincseimet felváltották a hosszú, egyenes tiszta fehér szálaim. Bőröm elkezdett halványodni az egész testemen, míg szépen lassan az egész testemen elmúlt a varázslat. Kinyitottam világító kék szemeimet, amikkel egyenesen Lokira néztem. Ő teljes ledöbbenéssel figyelte mozdulataim, majd mikor kissé sikerült feldolgoznia az eseményeket, és teljesen sikerült meggyőződnie kilétemről, szorosan magához húzott. Úgy ölelt, mint egy ijedt kisgyermek az édesanyját. Hirtelen elengedett, én pedig összedöntöttem homlokainkat. Éreztem a jelenlétét, éreztem őt. Több száz évnyi feszültséget hagyhattunk magunk mögött, elengedhetjük, mint a felnőttek. Következő mozdulataiból már csak annyit tudtam kivenni, hogy mélyen a szemembe néz, majd ajkaimra tapad. Én ledöbbentem heves cselekvésétől, ám amikor egyre gyorsabban kezdte falni ajkaim, csatlakoztam hozzá. Kezeimet a tarkójához tettem, és nem durván, de elkezdtem markolni a hajánál fogva. Teljesen magamhoz kulcsoltam őt lábaimmal, a testünk ennél szorosabban nem is lehetett volna egymásba kapaszkodva.

Majd egy kisebb fájdalmat éreztem a hátamnál, majd azt, hogy egy csípő érzés keretein belül folyni kezd valami hideg a hátamon. Megvágott..