A Pásztor lány [P.U.F. Fanfiction] [BEFEJEZETT]

•13•

Na mit hozott a mikulás?!
Egy új részt😌.
Najó hanyagolom ezt😂.
Mindenkinek Boldog Mikulást (így jó későn már) ❤❤.

Elértünk a lépcsőhöz, és fel akartunk menni az emeletre. De csak akartunk.
- Kisasszony! - hallom meg az igazgató hangját a hátam mögül.

Elengedtem Áts kezét (végre valahára) és próbaltam minél közvetlenebbül megfordulni.
- Jó reggelt igazgató úr! - mosolyodtam el tipikus jókislány módjára.
Na igen. Azt tudni illik, hogy a tanárok valami külön burokban élnek. Nem tudnak a bandázásokról, a bandaháborúkról és a Pásztor trióról sem. Ezáltal az igazgató (és az összes tanár) abban a hitben él, hogy egy teljesen átlagos lány vagyok, két báttyal és normális mindennapokkal. És ez tulajdonképpen igaz is, hiszen a mindennapjaim számomra normálisak. De hát na. Nem megszokott ennyi fiú között egy lány. Ebbe nőttem fel. Lányokkal már szinte meg sem találom a közös hangot.
- Kisasszony! Kérem jöjjön velem az irodámba! - láthatta az értetlen fejemet, mert még hozzátette - Nyugodjon meg, magával semmi probléma.
- A testvéreim, ugye? - nézek rá, mire csak egy bólintást kapok. - Tudtam.
- Nézze kisasszony...A testvérei nem járnak iskolába. Vagyis nem úgy ahogy kéne. Az alapszabályok szerint már rég el kellett volna bocsájtanunk őket. De még nem tettük. És ha most változtatnak ezek után sem fogjuk. Elhatároztam, hogy aki leghamarabb jön, azzal beszélek. És nem lepett meg, hogy a testvérei előtt beért...
- És most mi lesz? - vágok közbe.
- Beszéljen velük, mert ha ugyanúgy megy, minden kötelességünk elköszönni tőlük. Maguknak viszont gondolom több problémájuk is van, mint iskolát keresni.
- Ez igaz uram. Ígérem beszélek velük.
- Rendben. Nekem mennem kell, viszlát! - intett egyet, majd elment abba az irányba, amelyiken feljött.
Ránéztem Átsra, aki még mindig mellettem állt, és egy eléggé rosszalló pillantással rám nézett.
- Ne is mondd! Én is eléggé ki fogom őket nyírni. - forgattam a szemem, majd elindultam felfelé a lépcsőn.
Áts egy hangos sóhajtás kíséretében iramodott utánam.

Végül elment mindenki a saját órájára, és a tanítás hátralevő részében nem is találkoztunk.
Az utolsó órámnak is vége volt, így elindultam hazafelé. Már megszokhattam volna, de még mindig nem sikerült, hogy amikor a kis sikátoros utcához értem, egy ismerős barna buksi nézett ki onnan.
Elmosolyodtam, körbe néztem, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy senki sem lát, bementem a sikátorba.
Egy hirtelen csók áldozata lettem, majd szoros ölelésébe vont.
- Annyira hiányzol...- suttogta a fülembe, még mindig engem ölelve.
- Te is nekem. - pusziltam bele a nyakába, mivel a max odáig érek fel neki, ha nem hajol le hozzám.
- Ha tehetném legszívesebben elmennék a Füvészkertbe, lepofoznám Átsot, megcsókolnálak ott előtte és nem látna téged többet. - nézett rám ártatlan, kisfiús arckifejezéssel.
- Még mindig nagyon imádom, hogy így törődsz velem, de tudod, hogy szeretem a csapatom, és nem hagynám ott őket.
- Igen tudom, ezért nem is teszem. De amúgy mit tervezgetsz annyira a csatánál?
- Nah azt nem mondom meg. Csak ígérd meg, hogy bízol bennem. - fogtam meg az enyémhez képes hatalmas kezeit.
- Azt megígérem. - puszilta meg a homlokom, majd folytatta. - Amúgy rossz előérzetem van. Mármint Gerébbel kapcsolatban. Amikor megválasztottak csapatkapitánynak csak úgy elrohant. Ez nála sosem jelent jót.
Ez a mondat volt, ami kiakasztott. Innen két út van. Vagy elmondom Bokának, hogy mi van. Vagy hazudok neki is... Tud színészkedni...
- Ohmm...Az a helyzet, hogy én szerintem több mindent tudok...- kezdtem el a mondandóm.
Sok kérdés lehetett egy pillanat után a fejében, mert eléggé furán nézett rám.
- Megmagyarázom! Szóval mikor tegnap iskola után elmentünk a Füvészkertbe, Áts behozta Gerébet oda. Azt mondta, hogy elege van belőletek, vagyis belőled. Csatlakozni szeretne hozzánk, de egyenlőre Áts próbaidőn tartja. Ezután én nem haza, hanem a Grund közeli parkhoz mentem. Ott találkoztam vele és megfenyegetett. Ugyanis valamikor nem voltatok elég elővigyázatosak és hallotta, hogy rólam beszéltek Csónakossal és Nemecsekkel. Azt mondta, hogy ő sem árul be Átsnál, ha én sem őt nálad. Ezután a bátyáim találkoztak vele, és tényleg nem mondott semmit rólunk. Röviden ennyi. - mikor befejeztem végre kifújhattam magam.
- Hogy az a ...! És most mi lesz? - kérdezte aggódóan.
- Hát drágaság színészkedned kell. Nem tudsz semmit, és a többieknek pedig egy szót sem. Semmi látszatát nem kelted, hogy haragudnál rá, csak legyél ugyanolyan mint szoktál. A konfliktust én majd lerendezem vele.
- Rendben. Bízom a színészi tanácsaidban. - nevett.
Ezen én is mosolyogtam egy sort, majd leesett, hogy nekem bizony indulnom kéne.
- Figyelj, szívesen oktatnálak itt színészkedésre, viszont indulnom kell, ha nem akarok gyanút kelteni.
- Menj csak. De vigyázz magadra. - ölelt meg ismét szorosan.
- Úgy ismersz, mint aki nem vigyáz magára? - nevettem el magam.
Erre csak megrázta a fejét, majd odahúzott magához, és megcsókolt.
- Szia! - suttogtam, majd kivágtattam a sikátorból, a kisutcába.

Ami viszont ott fogadott, eléggé meglepett. A két bátyám, nekem háttal Áfonyával és Csónakossal "társalog".
Vettem egy nagy levegőt. Elnéztem oldalra a még engem bámuló Bokára. A fejemmel biccentettem neki, hogy nézzen ki onnan. A mosolya egyből lefagyott mikor meglátta a húgát a bátyáimmal szemben. Még egy nagy levegő...elindultam hozzájuk.

LENNE EGY KÉRÉSEM🙏!
Rengetegen (legalábbis nekem hatalmas szám ez) olvassátok ezt a könyvet. Akik ezt a részt elolvasták, azok légyszíves egy kommenttel, vagy veleménnyel tudassák, hogy itt jártak🙏. Fontos lenne❤🙏.