A Pásztor lány [P.U.F. Fanfiction] [BEFEJEZETT]

•6•

Felkeltem, és egy fához vagyok kötözve.
A Füvészkertben a szigeten van a csapatgyűlés. De én miért vagyok megkötözve? És miért van sötét?
Látom Áts Ferit, a testvéreim, minden csapattársunk és...Bokát?!
Ő meg mit csinál ott?
Egyszer csak Áts indul felém testvéreimmel az oldalán.
Elém áll, majd megszólal:
- Választanod kell!
A Pál Utcaiak, vagy mi?
A Grund, átlag fiúcskák, nagy hatalom és Boka?
Vagy a Füvészkert, a fiúk, a testvéreid, második lépcsőfok és én?
Nem értem mi van.
- Nem vagyok rá képes...
- Válassz, úgy mindenkinek jobb! - hallottam Boka hangját, akit éppen idősebbik testvérem fog le.
- Hhh...- sóhajtottam.
Áts elém áll, megcsókol.

És ettől a csóktól felkeltem.
Hála az égnek az egész csak álom volt.
De amit mondtak az igaz.
Mindenképp csinálnom kell valamit.
Először Bokával kell beszélnem.

Az iskolában is egész végig ezen járt a fejem.
Próbáltam Pásztorokhoz méltóan tartani magam több-kevesebb sikerrel.
Az utolsó csengő, a megváltás, a kiszabadulás hangja minden nap, de most mintha a menny kapuját nyitotta volna meg.
Ahogy kiléptem az iskolából, elárasztott a friss tavaszi szellőtől dús levegő, majd gondolatoktól mentes fejjel sétáltam hazafele.
Egészen a már jól ismert sikátoros utcáig, hol ismét Bokába futottam.
Odamentem hozzá, majd a fejemmel jeleztem a sikátorra.
Vette a jelet, oda mentünk.
Egymásra néztünk, majd közelebb lépett.
És mielőtt ismét elránthattam volna a fejem, megcsókolt.
Mikor elváltak ajkaink, bele néztem a szemébe és zokogva a vállára borultam.
- Shhh...mi a baj?- kérdezte halkan kb. egy perccel később, a hátamat simogatva.
- Nem lehet! Nekem nem szabad veled lennem. - válaszoltam neki, sírásomat elhallgattatva.
- De...!
- Nincs de! Boka figyelj! Éppen a Vörösingesek vezére hajt rám, és én bár nem akarok tőle semmit, ha elutasítom akár a csapatból is kikerülhetek. Viszont téged szeretlek, de nem lennék alkalmas Pál utcainak. A két csapatból meg nem lehet egy kapcsolat.

Boka megértően bolíntott, majd magához ölelt.
- Van egy kisebb tervem. De ahhoz színészi tudásom elő kell venni, és...hagyni Átsnak, hogy "elcsábítson". Illetve a te türelmedre is szükségem lesz.
- Mit akarsz csinálni? - nézett kérdőn Boka.
- Ez egy hosszú dolog, még jobban ki kell dolgoznom. Bízz bennem!
Nyomtam egy puszit arcára majd kifutottam a sikátorból, egészen az utca végéig.
Ott aztán megint sétálni kezdtem, bízva abban, hogy Boka nem szalad utánam.
Nem szaladt. Hazáig sétáltam, majd onnan a Füvészkertbe mentem a két batyámmal.

Sötétedésig maradtunk, és zajt hallottunk, mint múltkor.
Áts elküldte a csapatot megnézni ismét ki az.
Engem viszont nem engedett, beszélni akart velem. Én csak abban reménykedtem, hogy nem a Pál Utcaiak, mert most nem tudom őket megmenteni.
Amint belekezdett volna mondandójába megjelent három csapattagunk, három Pál Utcait lefogva.
Boka, Csónakos és Nemecsek.
Márk már ugrott is, átvette Bokát, Ádám Csónakost, Szebenics pedig Nemecseket.
- Nocsak, nocsak, nocsak! Kiket látnak szemeim? Csak nem a Pál Utcaiak kémhadserege. - törte meg az ámulat csendjét Áts.
- Áts Feri és a pirospólósok. Megtisztelő látni benneteket...- kezdte Boka is.
- Vörösingesek! -szorította meg Márk Boka vállát, akinek látszólag fájt a dolog, de megpróbálta nem kimutatni.
- Bocsánat!- nevetett Boka, nem érdekelte, hogy éppen hol van.
- Most még nevetsz Boka János, de nem sokáig tart a vidámságod.- indult felé fenyegetőző hanggal.
- Fogjátok be a szájukat! De kapjanak levegőt! - utasította Áts, majd folytatta.- Szóval ti inkább kihallgatnátok a harc módszereinket, minthogy tisztességesen megküzdenétek, mindent a sorsra bízva. Mind gyávák vagytok, nincs köztetek egy bátor alak sem.
Mielőtt bármelyikük kiszabadította volna fejét rabtartóik kezéből, hogy tiltakozzon, egy hang szólalt meg a sötétségből.
- Ők mind bátrak!