A Pásztor lány [P.U.F. Fanfiction] [BEFEJEZETT]

•7•

-Ők mind bátrak! - lépett ki Áfonya, Boka húga a sötétségből.
Áts bólintott, vettem a jelet, odamentem lefogtam Áfonyát, majd odalöktem Csónakos mellé.
- Lám, lám, lám! Kihez van szerencsénk?- kérdezte Áts, aki nagyban a lányt méregette.
Áfonya ránézett Bokára, akin látszódott, hogy meglepődött húga látványán. Ő bólintott egyet, hogy beszéljen csak.
- Boka Ágnes. - válaszolta rémülten.
- Nocsak! Egy másik Boka. Ejjnye János! A húgodat cipeled magaddal a kis magánakcióitokra? Nem félted?- kezdte újra Áts.
Boka nem szólalt meg.
- Ha nem, hát nem! - mondta Márk, fejével jelezve, hogy fogjam meg ismét a lányt.
Felvettem, lefogtam a kezeit, de még ott maradtunk ahol addig ült.
- Őt hagyjátok! Akármit akartok majd én, ő maradjon ki ebből.- szólalt meg végre Boka!
- Nicsak tud beszélni! Vidd a kijárathoz, engedd el! - utasított Áts.
Elindultam a lánnyal a kijárathoz.
Tudtam,hogy aggódik úgyhogy rávettem magam, inkább elmondok neki mindent.
- Hány éves vagy?- kérdeztem kezdésnek.
- 15 leszek egy hónap múlva.
- Na akkor csak kicsit vagyok idősebb.
Figyelj mesélek valamit. Az elmúlt időben sokat futottam össze a testvéreddel, és valahogy egymásba szerettünk. Én viszont nem lehetnék vérbeli Pál Utcai. Áts ezerrel hajt azért, hogy elnyerje a szívem, de én nem akarok tőle semmit.
Volt egy tervem, de ehhez muszáj volt erre a kis időre elvágnom minden kapcsolatom a tesóddal.
- Várj! Te és a bátyám??
- Igen.. de egyenlőre a tervem végrehajtásához el kell hitetnem Átssal, hogy én is szeretem. Kérhetek valamit?
- Persze.
- Nem tudom mi lesz ha visszamegyek, de megmondanád neki, hogy akármit tettem és mondtam ott, nagyon sajnálom, és nagyon szeretem?!
- Igen átadom.
- Köszönöm. Most pedig fuss mielőtt vissza kell vigyelek.
- Rendben, szia! - kiáltott, majd elrohant.
Félve sétáltam vissza.

- Mi történik itt? - kérdeztem meglepve, mert mindenki némán ült.
- Kedvenc foglyaink kitalálták, hogy csak neked hajlandóak válaszolni.- válaszolta Márk!
- Mi az, hogy csak nekem?- értetlenkedtem tovább.
- Kérdezd őket.- mutatott Áts a földön ülő fiúkra.
Feléjük fordultam, majd:
- Mi az, hogy csak nekem vagytok hajlandóak válaszolni?
- Gondolkodtál már azon, hogy mindig Áts pincsikutyáját játszod? Hogy mindig a bátyáid után mész? Vannak saját döntéseid, miért nem azokkal foglalkozol?- kezdte Boka a kérdéseit, de láttam, hogy a másik kettőnek is van mondanivalója.
- Mióta foglalkoztok ti azzal mit csinálok?- kérdeztem minél közönbösebb hanggal.
- Például, annyira mások parancsaival foglalkoztál, hogy gondoltál már arra hogy mit csinálsz, ha felnősz? Mert az látszik, hogy ezeknek a fiúknak a nagyrésze az erőszakoskodáson kívűl nem sok mindent ismer, de te lány vagy, neked még lehet jövőd.- folytatta Csónakos.
Nem értettem, hogy mit miért mondanak de jogos volt.
- Tényleg érdekel, hogy mióta foglalkoztok velem ennyire. A legtöbb ember kikerül, de ti meg élettanácsokat adtok.
- Ez nem a legmegfelelőbb alkalom, nem gondoljátok? - kiáltotta Áts aki a jelenettől elég távol állt.
- Például, voltál már igazán szerelmes?- kérdezte Nemecsek aki eddig szinte meg sem mozdult.
- Tudod mit? Most is az vagyok! - tudtam, hogy ez nem nekem fog egyedül fájni, de muszáj volt megtennem. Felálltam, oda sétáltam a vezérünk elé, aki ekkor már tudta mit szeretnék, megcsókolt.
Mindenki elámult, én viszont nyilaló fájdalmat éreztem a szívemben.
Mikor a drámai jelenet befejeződött ránéztem a földön ülő három Pál Utcaira és elnevettem magam. Bár legszívesebben sírtam volna. És láttam, hogy Boka ugyanezt tenné.
- Van kérdés még?
Mindenki megnémult.
Áts leguggolt a földön ülő foglyok elé, majd ő is elnevette magát.
- Mielőtt még bárki más jövőjéért kezdenétek el aggódni, elengedünk titeket, de ha még egyszer idejöttök kémkedni annak már nagyobb következményei lesznek.
- Megértettétek? - támasztottam alá fenyegetőzően Áts mondatait.
- Beszéljetek! - kiáltott rájuk Ádám.
- Oké, oké. Nem jövünk. De nincs ránk hatással amit mondotok, nehogy azt higyjétek, hogy félünk. - mondta Boka. Bár nem tette jól.
- Nem féltek?- kérdezte ismét nevetve Áts, majd folytatta.- Szebenics! Vidd a vízhez! Had fürödjön meg a kis Nemecsek!
- Nem majd én! - kiáltott Boka.
De ez senkit nem hatott meg.
Szebenics belelökte a vízbe a kis szőke fiút, aki ezután szomorúan mászott ki a vízből.
- Na! Jó volt, Nemecsek? - kérdeztem.
Csend, majd kisvártatva megszólal.
- Igen jó volt!