A Pásztor lány [P.U.F. Fanfiction] [BEFEJEZETT]

•5•

Ez egyre rosszabbul hangzik.- és elkezdett elindulni ki a sikátorból.
Visszarántottam és egy hajszálon múlott, hogy ne csattanjon el az a csók amire ő is, és én is várok.
- Az nem érdekel, hogy ki az?
- Van egy olyan sejtésem, hogy már tudom.
Elindult az ajkunk egymás felé, előző este ugyanebben a szituációban voltam, csak más személlyel. Nem mondom, hogy ennek tudata kellemes érzést váltott ki belőlem.
De hirtelen elrántottam a fejem.
- Nem szabad! Ezt nekünk nem lehet.
- Miért?
Nevetve fogadtam ezt hiszen ő is jól tudta csak nem vallotta be magának.
- Mert más csapat, elvileg ellenségek vagyun. Tulajdonképpen nekem most a Grundra kéne pályáznom, de ehelyett itt vagyok veled kettesben egy sikátorban.
Boka! Ez olyan mintha a herceg beleszeretne egy szegény lányba.
- De.....- bármit is akart mondani egy hang megzavarta a beszélgetést.
- Boka! Boka! Bokaaaaa!
-.Francba a húgom!
- Neked van húgod? - meglepett ez a dolog.
- Ó és még mennyi mindent nem tudsz. - mosolyodott el.- Ígérd meg hogy folytatjuk ezt a beszélgetést.
Majd kikukucskált és amíg a húga a másik irányba nézett ő előugrott.
Hallottam ahogy a tesója köszön neki, látszott, hogy szereti a báttyát. Meg is értem miért.
Lassan már nekem is elő kellett jönnöm ideje volt indulnom.
Kibújtam onnan, majd abban a pillanatban Boka húga hátranézett és meglátta, hogy ott vagyok.
Oldalba bökte bátyát, aki szintén megfordult és megjátszotta meglepettségét.
- Lám, lám, lám. A kis Boka meg a nagy Boka. Ismételten megtisztelő a találkozás.- mintha olyan régen láttam volna.
-Lám, lám, lám. A Pásztortrió egyszem lány tagja. A testvéreid merre hagytad?- azért ezt még fejleszteni kell, nem először hallom ugyanezt a mondatot.
- Úgytűnik pont ott! - mutatott mögém, az utca végére Boka húga.
És tényleg ott voltak. Jöttek felénk.
Boka rámnézett, amolyan "tudtad, hogy itt vannak?" nézéssel.
Erre egy " mi a fene, honnan kerültek ezek elő" nézéssel válaszoltam.
Mire észbekaptam, már két oldalamon álltak a testvéreim.
- Mi folyik itt?- kezdte Márk, a meglepődöttség csendjét megtörve.
- Ó! A kissebbik Boka. Rólad még csak ilyen legendákat hallottam.- folytatta Ádám.
- Na nem! Akármit akartok, őt kihagyjátok!- lökte maga mögé húgát Boka, aki még mindig az elmúlt 10 perc hatása alatt volt, velem együtt.
- Hagyjad csak. Tőle nem akarunk semmit.- válaszolta Márk, majd egy lépéssel közelebb lépett Bokához.
- Jajj nemár fiúk, ennyire lesüllyednétek? Az egész Pál Utcai sereget levernénk hárman, miért egy ellen állnátok ki? - próbáltam menteni a dolgot, nem szívesen néztem volna végig ahogy megverik szegény Bokát.
- Tudod mit? Igazad van, nem vagy méltó ahhoz, hogy mi verjünk meg.
- Hát ez igaz.- helyeseltem flegmán bátyám kijelentésére, leplezve, hogy egyébként én csak védeni akarom.
- Jajj nemár, ha ennyire nem vagyunk rá méltók, amkor menjen mindenki a saját dolgára.- szólalt meg végre Boka húga is.
- Jajj Áfonya! Hagyjad! Nem normálisak ezek hárman. - válaszolt Boka, húga hiteren megszólalására.
- Áfonya?! Egy gyümölcsről neveztek el?- kötözködött tovább Ádám.
- Becenévről még nem hallottál?- szólt vissza Áfonya, bár tudta mi lesz ha túl messze megy.
Ez után a mondat után tolta ismét maga mögé húgát Boka, majd fordult felénk:
- Na elég! Mit akartok?
- Tulajdonképpen már semmit! - válaszolt fiatalabbik testvérem, majd elindultak a Boka testvéreket félrelökve.
Engem hirtelen ért a dolog, teljesen földbe gyökerezett a lábam.
De tartva magamat, elindultam testvéreim után.

Este az ágyamon ülve gondolkodtam életem legnagyobb meglepetésén. Szerelmes vagyok. Ráadásul egy Pál utcaiba. A Pál Utcaiak vezérébe. Ez kész káosz. Én a Pásztor trió egyik tagja vagyok. Nem szerethetek bele egy Pál utcaiba! Nem lehet. Szerelmes se lehetnék. De mégis megtörtént. Ez így nagyon rossz. Nem lehetek vele, hiszen a két csapat nincs éppen békében. A bátyáim is kinyírnának.
Ezt a gondolatomat kísérve a két testvérem rontott a szobába.
-Orsi beszélnünk kell! - ült le mellém Márk.
Itt megijedtem, hogy rájöttek mi folyik itt
- Miről?- kérdeztem minél közönségesebben?
- Mostanában nagyon fura vagy. Szomorú vagy?
- Mióta érdekel az titeket?
- Mindig is érdekelt, csak sose mutattuk ki.- ez nagyon meglepett, de tényleg sose mutatták ki.
- Nincs semmi gond. Csak össze vagyok zavarodva.
- Fiú problémák? Áts?
- Igen.- nem tudom miért, de ezt elmondtam.
- Jajj, figyelj én a helyedben rég összejöttem volna vele. - próbált nyugtatni idősebb fivérem.
- Neked adom szívesen. - nevettem el magam, amiben mindketten csatlakoztak hozzám.
- Köszi kihagyom. - válaszolt még mindig nevetve.
- Na de mivan veled? Csak Áts? Vagy mégvalaki?- folytatta a faggatózást fiatalabbik tesóm.
- Csak Áts (hazudtam, hisz nem mondhatom el, hogy Boka iránt viszont ténylegesen érzek valamit), de nem akarok tőle semmit. Nem szeretem. Nem szerethetek bele a vezérünkbe. Nem lehet. Amúgyis akkor én állnék ott mellette a felső fokon.
- És az nem lenne jó? - kérdezte meglepve Márk.
- Nem! Ti tudom, hogy élveznétek. Én viszont szeretem ha megmondják mi a dolgom. Vagyis, hogy nem rajtam múlik sokminden. Én teljesen elvagyok ezen a második lépcsőfokon is, amíg a többi csak a harmadikon van.
- Érdekes, de persze érthető.
- A csapatot nagyon szeretem valamiért, az égvilágért nem hagynám ott, de ez így fusztráló. És tudom, hogy ha visszautasítom ki is tehet a csapatból.
- És ha azt mondanánk, hogy mi is megyünk, szerinted akkoris elküldene? - kérdezte Ádám.
- Megtennétek?- kérdeztem a gondolataim viharától már könnyes szemmel.
- Persze, ha mi onnan elkerülnénk akkor még feljebb állnánk a rangban mint ők, de természetesen miattad mennénk. - kaptam a választ.
- Köszönöm! - szóltam a testvéreimnek, akik már az ajtóban álltak, hogy elmennek és egyedül hagynak.
- Nincs mit! - mondták egyszerre, majd kimentek az ajtón.

Tovább maradtam kettesben gondolataimmal.
Szóval.
Átssal nem jöhetek össze, viszont el sem utasíthatom.
Bokával szintén nem jöhetek össze, viszont őt meg elutasítani nem tudom, mert szeretem.
Legalabb egy szálat el kéne fűzni. De hogyan?
Ezt a gondolatomat az egész napos fáradságból kijózanító alvás törte meg.

Amikor felkeltem, egy fához voltam kötözve...