A Pásztor lány [P.U.F. Fanfiction] [BEFEJEZETT]

•10•

~~Orsi szemszöge~~

Másnap az iskola folyosóján Átsot láttam közeledni. Én éppen az aznapra feladott matematika leckémet csináltam, csak mert ha estig vagyok a Füvészkertben utána semmi erőm azzal foglalkozni. És bár pont nem érdekelne az iskola (úgy ismernek engem??), de szeretnék valamit kezdeni az életemmel, szóval muszáj, hogy foglalkozzak vele.
Ő odaért elém, és belekezdett amibe akart.

- Szia, gyors leszek de fontos! Egyenlőre titok miért, de iskola után azonnal indulunk a Füvészkertbe....- aztán eszébe jutott mégvalami - A bátyáid megint miért nem jöttek?

Mielőtt bármit válaszolhattam volna, a folyosó végében megjelentek mindketten. Na! Mindig csak emlegetni kell őket. A tanárok szeretik a késő diákokat. Főleg aki az első két óráról késik.
- Ti sose tudtok időben érkezni? - böktem oda a testvéreimnek.
- Úgytűnik. De minek? Úgyse jegyzünk meg semmit. - felelte Ádám, aki láthatólag tényleg úgy gondolkozott mint amit mondott.
- Khmm! - törte meg a "vitát" Áts - iskola után indulás a Füveszkertbe. Rögtön!
- Mi ilyen .....? - kérdezte volna ismét fiatalabbik testvérem, de Áts szúrós pillantására inkább elhallgatott, és inkább csak egy "rendben"-nel beleegyezett.
- Indulok órára, te nem jössz? - nézett Áts most Márkra. Egy osztályba járnak.
- De megyek. - bólintott, majd intett egyet felénk, és elindultak ketten.
Ádám is egyedül hagyott, szóval folytathattam a házi feladatomat.

Eltelt a pár óra, és a korábban megbeszéltek alapján a főbejáratnál vártam a testvereimet és Átsot.
Alig pár percet álltam ott, és meg is érkeztek.
Elindultunk a Füveszkert felé.
- De tulajdonképpen miert is megyünk most oda? - kérdezte Ádám. Mindig is ő kérdezett többet.
- Mondtam, hogy titok! Úgyis meglátjátok.
- Oké, oké! És meddig leszünk? - faggatózott tovább.
- Nem tudnád befogni a szád Pásztor Ádám? Meg amúgyis, milyen dolgod van, hogy ennyire sietsz? - rivallt rá dühösen Áts.
Az út további felében nem nagyon szólalt meg senki. Megálltunk a kapuban mikor végre odaértünk.
- Menjetek be! Mindjárt jövünk. - utasított a vezérünk.
- Jövünk? - kérdeztem meglepve.
- Igen, nem egyedül jövök, de na! Befelé!
Mindhárman elcsodálkoztunk, de bementünk a kisszigetre.
- Neked nem mondott semmit? - nézett rám Márk.
- Nem, de miért is mondott volna?
- Mert mondjuk a barátnője vagy?
(Ja tényleg ezt el is felejtettem :D)
- Akkorsem mondott semmit, de mindegy úgyis meglátjuk mindjárt mit akar.
Szinte másodpercre pontosan, a kijelentésem után megjelentek.
Áts mellett egy nála egy fejjel alacsonyabb fiú jött, akit szinte azonnal felismertem.
Geréb Dezső, a Pál Utcaiaktól.
Mit keres ez itt? Csak ne tudjon semmit, akkor viszont nagy baj lesz...
- Ömm! Miért van egy itt egy Pál Utcai? Neked nem a Grundon kéne lenned kisbarátom? - szögezte a kérdést idősebbik testvérem Gerébnek.
- Na! Egyenlőre fogd vissza magad! Elméletileg megelégelte, hogy a "barátai" semmibe vették, és számít arra hogy bevesszük. Csak ezeket a szándékait közölte eddig velem, és nem véletlen vagytok csak ti hárman itt.
- Tuti, hogy csak kémkedni akar. - mondtam a sajátos lenéző stílusommal, mire Geréb egy amolyan "ne fenyegess!" nézéssel pillantott rám.
Az ég áldjon Boka János, remélem nem bíztál meg benne jobban mint amennyire kellett.
- Igen, ez az ami nekem is megfordult a fejemben, de meglátom ezeket a szándékokat és ez nem ilyen.
- Hát, te tudod...
- Én tudom! - mondta magabiztosan - Na, de most te jössz. Miért pont hozzánk jöttél? - nézett most már az új jövevényre.
- Mindig is túl gyerekes volt nekem az a csapat. Egy igazi csapat kell. És ti azok vagytok, ők meg nem, csak puhányok.
- Valami újat is tudsz mondani? - folytatta a kötözködést Márk.
Áts csak egy rossz pillantást vetett, de ez nem volt rá nagy hatással.
- Nem kell kötözködni, nem kémkedni vagyok itt. Nagyon elegem van a Pál utcaiakból, a Grundból és mindenből. De legfőképp Bokából.
- Ezt teljesen át tudom érezni - nevetett gúnyosan Áts - de egyenlőre próbatagságban vagy. Nem érdekel a véleményetek - mutatott felénk - ezt én most eldöntöttem, de majd később rátok is szükségem lesz.
Ránéztem a testvéreimre, akik pedig engem bámultak. Tudtuk mindhárman, hogy egyikünk sem akarja egy új tag csatlakozását. Itt csak az volt titok, hogy ki miért ellenkezne ezzel.
- Rendben, köszönöm. - szólt Geréb.
- Ne köszönd, majd ha tényleg csapattag leszel.
Az új jövevény aprót bólintott, jelezve, hogy megértette.
- Csak hogy pár szabályt tisztázzunk. Legfőképpen rám, és a három Pásztorra hallgatsz; A többiek úgysem adnak ki utasítást, de ha mégis akkor azt nem csinálod meg; Ami itt történik az itt is marad; Nincs kisebb csapatokba rendeződés, egy csapatként működünk. Egyenlőre ennyi, majd még lesz.
Ezután Geréb elment, és mi négyen maradtunk.
- Biztos vagy te ebben? - kérdezte meg Márk, amit mind meg akartunk.
- Fiúk! Ne húzzatok fel légyszíves. Ha valamit elrontok az az én felelősségem. Aki pedig sokat tud a Pál Utcaiakról az csak segíteni tud nekünk.
- De nem te mondtad, hogy ők a kémkedéssel nem szabályosan játszanak? Így mi se... az pedig ugyanolyan. - szálltam be énis, hiszen nekem volt a legtöbb félnivalóm Gerébbel kapcsolatban.
- Orsi!? Mióta érdekelnek téged a szabályok? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.
És igaza volt...