A Pásztor lány [P.U.F. Fanfiction] [BEFEJEZETT]

•18•

Majd pedig elérkezett a várva várt nap reggele...

Majd' kiugrottam a bőrömből. Bár inkább az idegességtől, mint az izgalomtól. Minél közelebb értünk a mai naphoz, annál jobban féltem az egésztől. Nem attól, hogy milyen sérüléseket szerzek a mai napon, mert az nem érdekel. Megeddzőttem az évek alatt. Attól féltem, hogy a tervem hogyan sül el.

- Nos! Elérkezett ez a nap. Bevetünk mindent azért, hogy a Grund a miénk legyen. Ugye? - nézett ránk komolyan Áts.
Éppen a csatánk előtti gyűlésen ültünk és hallgattuk a "lelkesítő" beszédét.
- Akkor mindenki emlékszik a tervre? - kérdezte meg körülbelül ötödjére aznap.
- Igeeen! - kiáltották Szebenicsék.
- Pásztorok? - nézett a testvéreimre.
Imádom, hogy engem külön kezel tőlük. Én nem Pásztor vagyok?!
- Igen. - bólintottak magabiztosan a fiúk.
- Te? - nézett rám.
- Igen.
- Rendben. Akkor indulás! Majd a közelben várunk egy kicsit még.

A Vörösingesek megindultak, és én - kézen fogva Átssal - a csapat elején gondolkodtam.
Vajon mi lesz?

~~Boka szemszöge~~

- Boka?! - hallom a nevem a hátam mögül.
- Biztos minden rendben lesz? - néz rám aggodalmasan Nemecsek.
- Igen Ernő. Remélem... - tettem barátom vállára a kezem.
- És ha nem sikerül neki amit tervez?
- Akkor titkolózunk tovább. Bár fogalmam sincs mit tervez. - sóhajtottam.
- Boka! Gyere! - rohan oda Barabás.
- Mi az?
- A Vörösingesek már kint vannak. De még várnak.
- Hívj ide mindenkit!
A srácok körénk gyűltek, majd kíváncsian néztek rám.
- Akkor mindenki emlékszik a tervre? - kérdeztem.
- Igen! - kiáltották egyszerre.
- Akkor mindenki a helyére! Csónakos nyitja velem a kaput.

Megvártam míg mindenki a helyére ment, majd biccentettem Csónakosnak. Kinyitottuk a kaput, vigyázva, hogy kintről ne vegyenek minket észre. A helyünkre mentünk mindketten. Innen nincs visszaút...

~~Orsi szemszöge~~

Kinyílt a kapu...
Komolyan?
Én még össze akartam magam szedni.
De akkor mindegy.

Megindultunk a kapu felé.
Lelassítottuk a lépteinket, hiszen sejtettük, hogy csapda az, hogy ilyen nagylelkűen kitárták a kapukat.

Beléptünk.

A megegyezésünk az volt, hogy akinek mindkét válla a földet éri, kiesett.
Amelyik csapatból utolsó ember marad talpon az nyer.

Körbenéztem és feltűntek a mozgolódó árnyak. Ami érdekes, hiszen hét ágra süt a nap.
Csak reménykedni tudok benne, hogy egyik Pál utcai sem fog földre tiporni, hiszen akkor a tervemnek lőttek.

Hirtelen egy kiáltásra kaptuk fel a fejünk mindannyian. Csele - már megjegyeztem a neveket, szóval ezzel nem lesz gondom - ugrott elő, majd a többiek követték.
Fogtam magam, majd a hozzám legközelebb lévő fiúval kezdtem küzdeni. Ez a fiú volt Leszik.
Én alábecsültem a Pál utcaiakat. Eléggé nehezen, de végül a földre került.
Körbenéztem. Márk éppen Csónakossal, Ádám pedig Kolnayval harcolt. Áts és Boka nagyon szemeztek, de egyenlőre Boka egy nála körülbelül fél fejjel alacsonyabb társamat próbálta leverni. Pontosabban nem okozott nagy megerőltetést neki.

Rájöttem, hogy a fiúk nem mernek velem rendesen küzdeni csak mert lány vagyok. Egész életemben problémám volt ezzel. Nem érdekelt, hogy lány vagyok. Ha én is benne vagyok, nyugodtan üssenek vissza. Örültem, hogy tisztelik a nőket, de emellé még puhánynak hiszik az összeset. Hát rosszul hiszik. Vannak oyanok. De az nem én vagyok.

Egy szabad, éppen nem harcoló fiút sem láttam. Úgyhogy lassan indulhatott a tervem. A pár félrevonult, már kiesett Pál utcai fele mentem.
- Adjatok egy sapkát! - mondtam nekik.
Értetlenül néztek rám, hiszen nem értették minek az nekem.
- Adjatok már egyet az isten szerelmére! - akadtam ki.
Richter a kezembe nyomta a sajátját, amit egy biccentéssel megköszöntem, majd elindultam a küzdő fiúk felé.
Fiatalabbik bátyám kiesett, hiszen Boka leverte. Az idősebbik pedig éppen Csónakossal - bár ők mindketten tudtak arról, hogy készülök valamire, szóval inkább csak megjátszották -.
Áts meg Boka valószínűleg még mindig fejben fojtogatták egymást, ugyanis pontosan úgy néztek egymásra.