A Pásztor lány [P.U.F. Fanfiction] [BEFEJEZETT]

•2•

Na ő az akitől talán mindenki fél. Vannak vezetői képességei az biztos, és ebben a pozícióban szerintem ő a legjobb a Vörösingeseknek. Sose kivételez, mindenkivel ugyanannyira szigorú tud lenni, és ha kihúzod nála a gyufát nincs menekvés. Mi hárman vagyunk a jobbkezei, a többiek meg csak úgy vannak.

Az összes lány ilyedten kapta fejét a hang irányába.
Mind félt tőle, de mégis egyik másik arcán azt a lányos "Hú de helyes ez a srác" arckifejezést láttam.
Én önelégült mosollyal néztem Átsra aztán meg a lányokra.

- Mit csináltok már megint itt?! Tűnés innen! - törte meg Áts a belépése utáni csöndet.

-Hallottátok! - tettem hozzá majd még biccentettem a fejemmel egyet balra, hogy végleg nyomatékosítsam, menniük kell.

A lányok elmentek, én pedig elindultam a vezérünk felé.
-Hát a testvéreid? - kérdezte meglepetten, hogy csak egyedül lát.

-Nem tudom, azt mondták tesznek egy kis kitérőt és jönnek. - tudtam, hogy ez nem igaz, mégsem szerettem volna beárulni a testvéreim, hiszen tudtam ha kiderül, hogy einstandolnak nagy bajba keverednek.
Hiszen Áts alapelve az volt, hogy a Vörösingesek nem zsákmányolnak náluk gyengébbektől. Igazából senkitől.

-Értem.- felelte viszonylag hihető válaszomra majd elindult be a Füvészkertbe.

Némán követtem míg a szigetre nem értünk, ahol egyszercsak megszólalt.

-A Pál Utcaiaknak hadat üzentünk.- mondta ezt érdekes izgatottsággal hangjában.

Én ezt a kijelentést halk meglepettséggel fogadtam, de az hamar félbeszakadt mert megérkezett a két bátyám.

-Hát ti meg hol a fészkes fenében voltatok? A húgotok megint egyedül jött, ez sosem jelent jót.

A fiúk ezt kellő mennyiségű sajnálat mutatásaval, lehajtott fejjel némán tűrték.
Ádám lopva rámnézett, viszont én csak bambultam, figyelve a jelenetet.
Én szimplán csak attól féltem, hogy kiderül, hazudtam.

Áts egy pillanatig némán állt, majd egy szava is elég volt hozzá, hogy mindenkit kiábrándítson a jó hazugságok hitéből:

-Einstandoltatok?

Ezt a bátyáimat (és a valóságot) ismerve teljesen jogosan tette fel.
Az én szempomtomból ezzel semmi probléma nem lett volna, ha drága testvéreim reakciója nem a következő:

- Beárultál minket? -harsogták mindketten, egyenesen nekem rontva.

Erre a mondatukra már minden más csapattagunk megérkezett így testközelből élvezhették, hogy végre valahára minket is büntet Áts.

Álj, álj, álj!! - kaparta le rólam vezérünk a fiúkat, majd feléjük fordult.
- Nem! Nem mondott semmit!-hangsúlyozta ki, miközben láttam hogy már előttem áll.
-Nem mondtál semmit!
Követve testvéreim szokásait, én is lehajtottam fejem, s csöndesen vártam mit mondd ezután.
-Orsolya! Nézz rám! - kiáltott rám, és még két centivel közelebb lépett hozzám.
Ezen a felkiáltásán összerezzentem, de éppen annyira, hogy csak ő látta.
Felnéztem.
- Tesznek egy kis kitérőt és jönnek, ugye?-ismételte meg korábban kitalált történetem.
- Ebben tulajdonképpen semmi hazugság nincs.- próbáltam tartani magam.
- Ez teljesen igaz, csak azt felejtetted el megemlíteni, hogy miért teszik a kitérőt.
- Tu-Tudom.-válaszoltam, de éreztem hogy csuklik el a hangom.

Áts visszafordult a fiúkhoz:
-Kérem amit szereztetek.
-De...-próbált meg ellenkezni Márk.
-...Nincs semmi de, KÉREM. - harsogta rájuk mostmár tényleg ideges hanggal.
A két testvérem egymásra nézett majd mindketten előhúztak a zsebükből 2-2 forintot és egy-egy bőr borítású jegyzetfüzetet.
- Ez minden?-kérdezte gyanakvóan Áts.
- Igen.- válaszoltak egyszerre, halkan.

Vezérünk fogta magát és elkezdte testvéreim zsebeit átkutatni, amikoris az utolsó zsebnél járt, előhúzott egy üveggolyót.
Erre ő is, a testvéreim és énis lefagytunk, hisz csak nekünk lehetett ismerős az az üveggolyó. A kék sávos. Nemecsek Ernő üveggolyólya.
A kis szőke a Pál Utcaiaknál az egyetlen közlegény.

-Komolyan? Jobb célpont nem volt?- kérdezte meglepve, és lekezelően a fiúkat Áts.
Itt már a fiúk is belátták, nincs frappáns válasz a dologra.
Néma csend.
-Fürödjetek meg!