A Pásztor lány [P.U.F. Fanfiction] [BEFEJEZETT]

•17•

Kicsit meglepődtem Boka furcsa belépőjétől, de örültem neki.
- Egyik bátyám megtudta a dolgot. - mosolyogtam.
Szegény eléggé összezavarodhatott, ugyanis az arckifejezése ezt sugallta.
- Te-Tessék?
- Nyugodj meg. Nem mond senkinek semmit. Sőt! A tervemben is segít. - szorítottam meg a kezét.
- Biztos vagy benne? - kérdezte még mindig aggódva.
- Bízz benne. Vagy ha benne nem is, de bennem. Nem fog beköpni senkinek, ha még az öccsének sem mondja el.
- Tehát az idősebbik az. Nehéz elhinni, hogy a Pásztor fiúk közül az idősebb az, aki a húga kapcsolataival foglalkozik. - kuncogott.
- Hidd el, sok meglepetést tartogatunk. - kacsintottam.
Erre csak egy csók volt a válasza. Meglepődtem, de hamar viszonoztam.
- Az egy dolog, hogy én már tudok a dologról, de óvatosabbak is lehetnétek. - hallottam meg egy hangot, majd megfordultam. A bátyám.
Áfonya automatikusan összehúzta magát és Boka mögé bújt.
- Ne félj, nem bántok. - mosolyodott el Márk.
- Mit csinálsz itt? - kérdeztem meglepődve.
- Eljöttem sétálni, úgy ahogy te is. És ide kötöttem ki. De szerintem jobban is jártatok velem.
- Tehát tudod...- szólalt meg Boka.
- Tudom. - bólintott.
- Biztosan megbízhatok benned?
Erre Márk elnevette magát.
- Ezt nekem kéne kérdeznem, hiszen mégiscsak a húgom barátja vagy. És az én feladatom lenne megvédeni. Egyébként igen megbízhatsz. Ha Orsi így látja jónak, akkor megértem. De reménykedem benne, hogy nem kell megverjelek.
- Arra nem lesz szükség. - nyújtotta a kezét, hogy kezet fogjanak.
- Remélem is. - fogadta el a felé nyújtott kezet, így kezet fogtak.
- Örülök, hogy úgy beszélgettek rólam, hogy közben elfelejtetek engem.
- Ohh te is itt vagy? - nézett rám a bátyám nevetve.
- Üdvözöllek drága testvérem, igen. - kuncogtam.
- Azthiszem nekünk mennünk kell Áfonya. - nézett Boka az említettre.
- Rendben. - bólintott.
Boka kinyújtotta felém a kezét, mivel tudtam, hogy egy búcsúcsókra készül ezért "megkapta" a kezem és már húzott is magához.
- Na azért légyszi, előttem ne ennyire nyálasan. - hápogott Márk.
- Ünneprontó. - nevettem.
Elköszöntünk Bokától és Áfonyától, majd tovább mentünk ketten.
- Vélemény? - kérdeztem félve, mikor már egy ideje némán sétáltunk.
- Tényleg érdekel az én véleményem? - nézett meglepve rám.
- Persze, hogy érdekel. Azt nem mondom, hogy az érzéseim változnak akármit mondasz, de ha már apa nincs aki beleköthetne, akkor itt vagy te. - mosolyogtam szomorkásan.
- Őszinte véleményt akarsz?
- Ez rosszul kezdődik. De igen.
- Ha olyan marad amilyen most volt, akkor áldásom rátok. Nem szívesen mondom ezt, hiszen eddig mégis csak őt utáltam a világon a legjobban, de látszik, hogy szeret. És ez a fontos. - szerintem életem legfurább jelensége volt a testvéremet így beszélni hallani.
- Azta. Ez jól esik. - mosolyogtam rá.
- Ne szokj hozzá a nyálas beszédemhez, de mivel őszinte veleményt kértél, elmondtam.
- Értettem főnök.

Hazamentünk, és bár Ádám nem értette hol voltunk, de kimagyaráztuk.
Bár azthittük, hogy lenyugszik a kérdezősködéssel...tévedtünk.
- Ti nekem akkoris gyanúsak vagytok! - jelentette ki, miközben én a vacsorát csináltam.
- Hányszor mondjam mégy hogy semmi nincs. Egyszerűen nem voltam jól, sétáltam egyet, Márk is sétált, találkoztunk és együtt hazajöttünk. Ebben gyanús nincs! Vagy te ebből mit szűrsz le? - kérdeztem kicsit indulatosabban.
- Hogy valamit tudtok, amit én nem.
- Akkor azt is elmondhatnád, hogy mit tudunk. - vettem elő flegmább stílusom.
- Azt nem nekem kéne tudni.
- Najólvan! Ha kitaláltad mi az igazi problémád, akkor gyere ilyen indokokkal. - kiáltottam rá, majd beviharz
Esküszöm sajnálom szegényt. Mármint most tulajdonképpen igaza volt. Én viszont védem a titkom. Ha ilyen áron is, de védem.

Este, kész voltam minden dolgommal és készülődtem, hogy lefeküdjek aludni. De ezt a tervem egy kopogás zavarta meg.
- Gyere!
- Sziaa! Gyors leszek. - jött be Márk.
- Mondjad.
- Valamit találjunk ki, mert Ádám nem hagy békén.
- Túl akaratos. Tudod mit?! Mondd meg neki, hogy tényleg van valami titok, de egyenlőre nem szeretném elmondani, és hogy te sem tudsz mindent.
- Mi az, hogy nem tudok? - kérdezte értetlenül.
- De tudsz. De ő azt ne tudja, hogy ez a része nem igaz.
- Rendben. Jó éjt.
- Jó éjt!
Kiment a szobámból engem pedig magamra hagyott.
Bebújtam az ágyamba, majd szép lassan elnyomott az álom.

A "csata" előtti hét nagyon gyorsan eltelt. Minden nap iskola utántól egészen estig a Füvészkertben voltunk.

Majd pedig elérkezett a várva várt nap reggele...