A Pásztor lány [P.U.F. Fanfiction] [BEFEJEZETT]

•11•

- Orsi!? Mióta érdekelnek téged a szabályok? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.
És igaza volt...

Sosem izgatott, hogy ki mit gondol rólam. Nem érdekelt, hogy mi a szabály csak tettem amit akartam.
Bár mi tagadás, ha az embernek két bátyja van, nem feltétlen a jót tanulja el.

- Nem a szabályok érdekelnek, csak a szabályosság. Te mondod mindig, hogy nincs félnivalója a csapatnak, mert bár ellenségesek vagyunk, de szabályosak. - javítottam ki előző kijelentését, a gondolatmenetemnek teljesen ellentmondva.
- Ez igaz..! De bízol bennem? - megfogta a két kezem és mélyen a szemembe nézett.
Éreztem azt az ártatlannak tűnő, de igenis sokat eláruló nézést, amely végig a szememre koncentrált.
Miért tud ez a fiú ennyire irányítani mindenkit?
- Igen bízok. - hajtottam le a fejem.
Mutatóujjával állam alá nyúlt, és magára emelte a tekintetem.
- Akkor ne félj, én mindent kézben tartok.

És itt beugrott, hogy megint a gyengébbik énemet mutatom. Francba.

Csendben bólintottam.

Megérkeztek a többiek, kicsit foglalkoztunk a csatával, majd mindenki mehetett haza.

- Fiúk! - kiáltok a testvéreim után a kapuban.
- Mondd. - fordult meg idősebbik testvérem.
- Elmegyek sétálni, majd megyek valamikor.
- Rendben. - válaszolták vállrándítva, majd továbbmentek.
Nah ennyit a testvéri szeretetről.

Elindultam a Grund irányába, de nem feltétlen oda vezetett az utam. Hallottam a Pál Utcaiak kiáltozását, gondolom agyaltak, hogy hogyan védjék ki a csapatunk támadását.
Ha tudnák mire készülök...
Tovább mentem a park fele. Ott ilyenkor nincsenek sokan.
A park előtti utolsó utca végén jártam, mikor egy halk nevetéssel, és egy ismerős szempárral szembe találtam magam.
- Lám, lám. Ennyire nem akarod, hogy közétek kerüljek? -
Geréb...
- Lám, lám. Tetszik a szövegem? - mosolyogtam rá flegmán, csak hogy tudja, engem nem ijeszt meg.
- A kérdésemre válaszolj.
- Csak, hogy boldog legyél, tényleg nem akarom, hogy csatlakozz. DE nem te fogod megmondani, hogy mit csináljak!
- Az után sem, hogy elmondom Átsnak, hogy tulajdonképpen megcsalod? - mosolygott diadalmasan.
- Megcsalom? Te miről beszélsz? - tettettem, hogy nem értek semmit.
- Jajj te lány, nem kell megjátszanod semmit, tudok róla.
- Még mindig nem értem, hogy miről beszélsz. - könyörgöm csak ne a valóságot mondja...
- Hogy Boka Jánossal enyelegsz, ha nem látják mások, maximum Csónakos és Nemecsek. Hogy valamire rohadtul készülsz ami a Pál Utcaiaknak kedvez, és hogy egyszerre két srácot bolondítasz, de ki tudja meddig lesz meg bármelyik is. - a vigyort a képéről még mindig nem lehetett levakarni.
- Elmondom mi van, ha te is válaszolsz egy kérdésemre. - nem hiszi, hogy olyan könnyen rávehet bármire is.
- Legyen - forgatta a szemét.
- Miért akarsz a vörösingeseknél lenni? Nem hiszem el, hogy a Pál Utcaiakból van eleged. Neked valami hátsó szándékod is van.
- Tulajdonképpen igazat mondtam. Majdnem... Nem a Pál Utcaiakból van elegem, hanem csak Bokából.
- Mert? - húztam fel egyik szemöldököm.
- Egy kérdés volt, nem?
- Nem érdekel! Válaszolsz.
- Fuhh, mostmár értem miért szokták mondani, hogy a nők problémásak....
- Ne a nőket elemezd, hanem a kérdésemre válaszolj.
- Azért van elegem belőle, mert csapatvezér! Mert rohadtul nem tudja mit csinál, hogy az egész csapatnak kárt tesz ha nem hallgat meg másokat.
- Féltékenység...az ember örök jó barátja. Tehet róla, hogy helyetted őt választották meg? Nem! Te tehetsz róla? Nem! Akkormeg? - hárítottam el, a dolgot, hogy esetleg nekem is beszélnem kéne arról, hogy mi folyik itt.
- Életfilozófus lett a Pásztor lány... hmm, nem tesz neked rosszat, hogy két srácot fűzöl egyszerre. Most erre mondanék egy jelzőt, de azért modorra is tanítottak engem otthon.
- De bezzeg arra nem tanítottak meg, hogy mikor kell befogni a szád.
- Ajajj, szerinted ez hat rám?
- Najó! Geréb Dezső most jött el a pillanat, hogy van 5 másodperced továbbmenni.
- És ha nem?
- Öt....Négy....
- Chh...rendben...- indult el a hátam mögötti irányba, majd még visszakiáltott - Te se köpsz, én sem!

Végre bejutottam a parkba, ahol a kis tó partján ülve gondolkoztam.
Addig szálltak a gondolataim, míg végül beesteledett, így elindultam hazafelé.
- Na végre! - kiáltotta fiatalbbik testvérem, mikor beléptem a bejárati ajtón.
- Neked is szia.
- Éhesek vagyunk. - érkezett meg az idősebbik is.
- Egyetek.
- De nincs mit.
- Akkor így jártatok majmok! - mondtam azzal bevonultam a hálószobába, de nem csuktam be az ajtót.
- Te ennek mi baja? - hallottam a sutyorgást a másik szobából.
- Szerintem, csak a lányos problémái.
- Biztos most van a havija.
- Lehet.
- Attól, hogy nem ülök ott veletek, még hallom mit beszéltek! - üvöltöttem ki nekik.
Erre végre befogták a szájuk, és nyugodtan foglalkozhattam az iskolai dolgaimmal.
Körülbelül egy órával később bejöttek hozzám.
- Elmegyünk egy kicsit sétálni. - jelentették ki, szinte egyszerre.
- Menjetek....Várj! Ilyenkor? Az orrotok hegyéig sem láttok kint.
- Nem érdekel, sétálni van kedvem. Jössz, vagy maradsz?
- Maradok.
- Oké, akkor majd jövünk. - indultak el, és ezután már csak a bejárati ajtó csapódását hallottam.
Egy idő után viszont én is éhes lettem, szóval csináltam valami ehetőt, hogy ezek a jómadarak is tudjanak majd enni. Bár megérdemelték volna, hogy ne kapjanak. Nem mindig engem kell ugráltatni.
Evés után visszamentem a szobámba tanulni. Sokáig elbambultam a könyveim felett, így már csak akkor kaptam fel a fejem, mikor a testvéreim hazaértek.
- Fuuu de utálom! - kiáltotta Márk, egyenesen a szobám fele rontva.

Emberek!😍
550+ megtekintés, 100 vote😍!
Nagyon szépen köszönöööm, úristen❤.