A Pásztor lány [P.U.F. Fanfiction] [BEFEJEZETT]

•14•

Még egy nagy levegő...elindultam hozzájuk.

- Hé! Hé! Itt meg mi folyik? - léptem a két bátyám közé.
- A bátyáid nem képesek normálisan beszélgetni. - válaszolta Csónakos.
- Nem téged kérdeztelek barátom. - ránéztem a testvéreimre - Nos?
- Áts látni akarja Bokát. Nem tudom miért. Mi csak közvetítők vagyunk. - rántotta meg a vállát Ádám.
Ajjajj megint egy helyen kell majd lennem Átssal és Bokával? Az sosem szerencsés.
- És az engem hol érdekel, hogy a kis játékaitokban mit akartok a bátyámtól? Ne velem tárgyaljatok ilyenekről. - válaszolt Áfonya, elég merészen.
- Kislány, kislány...Szerencséd, hogy nem ütünk meg lányt. Kicsit fogd vissza a stílusod, mert esküszöm, hogy nem állok jót magunkért.
Végre megláttam az Áfonyáék háta mögül közeledő Bokát.
- Ti már megint mi a fészkes fenét akartok a húgomtól?! Nem megmondtam, hogy hozzám gyertek ha problémátok van? - akadt ki egy szempilantás alatt.
- Még mindig nem te mondod meg, hogy mi mit csinálunk. - tettem karba a kezeim és próbáltam a legközömbösebb hangomat felvenni.
- Nem kérdezem meg mégegyszer! Mit akartok? - kezdett kiabálni.
Márk egy önelégült vigyor kíséretében nyújtotta át a kis levelet Bokának.
Elolvasta, majd felnézett ránk.
- Adjátok át, hogy ott leszek. Most viszont ha megbocsájtjátok, itt kell hagynunk a bájcsevejt. Dolgunk van. - egy gúnyos mosoly után ledobta a földre a levelet, megfordult és elindult. Áfonya és Csónakos is elindult a totálisan nyugis tempóban sétáló Boka után.
Állj állj...Csónakos megfogta Áfonya kezét?! Hinnye... Lesz miről faggatnom őket. Viszont most mást kell mondanom mint amit gondolok.
- Na nekem ne mondja senki, hogy ezek összejöttek.
- Pedig nagyon úgy tűnik. KisBoka és Csónakos. Hmm... Szép kis páros. - mondta kicsit sem kevés iróniával a hangjában fiatalabbik bátyám.
Felvettem a földről a Boka által eldobott levelet. Elolvastam. Nah dejó. Ma 5 óra. Akkor már sötétedik. Mindegy lesz ami lesz.
Elindultam a megfeleő irányba. A testvéreim is követtek, így a Füvészkertig együtt mentünk. Ugyanis útközben kitaláltuk, hogy rögtön odamegyünk és nem haza. Féltem attól, hogy mi lesz ha Boka eljön ide.

Mikor odaértünk bementünk, ahol Áts már várt minket.
- Eljön? - nézett a bátyáimra.
- El. - suttogták.
- Miért hívtad ide? - kérdeztem meg.
- Csak egy kicsit beszélgetni szeretnék vele. Miért? Zavar ha itt van? - nézett rám, és felhúzta az egyik szemöldökét.
- Tulajdonképpen igen. Hiszen Boka Jánosról van szó. Még szép, hogy zavar. - vettem elő a flegmább stílusom.
- Na te vagy az a lány akit én ismerek. - mosolyodott el.
Erre csak megforgattam a szemem.
- Héj! Az egy dolog, hogy a barátnőm vagy, de szemforgatás akkorsincs! - majdnem lyukat égetett belém a szúrós tekintetével.
Ó ha te tudnád, hogy, hogy vagyok a barátnőd!
- És a többiek? - kérdezte Ádám.
- Lassan itt kell lenniük. De nem mindenkit hívtam mára. Iskolában átadtam az üzeneteket. Jut eszembe! - nah eszébe jutott. Most kapnak egy jó nagy lecseszést!
A fiúk csak kérdő tekintettel nézték a még mindig szúrós szemű vezért.
- Megint nem voltatok sehol. És ezért ki kapott? - mutatott felém a kezével és folytatni akarta, de belevágtam.
- Hé! Nem kell! Majd én!
- Nem érdekel. Majd max te is beszélsz velük, de ez az én részem. Fiúk! Én értem, hogy nem érdekelnek titeket a kötelezettségek, hidjétek el engem sem, de iskolába be kéne járni. Főleg neked - mutatott Márkra - végzős vagy. Ne most akarj megbukni! Vagy kirúgatni magadat! Te pedig! - mutatott most Ádamra - ne a bátyádról vegyél példát, hanem a húgodról. Ő tudja mik a kötelezettségei! Mellékesen még ő van zaklatva azzal, hogy nem vagytok ott. Szóval innentől nem jártok jól ha nem vagytok ott! Értve vagyok?
A fiúk teljesen lesokkoltak Áts monológjától. De, hogy őszinte legyek, én is.
- Nem hallom! Értve vagyok? - kiabált rájuk.
- Igen. - suttogta Ádám.
Áts most Márkra nézett.
- Igen. - az ő hangja egy fokkal határozottabbnak tűnt.
Na igen. Egy ember van, aki még a Pásztorokat is megrémíti.
- Most pedig gyerünk! Kérjetek bocsánatot az összes eddigi iskolás problémátok miatt, a húgotoktól. - mi a franc?
A fiúk viszont semmit nem szóltak.
- Fiúk! Ne kelljen visszhangot játszanom! Most! - nos igen...ezt az Áts Ferit senkinek nem kívánom, hogy megismerje.
- Bocs húgi. - mondták egyszerre a fiúk.
- El van nézve. De tényleg járjatok be. - mosolyodtam el.
Ők csak bólintottak, de egy mosolyt már rajtuk is észrevettem.
Ezután érkezett meg az odahívott 4 ember. Az egyik kint maradt az ajtóban várni Boka érkezését.

Áts ragaszkodott hozzá, hogy mellette foglaljam el a helyem, szóval amíg vártunk konkrétan végig a karjaiban voltam. Nem tudom ebbe a fiúba mi ütött.
És eljött a pillanat. A társunk oldalán Bokával besétált a törzshelyre. Áts egy utolsó csókot adott nekem, majd felállt a helyéről. Bár ezt szerintem azért kaptam, hogy Boka lássa, hogy ami kell neki az az övé.
Persze...az övé...
Láttam Bokán, hogy nincs ínyére a dolog, de nem tudtam mit tenni.
- A nyáladzást hagyjátok kesőbbre...- kezdte rekedtes hangján Boka. Büszke vagyok.
- Én is örülök, hogy látlak János. - húzódott gúnyos mosoly Áts arcára.