FELVÉTELI - Csele

617 70 2
                                    

Csele arra a pillanatra, amikor megtudta, hogy neve is van annak, amit érez, újjászületésként gondolt. Aztán persze rájött arra is, hogy ez nem az egyetlen szó rá, sőt nem is a legszebb. De ő nem volt buzi, nem volt homoszexuális, mert nem a fiúkat szerette, ő csakis Csónakost szerette. Mindenesetre attól a pillanattól kezdve kikerekedett szívében az érzés, és az elkövetkezendő három évben kedvesen nevelgette, simogatta, ölelgette.
A felvételi napján gyomorgörccsel ébredt. Vajon Andrisnak sikerülni fog? Nehezek lesznek a kérdések? Közös gimnáziumba fognak végül kerülni?
A vizsga alatt olyan sokszor nézett Andris irányába, aki a terem végében ült, hogy a vizsgabiztos megkocogtatta a vállát. Így már nem mert többször hátrafordulni, csak elképzelni tudta, hogy Andris hogyan szánt végig kezével barna haján, rágja a ceruzája végét vagy mozgatja az ajkait szótlanul, ahogy motyogja maga elé a megoldásokat.
A vizsgabiztos hangja zökkentette helyére a gondolatait. Még öt perc. Csele a dolgozat elejére lapozott, hogy újra átnézze. Fülével próbálta hallgatni a zajokat a terem hátuljából. Csak remélni tudta, hogy nem Andris az, aki idegesen zörgeti a papírját.

Egymás szemében (PUF - Cselnakos)Where stories live. Discover now