KÖZÖS NYARALÁS - Csónakos

571 64 2
                                    

– Karikás a szemed.
Csónakos Csabi mellett ült a stégen, együtt lógatták lábukat a vízbe. A többiek már fürödtek. A tó vize reszketve verte vissza a hold tükörképét.
– Rosszul aludtam – vont vállat Csele, amitől Csónakos meztelen bőre végigbizsergett, ahogyan egymáshoz értek a mozdulatra.
– Gyere! – ugrott fel Csónakos. Örült, hogy zavarát elrejti az éjszaka.
Csónakos nézte Csele fürtjeit, ahogy megcsillan rajta a hold fénye, miközben Csabi megrázta a fejét. Erre vállat vont, és a stégről egyenesen a vízbe vetette magát.
A távolból hallatszott Nemecsek sivalkodása, akit Boka úszni tanított, Barabás meg Kolnay pedig épp összevesztek, hogy hogyan kell csinálni. Csónakos feléjük kezdett úszni, de pár karcsapás után visszapillantott Cselére.
Csabi a stégen ült, egyik lábát felhúzta, azon nyugtatta az állát és felettébb mélabúsnak látszott. Csónakos sóhajtott, majd visszaúszott hozzá és újra kimászott mellé.
Megint belepirult, ahogyan a bőrük egymáshoz simult.

Egymás szemében (PUF - Cselnakos)Onde histórias criam vida. Descubra agora