PÉNTEK ESTE - Csele

552 68 4
                                    

Ezek a péntek esték tartották életben azóta, hogy befejezték a gimnáziumot és egyetemre mentek. Ezeken a napokon végre újra láthatta Andrist.
Közösen ültek a Neked csak Dezső!-ben. Barabás találta nemrég a helyet, és annyira jót derültek a nevén, hogy azóta ideszoktak. Ráadásul a sok finom kézműves sör Cselének is ízlett, pedig ő inkább a borokat szerette.
Hangosak voltak és kicsit már részegek, mindenki sokat ivott, kivéve Cselét. Nem engedhette meg magának, hogy lerészegedjen, és ne emlékezzen az Andrissal eltöltött összes percre és pillanatra. Most is csak csendben ült és figyelte a többieket. Igen, hiába lett vége a középiskolának, ők heten továbbra is jó barátok maradtak. Keserédes érzés volt. Eszébe jutott az az éjszaka, amikor Andrissal hajnalig beszélgettek mindenről, többek között arról is, milyen lesz egyetemre menni, Csele szívesen visszaült volna Nemecsek mellé az iskolapadba, vagy Andris mellé, az még jobb lett volna.
– ... szenzációs a csaj, de komolyan. Életemben senkivel sem röhögtem még ilyen sokat. Asszem legközelebb elhozom, hogy megismerhessétek.
Csele megdermedt, de még jobban megijesztette Boka felé rebbenő pillantása. Gyorsan elmosolyodott, úgy mondta.
– Alig várom, hogy megismerhessem!
– Imádni fogod, Csabi!

Egymás szemében (PUF - Cselnakos)Where stories live. Discover now