Egymás szemében (PUF - Cselnakos)

LEGÉNYBÚCSÚ - Csele

Csele a kanapén ült és a tévét nézte, közben pedig nagyon próbált arra összpontosítani, hogy ne Andrison és a legénybúcsúján járjon az esze. Nem akarta tönkretenni, szerette volna, ha Andris nem úgy emlékszik arra az estére, hogy a legjobb barátja megint „hisztizett". Hiába tett meg mindent azért, hogy megkedvelje Virágot, mégsem hitte, hogy őszintén tudna koccintani Andris és a lány boldogságára.
Miután elrohant az első találkozáskor, Boka összekaparta a földről. Csabi rájött, hogy ha nem akarja teljesen elveszíteni Andrist, akkor össze kell szednie magát és megpróbálni megszeretni Virágot. Ezzel telt el egy egész év. Minden alkalommal, amikor Virágra mosolygott, legszívesebben orrba verte volna saját magát.
Amikor Csónakos üvöltve dörömbölni kezdett az ajtaján, Csele azonnal megbánta, hogy nem ment el mégis. Felkészült rá lélekben, hogy meghallgassa, mekkora egy szemétláda. Aztán beengedte, és Andris máris rázúdította a mondandóját.
– Boka azt mondta, hagyjalak békén, hogy majd az esküvőn úgyis találkozunk holnapután, de el kellett jönnöm, hogy elmondjam, hogy baszd meg, Csabi! A legjobb barátom vagy, erre szarsz eljönni a legénybúcsúmra, pedig az összes közül te lettél volna az egyetlen, akit akartam, hogy ott legyen.
Csónakos szinte levegőt sem vett, úgy beszélt tovább, nem tűnt annyira részegnek, mint amennyire Csele számított rá.
– Mert te voltál a legfontosabb, az, hogy te örülj nekem, drukkolj a boldogságomnak, ehelyett szarsz a fejemre, és még csak egy kurva messenger üzenetet sem voltál képes begépelni, hát baszd meg!
– Bejössz? – súgta Csele. Nem akarta még jobban idegesíteni Andrist, de hajnal három volt és visszhangzott a folyosó Andris ordibálásától.
Andris bólintott, belépett az ajtón, becsukta maga mögött, és már látszott rajta, hogy folytatni készül az ordibálást, de megdermedt.
– Mi ez a disznóól?
Csele pedig arra gondolt, hogy ő biztosan nem egészen normális, de ettől a kérdéstől csak még szerelmesebbnek érezte magát.
Becsukta a szemét és azért könyörgött, hogy Andris ne rakja össze a képet. Legyen olyan vak, mint az elmúlt tizenöt év alatt.
– Fagyi, papirzsepi, nyálas romantikus film, gyertya? Úristen, vagy csajjá változtál vagy szerelmi bánatod van... Csabika, azt se tudtam, hogy összejöttél valakivel Anna után.
Csele lesütött szemmel állt a saját nappalija közepén. Hirtelen megbódult a gondolatra, hogy itt áll előtte élete nagy lehetősége, és ez őrült cselekedetekre ösztökélte. Szíve dübörgött a mellkasában, ha arra gondolt, hogy bevallhatná az érzéseit.
– Mert nem is jöttem – válaszolta végül.
– Akkor Anna?
– Nincs és nem is volt Anna.
Csele érezte, hogy kipirul az arca, ahogyan elkezdte bevallani a hazugságai egy részét. Meglepődött, hogy Andris nem tette szóvá, hanem tovább kérdezett.
– Ez akkor reménytelen szerelem?
Csele nem válaszolt.
– És ki a csaj? Ismerem?
– Fiú. – Képtelen volt hazudni. Halkan súgta maga elé a szót, és a csíkos zokniját figyelte.
– És ki a fiú? Ismerem?
Andris közelebb lépett. Cselét megcsapta a ruhájából áradó illata, ami cigi és alkohol szagával keveredett.
Csele csak nézte a tekintetét és megszédítette mindaz, amit látni vélt benne. Lehetséges, hogy tizenöt év alatt nem ismerte meg eléggé Andrist?
Andrist, aki még közelebb lépett, majdnem összeért az orruk. Csele végigbizsergett a gondolatra. Az üllői utas bőgés óta szinte egymáshoz sem értek, és az sem volt egy jó emlék.
– Lehetnél végre egyszer bátor, Csabi.
Csele becsukta a szemét, úgy súgta.
– Te vagy az, Andris.