Szárnyaló Szerelem 1 [BEFEJEZETT]

2

Mikor beesteledett én is össze szedtem magamnak a cuccaimat majd megindultam a fal felé, ami  nem elég hogy magas, de még messze is volt. Vagy 20 perc gyaloglás a melótól. Olyan 7 óra körülre ki is értem. Nem is kellett sokat várnom, 5 percen belül már jött is az őrség váltás én pedig egy pillanat alatt átmásztam a magas kő falon. 
,, Ilyen könnyen még soha nem ment! Később biztos sokat fogok még szopni... ,,
Cuccaimat ismét a vállamra kaptam majd futni kezdtem az erdő felé, oda ahova eredetileg menni akartam. Épp hogy sikerült elbújnom a fák között már hallottam is a kürtöket amik a kapu nyitását jelezték. 
,, Ez nem sokon múlt... Csak pár másodperc híja volt hogy meglássanak... Sietnem kell... Ha jól látom erre indulnak majd... Francba.. ,,
Úgy futottam mint a nyúl... Nem is gondoltam volna hogy képes vagyok ilyen tempóval száguldani...
A sötétben alig láttam valamit. Tudtam volna világítani dee akkor 100% hogy megláttak volna a vadászok és utánam jönnek ezért inkább botladoztam a sötétben mint hogy elvezessem őket oda ahova megyek. Még csak az kellett volna. 
Olyan 10 perc séta után sikerült elhagynom a vadászokat. Szerencsére elkanyarodtak a szakadék felé, igy mostmár nyugodtan világíthattam. Nem látott meg senki. Épp hogy csak össze csaptam a tenyeremet hangokat hallottam a hátam mögül. Mint aki mit sem sejt mentem tovább majd irányt váltottam. Nem akartam elvezetni azt a valakit oda ahova mentem.  Mikor úgy éreztem van hová fedezékbe húzódnom, megfordultam és robbantásra emeltem a kezemet. 
- Ne ne ne! Csak én vagyok az Bakugou! -hallottam az ismerős hangot. 
Hirtelen nem tudtam ki az ezért felé emeltem a kezemet hogy megvilágíthassam az arcát. Egy kis gyerek volt az... Egy elfajzott gyerek... 
- Hát te vagy az? -engedtem le a kezemet. - Mit keresel itt Kota? Miért jöttél el a táborból? Veszélyes itt! 
Mikor ezt végig mondtam a kisfiú sírni kezdett és a földre rogyott. 
- Mi a baj Kota?! Mitörtént? -rohantam oda hozzá. 
- Én annyira féltem Bakugou! -sírta majd a nyakamba ugrott. 
- Nyugodj meg! Itt vagyok! Megvédelek... De el kell mondanod hogy mi történt! 
- A vadászok ránk találtak! Megtámadták a tábort! -sírta.
- Mi?! Az nem lehet! Együtt jöttem velük! Nem is arra mentek! 
- Ez még reggel volt! Olyan... 10en 20an lehettek... Lemészárolták a tábor lakóinak a felét! 
- Uram Isten... -borzadtam el. - É-és hol vannak azok akik túl élték? 
- Itt a közelben bújtunk el... én csak azért jöttem el mertt megláttalak téged a fák között. 
- Nyugodj meg Kota! Minden rendben lesz! Mostmár itt vagyok! Megvédelek titeket... -öleltem magamhoz. 
- Megölték Ágast is... Próbálta védeni a gyerekeket de a vadászok... 
- Nyugodj meg... Inkább vezess el a többiekhez... 
- Rendben... -törölte meg a szemeit majd elindult visszafelé arra amerről jöttem. 
Végül kiértünk egy tisztás szerüségre ahogy egy kupacban voltak össze gyűlve a tábor megmaradt lakói... Mindenki remegett a félelemtől, a gyerekek sírtak. Mindenkit sokkoltak a történtek. Még akkor sem könnyebbültek meg mikor megláttak engem. Néhányan még eszüknél voltak. Azok próbáltak lelket önteni a többiekbe. 
- Hányan vagytok...? -kérdeztem majd nyeltem egy nagyot. 
Senki se válaszolt... Felnéztek rám egy pillanatra, majd szinte azonnal lesütötték a szemüket és imátkoztak tovább. 
- AZT KÉRDEZTEM HÁNYAN VAGYTOK?! -üvöltöttem el magam idegesen.
- Alig 60an... -súgta oda nekem valaki sírva.
- Még is hogy történhetett ez...? -kérdeztem halkan majd lerogytam a földre. 
- Még is mihez kezdjünk most...? -kérdezte az egyik anyuka miközben a gyerekét nyugtatta maga mellett. 
- A-a terv nem változott... -húztam ki magam. - Igaz hogy nem annyian amennyien szerettünk volna de... megpróbálunk eljutni a menedékig....
- A menedékig? Attól még hogy ilyen nevet adnak neki nem lesz biztonságos! -szólt oda nekem az egyik.
- Már miért ne volna az? 
- Mert a táboról is azt állítottad! Még is meghalt ma 70 elfajzott! 
- De nekünk nincs védő pajzsunk és állcázó teknikánk! Nem úgy mint a menedéknek... És a tábor  is biztonságos volt éveken keresztül! Amióta itt gyüjtöm az elfajzottakat még sose volt rá példa hogy... hogy ránktaláltak volna! -szúrtam vissza. 
- Baszhatjuk... mostmár van rá példa...
- ÉS ÉN TEHETEK ERRŐL?! -akadtam ki. - Én csak segíteni akartam! Össze gyűjtöttelek titeket, kerestem helyet ahova el tudlak bújtatni titeket, hordtam élelmet, megvédtelek titeket! Honnan tudhattam volna hogy ez lesz?! Nem lehetek itt mindig! -kiabáltam., mire mindenki összehúzta magát. - Én is pont annyira ki vagyok most készülve mint ti! Nekem... nekem ti vagytok a családom és egyedül kell megvédenelek titeket! 
- Igen... És köszönünk mindent... -fogta meg a kezemet egy fiatal lány. - Már csak annyit kérünk hogy juttass el minket a menedékig! Kérlek... -könyörgött. 
- Ez csak természetes... -mosolyodtam el. - És most azonnal el is indulunk... Nincs olyan messze! Pár óra alatt oda jutunk a portáloshoz! -mondtam miközben próbáltam mosolyogni. 
Erre ők is kicsit megkönnyebbültek. Abba hagyták az imátkozást, felálltak a hideg földről és egy kupacba gyűlve mögém álltak. 
- Csak annyit kérek hogy... ha megtámadnak minket én majd feltatóztatom őket! Senki ne segítsen nekem! Senki ne maradjon ott velem! Mindenki fusson északra és ne foglalkozzon azzal hogy én mit csinálok és mit nem! Érthető voltam?
- Dehát hogy kérhetsz tőlünk ilyet? Egy család vagyunk! Az a minimum hogy segítünk egymásnak! Ha te harcolsz akkor mi is! -szólt oda nekem Hagakure. 
- Ugyan hogy segíthetnél rajtam...? Örülök neki hogy ennyire fontos vagyok nektek de... Ennyi képzett vadász ellen nem elég az hogy láthatatlan vagy... vagy hogy messzire ellátsz és még sorolhatnám... -mondtam majd végig símítottam a lány vállán. - Úgy hogy még egyszer kérdezem... Mindenki megértette?! 
- Igen... -válaszoltak szomorúan. 
- Akkor indulás! -intettem majd megindultunk északra. 
Nem akartam hogy segítsenek... annak csak rossz vége lett volna... És azt se akartam hogy tovább maradjanak ott a kelleténél. Ki kellett zökkentenem őket a gyászból vagy külömben soha nem jutottunk volna el a menedékig. 
9 óra múlva... fáradtam és éhesen ugyan de célba értünk és szerencsére nem futottunk össze egyetlen vadásszal se. Még csak az kellett volna... Szerencsétlenek éppen elég vadászt és vért láttak aznap... Nem hiányzott volna egy második csata... Főleg úgy hogy garantált lett volna a veszteség... Na azt már én se éltem volna túl ha tehetetlenül kellett volna végig néznem ahogy lemészérolják a társaimat. Bele se merek gondolni hogy mit érezhettek a többiek akkor... 
- Itt is volnánk... -álltam meg a domb tetején a portálos férfi előtt. 
- Jó estétt Bakugou úrfi... 
- Jó estét Kurogiri...
- Késtek... már épp menni készültem...
- Sajnálom csak... gondok adódtak...
- Értem... És hogy hogy csak ennyien? 
- Ez lett a gond vége... -sóhalytottam. - De ha kérketem nyitna egy portált végre? Mindannyian fáradtak és éhesek... Na meg kitudja hogy mikor érnek be minket... 
- Azonnal intézkedem... -mondta nyugodt hangon majd megnyitotta a menedékre vezető portált. 
Szinte pillanatok alatt sikerültt mindenkinek átkelnie a kapun ezért hamar el is indultam haza felé. Az az csak indultam volna ha...
- Bakugou! -szólt utánam Kurogiri. 
- Hm? -fordultam meg. 
- Őszinte részvétem a családjáért... 
- Köszönöm... De nem érek most rá gyászolni... Azt későbbre hagyom, most haza kell mennem. 
- Nem kér egy listát hogy kik élték túl? 
- Nem akarom tudni... ha pontosan tudom kiket vesztettem el... csak még fájdalmasabb lesz... -mondtam majd tovább indultam. 
- Ja és még valami... -mondta majd felemelt egy tojást a földről. 
- Csak azt ne mond hogy...
- Tudod hogy nem vihetem át... -sóhalytott. 
- Esküszöm nem tudtam róla hogy van velük egy sárkány tojás! Azt hittem hogy már nincs több a könyéken. 
- Úgy tűnik még is volt... És a tojás mintázatából ítélve nem is akár milyen... 
- Remélem ez most nem olyan lesz mint a legutóbbi... Mire találtam neki otthont mindent kiírtott maga körül a savjával...
- Nem tudok többet mint te... -mondta és a kezembe nyomta a sárkány tolyást. 
- Ugye nem akarod itt hagyni nekem. Teleportáld el valahova ahol vannak még sárkányok! 
- Sajnálom de nem hehet... a közelben már sehol nincsenek sárkányok. És nem teleportálhatom el valahova csak úgy! Még is csak egy gyerek! Nem maradhat felügyelet nélkül...
- Biztos nem tudod magaddal vinni a menedékre Kurogiri? 
- Tudod hogy nem lehet... Már van egy sárkányunk és az is rengeteg felfordulást okoz. Hatalmasak és csak a baj van velük! Nálünk nincs helye ilyennek... 
- Értem... de ha a közelben nincs is mást sárkány akkor én még is hova a fenébe vigyem? 
- Nem tudom... Mondjuk vidd el magaddal a városba! 
- Megvesztél?! Tudod milyen gyorsan nő egy ilyen!? Egy hét alatt képes elérni a végleges méretét! Én pedig nem tudok eldugni egy ekkora fenevadat a padláson! 
- Old meg... -nevetett, majd egyik pillanatról a másikra otthon teremtem a tojással együtt. 
- Na szuper! Most mihez kezdjek veled? -emeltem fel a tojást az arcom elé. - Ki hagy ott egy sárkány tojást az erdő közepén...? Mi? -kérdezgettem. - Olyan vagy mint én nem igaz..? -mosolyodtam el. - Neked sincsenek szüleid és magadra maradtál... De ne aggódj..! Találok neked jó kis helyet ahol majd vígan éldegélhetsz...! Csak kérlek addig ne kelj ki...!