Szárnyaló Szerelem 1 [BEFEJEZETT]

15

- U-uraraka... -motyogtam a szám elé kapva a kezemet, miután elvállt tőlem.
- Nem számítottál erre igaz? –mosolygott majd még közelebb csúszott hozzám.
- H-hé...! –ellenkeztem, de akkor, abban a helyzetben nem voltam valami határozott, ezért már bele is mászott az ölembe. – U-uraraka...! Ezt nem szabad...! –vörösödtem el.
- Bakugou nem kell ez a színjáték! –mosolygott. – Pontosan tudom, hogy hogy nézel rám...
- N-nem Uraraka! F-félre érted a helyzetet!
- Dehogy értem én félre! Fülig szerelmes vagy belém Bakugou! Látom rajtad, ne tagadd! És az igazat megvallva... én is hasonló érzelmeket táplálok irántad... -vörösödött el.
- N-nem nem nem! Te Dekut szereted! Most egy kicsit megijedtél ettől a megcsalós dologtól, de...
- Hagy tudjam már jobban, hogy mi érzek... -vágott közbe, majd elkezdte kigombolni a rajtam lévő inget.
- Ne ne ne! –kaptam oda a kezemet. – Ezt nem szabad! Te is tudod...
- Ne agyalj annyit! Én sem teszem... Csak szórakozzunk egy kicsit! –mosolygott.
- Uraraka szálj le rólam! –szóltam oda neki egy kicsit határozottabban, mire ő megállt.
- Mi bajod van? –sóhalytott egy nagyot. –Pontosan tudom, hogy kellek neked, te is kellesz nekem... Akkor meg mi itt a baj? Talán Deku? Mert ha igen akkor ne aggódj miatta...
- Uraraka nekem van valakim... -nyögtem ki nagy nehezen majd a szemem elé emeltem a kezemet.
- Oh... -nézett le rám értetlenül. – T-tényleg?
- Én tényleg szerelmes voltam beléd... Nagyon sokáig, de te inkább Dekut választottad és én ebbe már bele is törődtem! Sőt... Elismerem, hogy vele sokkal jobban jártál... -húztam el a számat.
- Komolyan mondtad, hogy van valakid vagy csak hazudsz azért, hogy ,,megkímélj magadtól,,...?
- Komolyan mondtam... -sóhalytottam.
- N-nem hiszek neked... -mondta könnyes szemekkel és sírós tekintettel. – Te soha senki után nem érdeklődtél... Képtelenség, hogy neked legyen valakid... -nevetett keserűen.
- Már pedig van... -mondtam, majd arrébb húzódtam tőle, ezzel jelezve, hogy NEM akarok tőle semmit.
- D-de... még is ki az? –akadt ki.
- Ezt... nem hinném, hogy pont veled szeretném megosztani...
- Mi az, hogy ,,pont veled,,? Mi a baj velem? Miért ne mondhatnád el...? –nézett rám aggódóan.
- Nem veled van a baj, csak... Ez nem egy olyan dolog ami fűnek, fának el akarok mesélni...
- De hát Bakugou... Mi barátok vagyunk már sok sok éve... Nyugodtam elmondhatod! Bennem megbízhatsz!
- Nem erről van szó! Megbízok benned csak... Nem akarom hogy elítélj...
- Nem foglak! Mond csak nyugodtan! –mosolygott. – Bár el se tudok képzelni semmi olyan dolgot amíért el kellene téged ítélnem...
- Kirishima... -motyogtam.
- Tessék?
- Kirishima! –mondtam egy kicsit hangosabban mire elhallgatott és elfordította tőle ma fejét.
- K-kirishima... -ismételte.
- Ahan...
- Hát... Már értem, hogy miért féltél annyira attól, hogy ezt elmond nekem... -mosolygott majd könnybe lábadtak a szemei.
- N-naaa! Most meg miért sírsz?
- Mert azt hittem van esélyem elcsábítani téged, de ha Kirishima az a bizonyos személy, akkor semmi esélyen nincs ellene... és... Egyedül fogok megdögleni, a francba is! –kapott a fejéhez.
- Deku szeret téged...
- Ezt csak úgy mondod...
- Nem! Ezt pontosan tudom... -mosolyogtam, majd végig símítottam az arcán. – És azt is, hogy te is szereted őt... Majd ha felébredt őt is kérdezd meg erről, oké?
- Oké... -mosolygott, majd fel állt mellőlem és megindult az ajtó felé.
- Oh és Uraraka! –szóltam utána.
- Igen?
- Jössz nekem egyel! –vigyorogtam.
- M-mi?! Még is miért?
- Mert nem hagytam, hogy hülyeséget csinálj...
- Ez igaz... -sütötte le a szemét. –És mit kívánsz? Talán hozzak neked valamit?
- Nem igazán... Inkább engem vigyél ki innen!
- Tessék?!
- Jól hallottad! A sérülésemnek köszönhetően le vagyok gyengülve... Alig állok a lábamon és így elég nehezen tudom elhagyni a szobát.
- Ilyen állapotban neked nem is kellene mozogni! –förmedt rám.
- Az lehet, de Mina nem engedi be hozzám Kirit mivel ,,veszélyesnek nyilvánította,,. –forgattam meg szemeimet. – De tudom, hogy engem nem bántana és nagyon nagyon látni szeretném! –tettem össze két tenyeremet. – Kérlek, segíts kimászni innen! –könyörögtem.
- Hah... Én megértem, hogy látni akarod, de nagyon veszélyes most sérülten oda vinnem téged... Mi van, ha megérzi a véred szagát és megbolondul?!
- Uraraka, kérlek! Tudom mit csinálok...
Kb olyan 5 perc agyalás után sóhajtott egy hatalmasat és segített nekem felkelni a földről. Én ennek annyira örültem hogy szinte már nyargalni akartam a kijárat felé, de persze Uraraka azonnal tarkón vágott és csitítani kezdett. Később, mint kiderült a ház szinte üresen állt mivel Mina elment gyógyfüveket beszerezni. Ennek pedig én csak örülni tudtam, mivel így egyel kevesebb ember tudott engem megzavarni a ,,sárkány szelídítésben,,.
Már majdnem ott voltunk az ajtónál mikor a másik szobából motoszkálást hallottunk.
- Van itt valaki... -morogtam a hang irányába.
- Az Deku szobája... Biztos felkelt... -suttogta.
- Akkor menj csak! Beszélj vele...
- Te biztos megleszel?
- Persze persze! –nyugtatgattam. – De ha baj történne akkor nem rajtad múlna az életem...
- ...
- Na! Szaladj! –böktem Deku irányába, majd megkapaszkodtam az ajtó kilincsbe. – Én megleszek! –legyintettem mire lassan elengedett és ott hagyott.
,, Na... Most vagy soha... ,, -mondtam magamba majd finoman belöktem a sötét szoba ajtaját.
Amikor beléptem azonnal egy halk morgás csapta meg a fülemet.
- Én vagyok az... -mondtam mosolyogva, miközben próbáltam szememet hozzá szoktatni a sötéthez.
- B-bakugou?! –hallottam meg ilyedt hangját. –Neked nem volna szabad itt lenned... Még nem gyógyultál meg...
- Nem is örülsz nekem?
- De igen... Csak féltelek...
- Azt hallottam... Hány embert is téptél szét? –kérdeztem komoly hangon mire egy időre elhallgatott.
- Szóval mondták...?
- Még is mit gondoltál? Hogy majd nem fogom megtudni mit tettél? –vetettem keresztbe a karomat.
- Annyira sajnálom... -kezdett el szipogni.
,, Most sír? Ennyire bántaná a dolog? ,,
- Tényleg?
- Tényleg! C-csak megijedtem... Deku szó szerint felnyársalt téged, folyt a véred, elájultál én pedig kétségbe estem... Nem akartam senkit se megölni, de miután elterültél a földön, az összes vadász azon volt, hogy veled végezzen. Nem akartam, hogy bántsanak téged ezért...
- Te bántottad őket... -fejeztem be a mondatát.
- Ühüm... -bólogatott. – Nagyon haragszol? –kérdezte félve.
- Erre most mit kéne mondanom...? –sóhajtottam. –Megöltél egy csomó embert, viszont mind gyilkosok voltak... Halálos sebet ejtettél a barátomon, de csak azért, hogy megvédj... Haragszom rád de közben hálás is vagyok... Neked köszönhetem azt, hogy még élek. Viszont az, hogy rátámadtál Mináékra is az.... Az tényleg több a soknál...
- Sajnálom! Nem tudtam különbséget tenni... De tudom, hogy rosszat csináltam! Még haza fele jövet is láncon kellett tartani engem... Sajnálom....
- De mostmár jobban vagy? –néztem rá aggódva majd közelíteni kezdtem.
- Igen, de ne gyere ide... -állított meg.
- Miért ne?
- Mert idáig érzem a véred szagát... Nem akarlak bántani... -húzta el a száját a félhomályban.
- Nem érdekel, hogy bántani fogsz e... Hiányzol... -motyogtam majd mellé sétáltam, neki dőltem a falnak és le ereszkedtem mellé. – Szeretlek...
- Én is téged... -motyogta majd magához ölelt.
- Mitől ilyen nedves a ruhád? –kérdeztem fintorogva.
- Véres... -válaszolt nyugodt hangon.
- Jajj Kiri... -sóhaltottam majd helyet váltottam.
Óvatosan felé ereszkedtem, majd a csípőjére ültem, amitől ő egy kicsit megremegett. Végül a fesőjért nyúltam, de ő megállította a kezemet és értetlenül nézett rám vörös íriszeivel.
- Most mit akarsz csinálni? –nézett rám kíváncsian.
- Leveszem rólad a vérben tocsogó felsődet... -forgattam meg szemeimet, majd a ruha darab ajjáért nyúltam és lassan lehúztam róla azt.
Én izmos felső testét meglátva elvörösödtem és elkaptam a tekintetemet, míg ő érdeklődve fürkészte az arcomat és várta, hogy ez után mi következik.
- Miért ilyen vörös az arcod? –kérdezte, miközben tenyerét meleg bőrömre simította és arcomat maga felé fordította. – Talán rosszul vagy?
- D-dehogy vagyok rosszul! –morogtam. – C-csak... -kezdtem el egy újabb mondatot, de nem tudtam befejezni. Egyszerűen nem jöttek ki a szavak a számon, ezért inkább csendben maradtam és bal kezemet végig simítottam Kiri izmos hasfalán.
Miután sikerült felfognom hogy mit csinálok, azonnal elkaptam a kezemet és vissza engedtem magam mellé.
- Tetszik? –nézett rám mosolyogva mire én egy nagyot sóhajtottam és bólogatni kezdtem. – Ez is egy olyan szerelmes dolog?
- Ezt, hogy érted? Melyik részére gondolsz?
- Hát, hoooogy... Símogatod ami tetszik!
- H-hát... Lényegében igen... De ezt is csak kettesben szokták csinálni a párok! Társaságban nem illik...
- Értettem! –mosolygott majd megfogta a bal kezemet és vissza húzta magára. – Ez tetszik! –mondta majd saját tenyerét is a pólóm alá vezette.
- Azért ne éld bele ennyire magad! –csitítottam mire megállt egy pillanatra.
- N-nem tetszik?
- De! Az nem is kifejezés, csak... Tudod, ha túl jó valami, akkor az emberek többet akarnak belőle... -fordítottam el a fejemet.
- Hát akkor akarj többet! Nekem nincs ellenemre! –mosolygott. – Én is élvezem a dolgot...
- Félre érted... Nem csak érintésre gondolok hanem.... hanem tovább!
- Például ez? –kérdete majd csókolt nyomott a számra.
- Például... -motyogtam.
- Szuper! Akkor csináljuk!
- Nem lehet! Egy idő után az se lesz elég...
- Ennél már hogy mehetnénk tovább? –nevetett mire én össze húztam a szemöldökömet, neki pedig azonnal leesett, hogy mire gondolok. –Oh! Te szeretkezni szeretnél igaz?
- Pontosan... -sóhajtottam majd vissza ültem mellé a földre.
- És azt velem... nem lehet... -szomorodott el.
- Ühüm...
- De ettől függetlenül neked szükséged lenne rá... igaz?
- Igen... De hajlandó vagyok lemondani erről... Érted... -mosolyogtam. – Csak ehhez neked is meg kell értened, hogy egy bizonyos pontot nem léphetsz túl.
- Rendben... -mondta szomorúan, majd a vállamra hajtotta a fejét.
- Szeretlek...
- Én is...