Szárnyaló Szerelem 1 [BEFEJEZETT]

21

Csendben sétáltunk a ház irányába... Miután megnyugodott már nem volt olyan beszédes mint az előtt. Csak némán kullogott mögöttem.
Viszont éreztem rajta hogy valamin nagyon jár az esze és meg akartam tudni micsodán. Hiszen... ha valamit ki akar eszelni akkor jobb ha tudok róla...
- Min gondolkodsz annyira? -kérdeztem közömbös hangon mire hirtelen felkapta a fejét.
- Hm... Csak vissza gondoltam arra hogy milyen szánalmasan nézhettem ki miközben könyörögtem neked... -húzta el a száját. 
- Mit ne mondjak... Nem ezt szoktam meg tőled... Bár azt az örjöngő énedet se láttam eddig sokszor... 
- Nem csodálkozok, hiszen alig ismersz engem...
- Oh, túl jól ismerlek én téged... -nevettem fel. - Igaz, hogy két kezemen megszámolom hányszor beszéltünk de ez akkor is így van. Téged könnyen ki lehet ismerni... 
- Akkor már azt is régóta tudod, hogy nem a nőkön jár az eszem...? -nézett rám kérdőn.
- Nem... Ami azt illeti ezt nem tudtam... De szerintem ez nem is olyan dolog ami látszik az emberen... -forgattam meg a szemeimet. 
- Miért ne látszana? Midoriyát is azonnal kiszúrtam! Na meg azt a vöröset... -mosolyodott el. 
- Nem vagyok jó kedvemben... Ne provokálj! -morogtam hátra. 
- Jól van már! Olyan merev vagy... 
- Álltalában te is az szoktál lenni... Mi történt veled? -néztem rá kérdőn.
- Őszintén? Én sem tudom... Mielőtt megismertem Midoriyát... Hát tudod milyen voltam! Határozott, kimért... De mióta megláttam őt... Nem is tudom... Valami más lett... Szerelmes lettem! De nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog tudni változtatni egy érzelem... 
- Engem is megváltoztatott... -vallottam be. 
- Komolyan? 
- Persze... Ha nem lenne nekem Kirishima akkor most gondolkozás nélkül neked ugrottam volna. -nevettem halkan. - Mikor még nem ismertem elég robbanékony természetű voltam... Ezen mindig is próbáltam változtatni hiszem egy csomó elfajzottért voltam felelős, de... Sosem tudtam teljesen lenyugodni. Viszont mióta itt van... Én nem is tudom mi történt velem... Sokkal nyugottabb vagyok... 
- A természeted össze van kötve a képességeddel... -motyogta. 
- Hm? Ezt honnan veszed? 
- Tudom... Még az apám mondta annó... -vakarta meg a tarkóját. - És rámnézve igaz... De ha igaz amit mondassz, akkor rád is! 
- Robbantok és robbanok... 
- Jaja... És akiknek erős képességük van azoknak a személyisége is az...
- Most, hogy mondod mint ha lenne benne valami...
- Na ugye? -mosolygott. 
- De attól még, hogy egy ekkora változáson mentünk keresztül nem lesszünk barátok! Világos? 
- Amúgy se barátkoznék egy elfajzottal... -forgatta a szemeit. 
- Lehet neked még nem tűnt fel, de félig te is az vagy... 
- Az nem jelent semmit! Az vagyok aminek vallom magam... 
- Ez nem teljesen így működik... Hidd el, bizonyos esetekben én is szívesebben lettem volna ember mint elfajzott! De ezt nem maga választja meg az ember... -sütöttem le a szememet. 
- Mi? Pont te? Pont te szerettél volna embernek születni? A büszke és erős Bakugou? -nevetett. 
- Képzeld el... Ha olyan helyen nősz fel ahol szinte csak te vagy más... te is meg akarsz változni csak azért hogy hasonlíthass a többiekre. Lehet hogy én nem mutattam ki mennyire szerettem volna embernek születni, de legbelől... Legbelől mindig is hasonlítani akartam Dekura...
- És még mindig így érzel? -kérdezte halkan.
- Nem! Már máshogy látom a dolgokat. Rájöttem hogy a másság nem gáz... Sőt! -nevettem fel. - Tudod mekkora kincs néha ez az erő? -kérdeztem tőle majd robbantottam egyet a tenyeremmel. - Nem is értem miért mi vagyunk kihalóba... 
- Ez a kis lelkizés most arra akar kimenni, hogy megváltozzanak a nézeteim? -sóhalytott. 
- Természetesen nem... Ha te nem akarod elfogadni magadat vagy az elfajzottakat akkor soha a büdös életbe nem foglak tudni téged megváltani, mivel te ahogy csak tudsz ellenkezel. Majd ha hajlandó leszel egy kis nyitottságra megpróbálhatjuk... -mondtam majd halvány mosollyal néztem rá hátra.
Ő ezt meglátva szinte azonnal elkapta a tekintetét és próbált úgy tenni mint aki nem is hallott semmit. 
,, Tetszik ez az új Todoroki... Sokkal nyitottabb és barátságosabb. A régit még csak meg se lehetett közelíteni.... Ki tudja... Lehet még jóban is leszünk..
- Mit vigyorogsz ennyit? -morgott rám enyhén vörös arcal. 
- Csak próbálok hozzászokni az új Todorokihoz... 
- De így? 
- Bocsmá! -forgattam meg a szemeimet. -Akkor rád se nézek! 
- Jól teszed... -motyogta. 
- Amúgy itt vagyunk... -sóhalytottam majd megálltam az ajtó előtt. 
Erre ő is megállt, végig mérte az ajtót és nyelt egy hatalmasat. 
- Menj csak előre...
- Te tudod... -montam majd beljebb léptem az ajtón, de ő meg sem moccant. -Most mivan? Te akartál vele besszélni... -morogtam.
- Útál engem...? -kérdezte félve lesütött szemekkel. 
- Ez miért fontos? 
- Csak hogy tudjam mire számítsak! H-ha útál akkor... Akkor lehet be se megyek... 
,, Szerencsétlen... Meg tudom érteni... Pedig ő semmit nem csinált. Deku miatt van ez az egész... ,,
- Nem útál... -motyogtam az ajtófélfának támaszkodva. - Csak nem akar látni...
- M-mi?! -akadt ki.
- Figyelj... Ha te lennél az ő helyében te látni akarnád magad vagy inkább elfelejtkezni? 
- Elfelejtkezni... De azért meg is szeretném magarázni! 
- De gondolom megérted miért nem akar látni?
- Persze... És el is mennék ha nem vágynék rá ennyire...
- Akkor gyere! Tudjátok le ezt minnél hamarabb hogy aztán elkotródhass! -forgattam meg a szememet majd beljebb rántottam. 
- Jó jó! Nem kell rángatni... -morgtott majd leporolta magát. - Megyek én magamtól is. 
- Akkor gyere... -mondtam majd megindultam a gyerek szoba felé, ő pedig némán köetett engem. 
Meg se szólalt... Próbált úgy tenni mint ha teljesen nyugodt lenne, de szinte hallani lehetett ahogy ver a szíve. Őrülten ideges volt. Bár őszinten szólva én is az lettem volna...
- Ez az... -motyogtam majd benyitottam a szobába és Todorkival együtt léptünk be a helységbe.
A bent lévők el voltak hülve. Midorilya érthető módon, Mina azért mert ez a srác támadta meg, Uraraka azért mert számára ismeretlen volt Todoroki, Kiri pedig azért mert nem gondolta volna hogy leszek olyan hülye hogy behozom a házba a támadót. 
Kirinek pillanatok alatt tágra nyíltak a pupillái, karmokat és fogakat eresztett, majd védelmezőn állt a többiek elé. 
- Nyugi Kiri nincs gáz! Csak beszélgetni jött... 
- El tudom képzelni... -sziszegte majd morogni kezdett az irányunkba. 
- Kiri állj le és menj arrébb! 
- Nem engedem a baba közelébe az fix! 
- Kirishima! -emeltem meg a hangomat mire csak egy morgást kaptam válaszul. 
,, Mi? Nem engedelmeskedik? Ilyen még nem fordult elő... ,,
- Mondtam valamit! 
- Én is! Azt hogy nem jöhet a baba közelébe! -morogta. 
- Ellent mondassz nekem?! -akadtam ki. 
- Igen mert hatalmas hülyeséget csinálsz! 
- Bakugou, ez kicsoda? -nézett rám félve Uraraka. 
- Todoroki... -motyogta Deku. 
- Az a Todoroki? -kérdezett vissza a lány félve, mire Deku csak bólintott egyet. 
- Nem akarok bántani senkit... -sütötte le a szemét.
- Mondod úgy, hogy pár perce neki ugrottál Bakugounak és eltörted Mina karját! -morgott a sárkány. 
- Kirishima! -szóltam rá de ismét csak morogni kezdett. 
,, Nem tetszik hogy ellent mond... ,, 
- Nem baj hogy morog! Teljesen igaza van... Én is ezt tenném a helyében... Majd ha Deku beszélni akar velem akkor ide jön. Nem akarok oda pofátlankodni... 
- B-beszélhetünk... -motyogta majd felállt felesége mellől. - Mindjárt jövök... -mondta majd puszit nyomott arcára és Todoroki felé indult. - Kirishima, Bakugou... Ti maradjatok itt kérlek...
- Még mit nem! -mondtuk egyszerre.
- Azért kettesben csak nem foglak titeket hagyni! -szólaltam fel.
- Akkor gyere ha nagyon akarsz! De Kirishima maradjon itt a lányokkal. Rendben? 
- Felőlem.... -morgott majd befeküdt Uraraka mellé és idegesen símogatni kezdte a lány  hasát. 
- Akkor mehetünk? -kérdezte szomorú mosollyal a száján Todoroki mire Deku csak bólintott egyet és mind a hárman megindultunk kifelé a szobából.