Érintés (Yoonmin ff)

6.

Yoongi szemszöge
Kellemes virágillat csiklandozza az orrom, amit még sose éreztem. Lassan kinyitom szemem és egy szürke blúzzal találom szembe magam, amihez hozzátartozik egy test is. Azonnal ellököm magamtól, de én mozdulok és esek le az addig kényelemben tartott ágyból. Hatalmas puffanással érek földet, ami miatt beütöm könyököm. Felszisszenek a fájdalmas érzés miatt és amikor felnézek egy aggódó Jimin-nel találom szembe magam.
- Jól vagy? - kérdezi kissé rekedten.
- Többnyire. - válaszolom könyököm dörzsölve. - Hol vagyok? És miért voltunk egy ágyban?
- A gyengélkedőn vagyunk. - válaszolja egy halvány mosollyal az arcán. - És veled aludtam, mert nem engedtél el.
- Mi? - döbbenek le. Négy éve, hogy nem értem hozzá senkihez, ezt nem most akartam megszegni.
- Jól hallottad. - bólint határozottan. - Amikor elaludtál, már nem tudtam felkelni mellőled a fáradság miatt, ezért bocsánatot is kérek.
- Semmi baj. - motyogom magam elé. Jimin-nel aludtam egy ágyban és ami megrémiszt, hogy hozzá voltam bújva. - Mennyit aludtunk?
- Olyan három órát. - nézi meg bal csuklóján az óráját, ezek szerint akkor az ötödik óra is lejárt.
- Mit fogok kapni otthon anyától. - fogom fejem azonnal.
- Nyugi, az oszi igazolja az órákat mindkettőnknek. - mondja nyugtatásképpen. - De tényleg minden rendben? Nagyon megijedtünk, nem tudtuk mi lehet a baj.
- Igen. - válaszolom. - Ezt nem mondtam nektek, de pánikbeteg vagyok és nagyon nehezen kezelem.
- De ez valahogy nem volt olyan vészes.
- Mert nem volt olyan nagymértékű az érintés.
- Érintés? - kérdez vissza oldalra döntött fejjel.
- Igen. - bólintok. - De erről nem szeretnék beszélni...
- Jól van. - sóhajt Jimin és felül az ágyba, én is felállok a földről és az ágy mellett megállok tartva a távolságot.
- Köszönöm, hogy segítettél. - hajolok meg egy kicsit előtte.
- Bárki megtette volna. - mondja kedvesen. - Volna még egy kérdésem...Miért mondtad azt, hogy ne bántsunk?
Ajkaim elváltak egymástól úgy néztem rá Jimin-re. Miért nem tudom befogni a szám, amikor rohamom van? Egyre kínosabb lesz ezentúl beszélnem vele.
- Ez is olyan, amiről nem szívesen beszélek. - terelem a témát.
- Ahogy saját magadról sem. - mondja csalódottan Jimin. Miért érzem azt, hogy megbántottam őt? És miért leszek én is szomorú miatta?
Az iskola nővére ezután megvizsgált engem, de csak azért sikerült neki, mert megmutatta a diplomáját és beleegyeztem. Mikor kinyílvánitotta, hogy nincs semmi bajom visszaengedett az osztályba, ahova Jimin-nel ketten tértünk vissza. Ennél kínosabban is éreztem magam, mikor egyedül kellett megküzdenem az egésszel, így van gyakorlatom a bámuló szemek figyelmen kívül hagyásában. Mit sem tőrödve leültem a helyemre és inkább figyeltem a tanárra a maradék pár percben.
A szünet bekövetkeztével Taehyung úgy rohamozta meg a padunkat, mint a csajok leárazáskor az üzleteket.
- Jobban vagy hyung? - kérdezi tőlem Taehyung, mire egyet bólintok.
- Hyung? - kérdez rá Jimin is, nem hittem volna, hogy csak most fogja észrevenni.
- Nem tudtad, hogy Yoongi hyung két évvel idősebb, mint mi? - kérdezi hitetlenkedve Taehyung Jimin-t úgy, hogy az egész osztály jól érthessek a kérdést.
- Nem tudtam. - válaszolja fejrázva. Taehyung én esküszöm egy szép nap leültek, ha meggyógyultam.

***

Jimin-nel azon a napon csendben mentünk egymás mellett haza.
Teljesen megváltozott a barátságunk, mint amilyen volt, sokkalta távolságtartó maradt velem szemben és valahogy nem is akart velem szóba állni.
Még Taehyung-ot is megkérdeztem, hogy valamit tud-e, de csak megrázta a fejét és áttért egy másikt témára. Hazudtott ebben biztos vagyok. Lehet, hogy rég voltak barátaim, de észreveszem ha hazudnak.
Jimin-nel többet nem mentem haza, inkább szóltam anyának, hogy ha tud minél hamarabb jöjjön értem. És ha már itt tartunk anya nem tud az egész rohamról. Megkértem a tanárt, hogy ne szóljanak a szüleimnek. Nem akartam több problémát okozni nekik azzal, hogy csak velem foglalkoznak van nekik elég más bajuk is.

Egy szokásos nap telt el a suliban. Szerencsétlenségemben anya ma nem tudott értem jönni, túlóráznia kell. Nem maradt más, mint a gyaloglás.
Egy szomorkás sóhajt elengedve az ajkaim között kapom táskámat a hátamra. Mivel még jó idő van a reggel használt dzsekit nem kellett felvennem, azt a karomon pihentetem.
Az utcán sétálva hangos léptekre lettem figyelmes és a saját nevemet is meghallottam. Hátrafordultam és egy futó Jimin tartott felém.
Elém érve megtámaszkodik térdein, hogy kifújhassa magát. Deja vū.
- Menjünk haza együtt. - mondja határozottan a szemeimbe nézve Jimin. Nem akartam ellenkezni vele, hiszen úgyis egy felé kell menjünk.
- Miért kerülsz Yoongi? - kérdezi meg hirtelen.
- Nem kerüllek, mégis honnan veszed? - kérdezem zavartan.
- De kerülsz. - forgatja meg szemeit. - Mindig, mikor érnélek be a suli előtt, te beszállsz egy autóba. Még a szünetekben sem beszélünk egymással.
- Igazad van, tényleg kerüllek. - látom be.
- Megtudhatnám, hogy miért? - kérdezi.
- Nem tudom. - rázom meg a fejem. - Valahogy nekem kínos az, hogy a karjaidban sikerült megnyugodnom és elaludnom melletted, nem is beszélve az ébredésről.
- Neked segítség kellett, én pedig segítettem. - mondja, mintha természetes lenne. - Biztos megtették már sokan veled, igaz?
- Ellenkezőleg. - válaszolom őszintén. Miért nem tudok neki hazudni? - A tanárok voltak azok, akik segítettek nekem, de ameddig hozzám értek, már elfajultak a dolgok. Te vagy az első, aki segített nekem.
- Ne fényezz kérlek! - legyint.
- De ha ez az igazság! - mondom kicsit mérgesen rakapva tekintetem. Jimin arcán enyhe pirt fedezek fel. De aranyos, zavarba hoztam.
- El is felejtettem megköszönni neked...- jut eszembe. - Köszönöm a segítségedet!
- Bármikor megteszem. - mondja halkan mégjobban zavarba jőve, de ezzel a mondatával még engem is zavarba hozott. Miért képes kihozni belőlem a kedves énem?
- Amúgy, már kérdeztem, de nem válaszoltál vagy nem akartál válaszolni...miért van neked ez a pánikrohamod? - kérdezi teljesen ártatlanul.
- Nagyon hosszú és unalmas történet. - válaszolom és reménykedek benne, hogy ennyi elég is lesz.
- Ha rólad van szó, akkor nem unalmas. - mégsem hagyja annyiban. - Tudni akarom, hogy mi váltotta ki belőled!
- Jimin, ez nem rád tartozik! - kezd kihozni a sodromból.
- Yoongi segíteni akarok neked...
- De nem kértem. - lépteimet megkétszerezem, hogy le tudjam rázni.
- Én akkor is segíteni fogok neked! - jelenti ki és felveszi velem a tempót. - A barátom vagy!
- Jimin ezen nem tudsz segíteni! - szólok rá durvábban, aminek következtében megfordulok. Jimin aggodóan nézett rám.
- Ha nem tudok segíteni, akkor miért látom a szemedben azt, hogy segítségért kiáltasz?
Jimin rátapintott a lényegre. Én is tudom azt, hogy legbelül segítségre van szükségem, de minden egyes alkalommal elnyomtam ezt magamban.
Akaratlanul is elindultak a könnyeim, amiket durva mozdulattal töröltem le. Jimin-re néztem, tekintetében ott van az elhatározás és a megingathatatlanság.