Érintés (Yoonmin ff)

10.

Jimin végig mellettem maradt, ameddig végeztem az anyag másolásával. Kezét derekamon pihentette és olykor-olykor vállamon támasztotta meg állát. Bár másoltam, mégsem tudtam figyelni az anyagra, de egyáltalán nem bánom.
- Yoongi - szólít meg Jimin suttogva, szemem sarkából rápillantok.
- Igen?
- Ha bármi nyomja a lelked én bármikor meghallgatom. - mondandója végén arcomra puszil.
- Ez most miért mondtad? - fordítom felé tekintetem és egyenesen szemeibe nézek.
- Szeretném, hogy tudd számíthatsz rám. - mosolyodik el halványan.
- De ez fordítva is igaz. - kuncogok. - Téged is bánthat valami és szeretném, ha többet tudnék meg rólad, mint bárki más. Hogy mi jár a fejedben vagy ami a lelked nyomja.
- Jelenleg nem nyomja semmi a lelkem. - néz rám, egy kis gondolkodás után. - A fejemben pedig csak te jársz.
Sikerült teljesen zavarba hoznia és hogy ne lássa lányos zavarom inkább újra a füzetemre szegezem tekintetem.
- Ilyenkor szívesen belelátnék a fejedbe. - hallom hangján, hogy mosolyog.
- Zavarba hoztál. - motyogom alig halhatóan és inkább a másik oldalra fordítom a fejem, hogy ne láthassa égő arcomat.
- Hogy montad? - kérdezi, jót szórakozva rajtam.
- Tudom, hogy hallottad. - takarom el kezemmel arcomat. - Hadd ne kelljen kimondanom mégegyszer...
- Hallottam. - lágyul el hangja és vállaimnál fogva ránt magához. Még mindig arcomat takarom, de Jimin sokáig nem hagyja és leveszi kezeimet. Arca felettem van és úgy néz rám mosolyogva, ölében fekszem egyenesen szemeibe nézek.
- Sajnalom, hogy annyiszor bántottalak meg. - mondom őszintén.
- Én sajnálom, hogy nem vagyok türelmesebb. - simítja meg kezével arcomat.
Romantikus pillanatunkat az ajtó nyitódása és csukódása zavarta meg. Ennyire gyorsan még nem sikerült összeszednem magam és normális légkört kialakítanom soha.
- Megjöttem! - hallom meg anya hangját, fáradt.
- Szia! - kiáltom és alig fél perc múlva megjelenik a nappaliban.
- Sziasztok, hát ti? - kérdezi rámutatva a füzetekre.
- Eljöttem a suliból, mert rosszul éreztem magam. - füllentek szemrebbenés nélkül. - Jimin pedig elhozta a leckét.
- Milyen kedves. - mosolyog rá a mellettem ülő fiúra. - Akkor nem is zavarok.
- Köszi. - pillantok rá hálásan, majd elhagyja a szobát.
- Miért hazudtál neki? - von kérdőre Jimin azonnal.
- Tudja, hogy mikor hazudok. - mondom rápillantva oldalról. - Majd elmondom, miért kell pótolnom.
- És azt is elmondod?
- Ha nem szeretnéd, akkor nem. - válaszolok. - Bár anyukám olyan személy, aki elől nem lehet jóformán semmit titkolni.
- Mond el neki. - mondja rámdölve. - Legalább lesz egy hely, ahol ketten lehetünk.
- Ezt vegyem úgy, hogy gyakran fogsz itt lógni? - vonom fel egyik szemöldököm.
- Ha már a párom vagy, akkor igen. - válaszolja és a szívem hevesen verni kezd.
- Áh - kapok melkasomra, mire Jimin ijedten néz rám. - A szívem nem bír a helyén maradni, ha ilyeneket mondasz.
- Hülye. - csap rá gyengéden a vállamra, de elneveti magát. - Már azt hittem valami bajod van.
- Nincs semmi bajom. - fejezem be a színészkedést.
- Akkor lóghatunk itt? - kérdezi reménykedve.
- Hogyne lóghatnánk. - válaszolom szemforgatva. - De most segíts, egyedül nem fogok hamar végezni.
Jimin segítetett az anyag bepótlásában és amikor végeztünk, nem szerettük volna, hogy olyan hamar elhagyja a házat. De sajnos a tanulás és a család mindkettőnk életében nagy szerepet kap. Egy csókkal köszönünk el egymástól és amint becsuktam a bejáratiajtót anya már azonnal a hátam mögé osont. Megijesztett, de azonnal kérdőre is vont, így nem maradt más választásom mint elmesélni a mai napi eseményeket.
Mint egy tinilány úgy örült a boldogságomnak, sokszor érzem úgy, hogy ő nem egyszerűen az anyám, hanem a legjobb barátom is egyben.
Vacsora után, tusolni mentem, megmostam minden testrészemet és a szárítkozás után szobámba tértem. Telefonomat az éjjeliszekrényen hagytam, feloldva a készüléket egy üzenet ragadta meg a tekintetem. Azonnal feloldottam és már olvastam is.

Jimin Park: a tesóim nem szállnak le rólam, ameddig el nem mondom, hogy vagy nekem >~<

Elnevettem magam, majd gyorsan pötyögni kezdtem az ágyam szélén ülve.

Yoongi Min: akkor miért nem mondod el nekik?

Pár másodpercen belül érkezett a válasz.

Jimin Park: mert csak magamnak akarlak

Válasza határozott volt és teljesen komolyan gondolta, ezzel megdobogtatta a szívem.

Yoongi Min: ez kedves tőled
Yoongi Min: jut eszembe, Taehyung-nak el fogjuk mondani?

Jimin Park: szerintem már tudja is

Yoongi Min: ezt honnan veszed?

Jimin Park: hááát...sikerült kiakadnom a szünetben neki
Jimin Park: kifakadtam neki...utánna pedig seggbe rúgott és idiótának nevezett, amiért nem mondtam el neki hamarabb

Yoongi Min: ami azt illeti Taehyung volt az, aki miatt két óráig nem voltam a teremben
Yoongi Min: ő segített nekem felnyitni a szemem, csak a lépést nem tudtam megtenni, mert összevesztünk

Jimin Park: akkor ő tudott mindenről???

Yoongi Min: igen

Jimin Park: háromszor fogom seggberúgni azt a majmot!

Yoongi Min: ???

Jimin Park: mindegy is, a lényeg hogy eggyüt vagyunk

Yoongi Min: nyálasan fog hangzani, de...azt szeretném, hogy melletten legyél

Jimin Park: •,-•, Yoongi legyél többször nyálas... melletted leszek

Yoongi Min: úgy értem most

Jimin Park: miiiiiiii?

Amint Jimin elküldte az üzenetet máris hívott. A telefonnnal a fülemen feküdtem be az ágyamban és semmiségekről beszélgettünk Jimin-nel. Aztán a telefonom jelezte merülési szándékát, ezért egy pár percre megszakítottam a beszélgetést vele, de utanna egyből visszazökkentem. Valamikor éjjel sikerült elaludnom, amikor már csak hümmögtünk a készülékeinkbe.

Másnap reggel összeráncolt szemöldökkel néztem, hogy a telefonom kábelje a csuklómra van tekeredve.
Felöltöztem és ásítva hagytam el a szobámat, a konyhába sétálva láttam, amint anya reggelit pakol nekem.
- Jó reggelt! - köszöntöm rekedt hangon.
- Neked is! - viszonozza a gesztust. - Mi lett a hangoddal?
- Elbeszélgettem. - válaszoltam kérdésére végig se gondolva.
- Kivel? - vonja fel fél szemöldökét.
- Jimin-nel. - mondom és töltök magamnak egy pohár vizet, háha jobb lesz a hangom.
- Meddig beszéltetek ti ketten?
- Éjjelig. - mester vagyok az egyszavas válaszokban. - Te hogyhogy itthon?
- Később kell bemenjek. - válaszol most már anya és befejezi a kajámat, amit gondosan elrakok táskámba. - Menj, mert vár a lovagod.
- Nem a lovagom! - ellenkezek azonnal, de tudom hogy hasztalan. Jimin tényleg a lovagom.
Az előszobába sietek és felveszem cipőmet, majd kabátomat is magamra veszem, hiszen egyre hidegebb lesz.
Jimin a kapuban vár rám, nem látszik rajta az alváshiány, sokkal inkább kivirultabbnak látszik.
- Jól aludtál? - kérdezi köszönésképpen.
- Igen. - válaszolom, hangom még mindig rekedt és attók tartok ilyen is marad egy darabig.
- Hova lett a hangod? - csodálkozik.
- Elbeszéltem valakivel. - válaszolom mosolyogva. - De cseppet sem bánom.
- Reméltem is. - mondja mosolyogva.  Az iskolába menet elbeszélgettünk a közelgő hideg időjárásról és a közelgő ünnepekről is. Vajon mit kellene vennem neki?