Érintés (Yoonmin ff)

17.

Jimin túl hamar lépett bele az életembe és túl hamar lépett is ki belőle.
Mire feleszméltem már a szobájában pakolgattuk a cuccait a dobozokba. Mindenképpen ragaszkodtam hozzá, hogy segíthessek neki a csomagolásba, több időt akartam vele lenni, mint eddig és ezt senki nem tudta megakadályozni.
Megismertem a szüleit és a testvéreit is, akik nagyon kedvesek voltak velem végig a megismerkedés alatt és igazán jófejnek mondhatóm a testvéreit is.
- Mikor kell menjetek? - teszem fel már sokadszorra a kérdést, amire Jimin eddig nem volt hajlandó beszélni.
- A hétvégén megyünk. - válaszolja, mire én lefagyok.
- Az csak három nap. - suttogom magam elé.
- Tudom. - bólint.
- Miért nem mondtad el hamarabb? - kérdezem kis ideggel a hangomban. Még eddig nem voltam ideges rá.
- Nem akartam, hogy úgy gondolj erre a pár napra, mint az utosló együtt töltött pillanatok. - válaszolja.
- Most arra gondolok, hogy nagyon kevés időt töltöttem veled. - mondom ki őszintén.
- Sajnálom. - mondja lehajtott fejjel.
Közénk áll a csend.
Jimin mozogni kezd és az egyik leragasztott dobozhoz lép, amit egy egyszerű mozdulattal tép fel és kezd el kutakodni benne.
Kivesz belőle egy dobozt és felém nyújtja.
- Ez mi? - kérdezem elvéve tőle.
- Egy kis apróság. - válaszolja. Kinyitom a dobozt és megpillantok egy páris nyakláncot. A medál lakat formájú, nem túl nagy.
- A hátába a neveink kezdőbetűi vannak gravírozva. - mondja. - Nem most akartam odaadni neked, hanem sokkal később, de úgy érzem ezt muszáj.
- Jimin - pillantik rá, szemei könnytől csillognak. - Köszönöm.
Egy mozdulattal termek mellette és szorosan ölelem magamhoz. Így legalább tudom, hogy mellettem fog maradni.
Az ölelés után kiveszem a nyakláncot a dobozból és nyakába akasztom, majd ő is az enyémet.
- Aludj ma nálunk. - mondom parancsoló hangon.
- De a pakolás...- mondja, de leintem.
- Nem akarok kifogásokat. - mondom. - Én megbeszélem anyuddal, neked annyi a dolgod, hogy eljösz.
- De holnap suli van.
- Nem érdekel. - mondom nemtőrödve. - Anyáék segjtették, ha el jön a költözésed napja, akkor többet akarok veled lenni és nem akarlak elengedni téged...
- De nem örökre hagylak itt. - mondja lágy hangon.
- Nem arra értem. - rázom meg egy kicsit a fejem.
- Akkor? - kérdezi összeráncolt homlokkal.
- Szeretném. - válaszolom, először nem érti mit is akarok, de aztán leesik neki.
- Biztos vagy benne? - kérdezi, én peddig bólintok.
- Még sose voltam ennyire biztos benne. - válaszolok. - Megyek és megbeszélem anyuddal, hogy nálunk aludhass.
Otthagytam egyedül a szobájába és megkerestem az anyukáját, akit a konyhában találtam meg.
- Elnézést. - mondom kissé halk hangon.
- Oh Yoongi. - mosolyodik el. - Mit szeretnél?
- Jimin nálunk aludhat ma este? - kérdezem és igyekszem elővenni a legártatlanabb arcom, hogy megsajnáljon.
- Holnap iskola és pakolnunk is kell. - érvel, le sem tagadhatná Jimin-t.
- Tőlünk is elmegyünk a suliba és mindjárt megvagyunk a pakolással is. - mondom. - És holnap is átjövök segíteni.
- Ugyan, semmi szükség rá Yoongi. - kezd ellenkezni.
- De szeretnék. - erősködöm. - Jimin-nel több időt akarok tölteni.
- Jól van, nem bánom. - adja be a derekát. - Nálad aludhat, úgy is zavarná a sok doboz a szobában.
- Köszönöm szépen. - azonnal boldogabb leszek, mint voltam. - Még befejezzük a pakolgatást és akkor megyünk.
- Rendben. - bólint, majd azonnal futok Jimin-hez a hírrel.
A szobájában van és egy másik dobozba pakol, amikor belépek hozzá a győztesek vigyorával. Azonnal eljut a tudatáig, hogy elengedték és magához ölel.
- Gyorsan végezzünk a pakolással és akkor mehetünk. - mondom neki mosollyal az arcomon.
Jikin egyet bólint és elpakoljuk azokat a cuccait, amik már nem fognak kelleni. Egy táskát meghagy elől és abba pakolja be a holnapi cuccait, majd a sulis táskát is előveszi.
Amint kész van már indulunk is el hozzám. Kézenfogva sétálunk, hátunkon a táskák.
Megérkezésünkkor anyáék nagyot néznek, hogy mellettem van Jimin.
- Itt alszik ma. - mondom anyunak mielőtt megkérdezhetné miért van itt.
- Rendben. - bólint. - Mossatok kezet és vacsorázzunk meg.
Igen, nos addig pakoltunk Jimin-nél, hogy lassan a vacsora időt is elértük. Szófogadóan mentünk a fürdőbe kezetmosni, majd az asztalhoz is ültünk anyáék társaságában.
Kis beszélgetés után felmegyünk a szobámba és leülünk az ágyra.
- Mész elsőnek vagy menjek én? - kérdezem Jimin-től, hangom határozottnak hallatszik, de belül rettentően félek.
- Megyek én. - válaszolja és felkapja a táskáját, amibe a ruhákat hozta.
Sóhajtva dőlök hátra az ágyamba és terülök el. A plafon bámulás pont megfelelő elfoglaltság volt számomra, ameddig vissza nem tért. Ezután én is elmentem tusolni.
Izgultam, nagyon is. De én is akarom és most már nem akarok kihátrálni belőle.
Felöltözve lépek ki a fürdőből és sietek be a szobámba. Jimin a telefonját nyomkodta, amikor beléptem, de azonnal el is tette és rám figyelt.
Gondolkodás nélkül léptem hozzá közelebb és hajoltam rá ajkaira, a meglepetségtől nem is viszonozta a csókot. Elváltam tőle és szemeibe néztem.
A csuklómat megfogva húz magához és dönt le az ágyra fejem mellett megtámaszkodva.
- Biztos vagy benne? - kérdezi szemeimbe nézve.
- Igen. - válaszolom suttogva.

***

Fáradtan feküdtem Jimin mellkasán és apró köröket rajzoltam kézfejére, másik kezével félig átölelt és a kezével birizgálta a hajam.
Csend volt, nagyon nagy csend és ez egy cseppett sem zavart. Valahogy idilli volt.
- Yoongi - halk hangja, mintha kiáltás lett volna.
- Igen?
- Nagyon szeretlek.
- Én is téged Jimin. - mosolyodom el és feltornázom magam annyira, hogy egy puszit nyomhassak ajkaira.