Érintés (Yoonmin ff)

11.

Eltelt jó pár hét, amióta Jimin-nel egy párt alkotunk. Taehyung nem csodálkozott a kapcsolatunkon, de Jimin-től megkapta a seggberúgásait, amit én voltam olyan jó és rögzitettem. Visszanéztem már több százszor, de sose tudom megunni, a legtöbbször elküldöm a videót Taehyung-nak és jót nevetek a reakcióján.
Jimin-nel nagyon jó a kapcsolatunk és a szüleim is tudnak róla, mint párról és nagyon szívesen látják őt bármikor. Jimin még nem akar bemutatni a családjának, ami érthető is, mert sokan vannak és ettől ismét bepánikolnék. Nem szeretném nehéz helyzetbe hozni őket, ahogy Jimin-t sem. De tudnak rólam, mert Jimin két hétig tudta tartani magát és a tesói egyszerűen kivallatták azzal fenyegetve, hogy ha kell egészen az iskoláig követni fogják őt.
És ha már itt tartunk, akkor Jimin délutánonként nálam szokott lenni. Megértem, hiszen a suliban csak Taehyung tudja, hogy együtt vagyunk és nem vonjuk magunkra a figyelmet, persze vannak lopott perceink is. Otthon pedig egyszerűen egymásnak szenteljük figyelmünket, mégha hajtás is van az iskolában.
Rendszeresen látogatom a pszihológusomat is, aki nem győz dícsérni a sok fejlődés miatt.

***

A suli kapuján kilépve Jimin-nel az oldalamon megpillantom anyut, ahogy kettőnknek integet. Gyorsan átszaladva az úton hozzá lépünk, mostanában elég hideg van és ő furrikáz haza.
- Sziasztok srácok. - köszön anya, majd az ajtót kinyissa és beszál a járműbe, mi is követjük a példáját. Kényelemesen elférünk a hátsó ülésen Jimin-nel és már egymás kezét markoljuk.
- Hazadoblak titeket és megyek vásárolni, kifogytunk otthon. - tájékoztat anya, mire egy gondolat fut át az agyamon és hangot is adok neki.
- Elkísérhetünk? - kérdezem félve, mindketten egyszerre pillantanak rám, anya a visszapillantó tükörből.
- Biztos vagy benne Yoongi? - kérdezi Jimin a kezemet szorítva.
- Igen. - felelem és anyára nézek. - Kérlek!
- Rendben. - egyezik bele. - Végig ott vagyunk melletted és szólsz, ha valami baj van.
- Oké. - bólintok. Kicsit félek, hogy mi is lesz ebből. Mindenképpen úgy terveztem, hogy Jimin mellettem legyen megnyugtat, ha magam mellett tudhatom.
A szupermarket parkolójában egy szabad helyre állt meg anya, nem túl messze a bejárathoz. Jimin-nel a táskáinkat az ülésen hagyjuk és nem érdekel mennyire néznek meg az emberek végig fogom kezét.
Anya egy pénzérme segítségével kivesz egy gurulóskosarat, amit átenged nekünk. Még mindig emlékszik, hogy mennyire szerettem ezzel játszani.
- Kész vagy? - kérdezi Jimin mielőtt belépnénk a bejáraton.
- Igen. - fujóm ki a levegőt orromon keresztül, majd a kosarat magunk előtt elkezdjük tolni. A bejáratot átlépve megszorítom kezét, mire ujjaival kézfejem kezdi el cirógatni megnyugtatva engem.
Anyát egész végig követjük és mindketten arra törekednek, hogy elvonják figyelmemet, ez többször is sikerül nekik.
Egy hosszabb folyosórészhez érünk, ahol nincs ember. Anya egyből rámmosolyog, tudja mi jár a fejemben. Kihúzóm kezem Jimin szorításából és két kézzel fogom meg a kosár fogóját. Jimin azonnal veszi a lapot és elengedi kezével, majd egy lépést hátrál. Nem akarok nagyon nekifutni, mert jobb közeltudni őket. Csak pár lépést teszek meg gyorsan és testsúlyommal a kosárra nehézkedem. A kosár magától teszi meg a távot, majd a végén egy félkört leírva fordul meg. Mosolyom levakarhatatlan, ahogy látom anya felderült arcát. Jimin azonnal lefussa a pár méter távot és nevetve lép mellém átölelve vállam.
- El se hiszem, hogy megtettem. - mondom neki magamon csodálkozva.
- Pedig megtetted és én nagyon büszke vagyok rád! - öröme határtalan és tudom, ha nem lennénk nyilvános helyen csókkal ajándékozna meg.
- Fiúk gyertek! - kiált anya kezével maga felé intve. A szekeret ezúttal egyedül tolom, de Jimin mellettem marad.
A kellő élelmiszerekkel a kosárban haladunk a kassza felé. Sose voltam az a türelmes fajta, ha sorbaállásról volt szó és még mindig így vagyok. A sorokra pillantva lábam azonnal földbe gyökerez. Mindketten aggódva pillantanak rám, várva mi lesz a végkifejlet. Azért jöttem, hogy ezt a félelmem legyőzzem és csak egy kijárat van, az pedig a sor túloldalán van.
- Menjünk. - mondom és meglököm testemmel a kosarat. Beállok egy szinparikus sorba, anya elkezdi kipakolni a cuccokat a kosárból, Jimin a hátam mögött áll.
- Védem a hátad. - suttogja fülembe, egy aprót bólintok. Ha nem lennék beteg, akkor ez a mondat akár nevetséges is lehetne. Mintha egy akciófilmbe lennénk és a rajtaütést készülnénk megtenni.
- Jól vagy? - kérdezi anya rámpillantva.
- Igen. - felelem nem túl magabiztosan, lábaim remegni kezdenek. Bezárva érzem magam, görcsösen markolom az előttem álló kosár fogóját.
- Jimin vidd ki. - utasítja a mögöttem álló fiút anya. Látja mennyire kezdem elveszíteni önmagam, az előttünk állokat megkéri, hogy húzódjanak félre. Jimin vállamnál fogva vezet ki a szupermarketből egészen a kocsiig. Még nem álltam rá készen. A kocsi hátsó ajtajánál a lábaim felmondják a szolgálatot és a földre ülök.
Jimin aggódva pillant rám, majd megérzem ölelő karjait és teste melegét, ahogy hozzám simul. Görcsösen kapaszkodom kabátjába, ameddig el nem múlik félelmem. Végig kedves szavakat mond fülembe, amivel nagyban hozzásegít a megnyugtatásomban.
- Mondd Jimin - távolodom el tőle egy kicsit. - Miért vagyok ennyire gyenge?
- Yoongi, te nem vagy gyenge. - rázza meg a fejét. - Erősebb vagy, mint bárki más, csak hinned kell magadban.
- De akkor miért nem sikerült? - kérdezem kétségbeesetten.
- Mert túl sokat akartál. - válaszolja. - De ez nem a te hibád. Ha kicsiben kezded, akkor sikerülhet.
- Biztos? - kérdezem.
- Biztosan. - válaszolja mosolyogva. - Én melletted leszek minden lépésednél.
- Köszönöm Jimin. - bújok vissza melkasához.
Anya is hamarosan megérkezik, majd az autóba terel minket és már haza is indulunk. A járműből kiszállunk és segítünk anyának becipelni a vásárolt élelmiszereket.
A szobámba megyünk Jimin-nel és az ágyamon helyezkedünk el, fejem ölébe hajtom, míg ő oldalamon pihenteti kezét. Nem szólunk egy szót sem, csak csendben bámuljuk a falat, azt a falat, amelyiken egykor városok képei lógtak.
Rég levettem a képeket onnan és elraktam a szekrényem mélyére, nem akarom újra azt az érzést átélni.
Megfordultam Jimin ölébe és átkaroltam derekát, szorosan hasához bújtam. Nem kellettek szavak nekünk, tudta jól hogy támogatásra van szükségem.