Érintés (Yoonmin ff)

4.

Telefonom ébresztője olyan erővel belehasított a szobámban kialakult csendbe, hogy a legszívesebben kivágtam volna az ablakon, de rájöttem a készülék nem tehet arról, hogy nekem iskolába kell járnom. Nyöszörögve kelek ki az ágyból és lépek a szekrényemhez, hogy valami normális ruhát kaphassak magamra. Egy csíkos pulcsi és fekete farmer mellett döntök. A fürdőben megmosva arcom és fogam készülök el, a konyhába leérve elveszem aznapi reggelim és ebédem, amit a táskámba süllyesztek. Anya ma reggel nem tud elvinni, így gyalog kell megtennem a távot.
A suliba érve kikerülve a tömeget megyek a terembe üdvözölve az osztálytársaimat. Jimin még nincs bent, ezért egyedül ülök a padban, amig egy árnyékot meg nem pillantok. Fejem felemelem és az előttem állóra pillantok. Téglalap alakú mosolya kicsit idegenné teszi a fiút, mintha egy másik univerzumból származna.
- Szia! - köszön. - Taehyung vagyok!
- Yoongi. - mutatkozom be gondolva, hogy ennyit akar, de nem hagyott ott. - Valamit szeretnél?
- Beszélgetni. - vágja rá azonnal, mintha erre a kérdésre várt volna.
- Miről? - kérdezem meglepve. - Miért?
- Mert a barátod akarok lenni. - válaszolja az utolsó kérdésre.
- Nem hinném, hogy jó barát lennék... - húzóm el a szám.
- Azt majd én eldöntöm. - mondja mosolyogva.
- Jól van. - sóhajtok feladva a reményt, miszerint békénhagy. - És miről akarsz beszélni?
- Eddig hogy tetszik a suli? - kérdezi.
- Nem annyira vészes, mint a többi. - válaszolom vállvonogatva.
- Hány suliba jártál eddig?
- Ez a nyolcadik, ha az általánost nem számoljuk. - gondolkodom el.
- Nem semmi. - döbben le. - Kirúgtak vagy évet kellett ismételned?
- Két évet hagytam ki. - válaszolom.
- Akkor idősebb vagy nálunk! - következtet Taehyung, bólintással felelek neki. - Sajnálom, hogy nem voltam tiszteletteljes hyung!
- Semmi baj. - legyintek. - Engem nem zavar.
Mielőtt Taehyung mondhatott volna valamit Jimin ült le mellém mosolyogva. A két fiú köszönt egymásnak, majd beszélgetni kezdtek. Csak úgy kapkodtam a két fiú között a tekintetem, annyira közvetlenül beszéltek egymással és felszabadultan, nem hinném, hogy én valaha is képes leszek erre.
A csengő éles hangja szakította meg a két barát közötti beszélgetést, így Taehyung kelletlenül sétált vissza helyére és várta meg a tanárt, ahogy a többi osztálytársam is.
- Pszt! - pisszeg mellettem Jimin az óra közepén. Felé fordulók, egy bólintással jelzi, hogy nézzek le, egy cetli volt a kezében, amit felém tartott. Tollam végével magam felé húztam, majd az összehajtogatott papírt széthajtva olvasom le az üzenetet.
"Este rosszkor zavartalak?" - állt a papíron.
"Nem, dehogy" - írom rá a papírdarabra, majd visszahajtva csúsztatom oda neki. Ráír valamit a papírra és ismét felém csúsztassa.
"Akkor valami történt?" - látom meg a kérdést. Aggódik értem?
"Nem történt semmi..." - írom le sebesen és gyorsan átpasszolom neki, hogy a tanár véletlenül se lássa. Jimin nem írt a papírra, ezzel befejezve a kettőnk közötti "beszélgetést".
Szünet elérkeztével előveszem reggelimet, hogy nem maradjak üres hassal ebédig. Taehyung ismét a padunknál legyeskedet és ha nem csalt a pillantásom a reggelimre többször pillantott, mint a mellettem ülő fiúra.
- Kérsz? - tartom felé a dobozt.
- Aham. - válaszolja, majd belenyúl a dobozba és kivesz egy darab virslit, amit jóízűen majaszol el.
- Tae az a személy, aki akkor is meghozza az étvágyad, mikor nincs. - mutat végig Jimin Taehyung-on, mint egy tévés reklámozó a termékbemutató során.
- Héy, ne tűntess fel rossz színben! - húzza össze szemét Taehyung Jimin-re nézve.
- Nem kell, azt megteszed te! - vág vissza Jimin, mire egy halvány kuncogást engedek meg magamnak.
- Jól hallottam, hogy te nevettél? - kérdezi Taehyung döbbenten.
- Igen, én is ember vagyok. - felelem, mintha nem volna egyértelmű. - Tudok nevetni.
- Többet kéne, jól áll a mosoly. - dícsér meg Jimin. Elkapom róla tekintetem. Hogyan lehetséges az, hogy pár jelentéktelen szótól zavarba hoz?
Gyorsan észbe kapok, amit Taehyung ismét belenyúl reggelimbe és jóízűen eszi meg az újabb falatot. Végül az egészet ketten ettük meg, ami nem is zavart. Furcsa, sose szerettem, ha az ételembe turkálnak, de most kivételesen Taehyung-nak megengedtem.
A tanítás végére lefáradtam, nemcsak a tanárok szívták le az energiámat, hanem Taehyung is. Folyton körülöttünk legyeskedett és kérdezett leginkább tőlem. Egy nyugodt pillanatban átakarta volna karolni a vállam, de olyan szép ívben kerültem el, hogy még a balettáncosokat is megszégyenítettem volna.
Összepakolva Jimin-nel az oldalamon hagytam el az osztálytermet, Taehyung a dráma klubban van valami színdarabot próbálnak a többi taggal.
Jimin folyamatosan köszönt az embereknek, ameddig ki nem értünk a suliból.
- Népszerű vagy! - jelentem ki.
- Igen, de nem akartam az lenni. - nevet fel kínosan.
- Miért? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Mert mindenki ismer és kétnaponta szerelmet vallanak nekem úgy, hogy azt sem tudják mi az ideálom. - forgatja meg szemeit. - De azon felül nem panaszkodom, csak néha jól esne egy kis csend magam körül.
- És otthon? - kérdezem kíváncsian. - Ha hazaérsz, akkor otthon biztos nyugtod van.
- Ellenkezőleg. - rázza meg a fejét. - Míg anya dolgozik délutánonként én addig tanulok és ha szükségük van a bátyáimnak rám, akkor segítek nekik.
- Nem érzed úgy, hogy kihasználnak?
- Nem. - rázza meg a fejét. - A családom bármikor kihasználhat engem.
- Túl jószívű vagy Jimin. - csóválom meg a fejem. - Volt olyan eset, hogy neked volt szükséged valamire és ők ugrottak?
- Hm... - gondolkodik el. - Nem hinném.
- Akkor kihasználnak. - vágom rá egyből. - Kicsit önzőnek is kell lenned.
- És azt hogy csináljam? - kérdezi nyavajogva.
- Ha azt mondom, hogy szomjas vagyok és nekem víz kell mit teszel? - kérdezem kapásból.
- Megyek és veszek neked vizet. - válaszolja azonnal.
- Itt a baj. - mutatok rá. - Lehet, hogy van nálam víz és azt megiszom, ameddig visszaérsz vagy meg sem várlak.
- Megtennéd ezt? - kérdezi ledöbbenve.
- Nem. - nevetem el magam. - Ez csak egy példa volt. Figyelj, ők nem a gazdáid, hanem a családod.
- Köszi Yoongi. - mosolyodik el aranyosan, szemei egy vékony csíkká húzódnak össze. - Két napja vagy az osztálytársam, de mintha ezer éve ismernénk egymást.
- Néha én is így érzem. - mondom kedves hangon.
Átváltottunk egy kevésvé komolyabb témára, majd egészen addig beszéltünk róla, amíg el nem váltak útjaink.
Anya már otthon volt, így be tudtam számolni neki a napomról, majd leléptem tanulni a szobámba.