Érintés (Yoonmin ff)

18.

Gombóccal a torkomban kelek ki az ágyamból és felöltözöm a tegnap kikészített ruháimba, hogy egy percig se keljen vesztegetni az időt.
Ma megy el.
A gombóc miatt reggelizni sem tudtam rendesen, vagyis egyáltalán. Anya nem is erőltette a reggelit, látta milyen állapotban vagyok.
Egy köszönés után elhagyom a házunkat és a Taehyung-gal megbeszélt játszótérre megyek. Taehyung is el akart köszönni Jimin-től, de legmélyen tudtam, hogy csak egy kicsit miattam is akart jönni.
Még üres volt a játszótér, amikor megérkeztem és egy hintára ültem le, hogy ott várhassam meg barátomat.
Hirtelen megéreztem a hátamon két kezet, ami meglökött, így a hinta elkezdett mozogni, kezeimmel pedig automatikusan kapaszkodtam meg benne.
- Taehyung! - mogok rá, mikor hátranézek válla felett és meglátom őt, egy halvány mosoly volt az arcán.
- Ugyan hyung tudom, hogy tetszik neked. - mondja mély hangján. Sóhajtva megrázom a fejem és mielőtt letagadhatnám meggondolom magam.
- Tényleg tetszik. - mondtam előrenézve.
Taehyung-gal tegnap közöltem a gyerekkoromban történteket, persze Jimin társaságában, aki mindezidáig végig titkolta legjobb barátja elől.
Eléggé vegyesen fogadta a történteket és akkor vált minden világossá számára. De biztosított arról, hogy ha látja rajtam, hogy nem fogadom jól az érintéseit azonnal észreveszi vagy jobb esetben rászólok.
- Hyung! - hallottam meg hangját oldalamról és ránéztem. - Ideje mennünk.
- Jó. - állítottam meg a hintát a lábammal és felálltam róla.
Eléggé messze volt a játszótér Jimin-ék házától, de azért még időben sikerült a házhoz érnünk, ami előtt a családi autóba pakolták be a maradék dobozokat Jimin testvérei.
Megpillantva engem egy szomorkás mosoly szaladt arcukra, majd mentek is be a házba. Jimin épp akkor jött ki a kapun.
Egy fekete farmernadrágot viselt, bordó kabátja eltakarta felsőjét, fején egy sapka volt.
Lerakta a dobozta a többi közé, majd sóhajtva fordult meg velünk szembe.
Rámmosolygott.
Elindultam felé, ahogy ő is tett pár lépést és amikor egymáshoz közel voltunk karjaiba zárt. Könnyeim útnak indultak, ezzel kabátját összevizezve.
- Yoongi - elcsuklott a hangja, miközben a hajamba vezette kezét és szorított magához még jobban.
Jelen pillanatban bármit megtettem volna, hogy itt maradhasson velem. Még egyedül is elmentem volna bevásárolni vagy a tömeg közé csak, hogy magam mellett tarthassam.
Valaki hátulról is átölelt engem és tippem is lett volna, hogy az nem más mint Taehyung. Tudja, hogyan tegyen egy igazán szívfacsaró pillanatot nagyon furcsává.
Még pár percig így öleltük egymást, majd el kellett válnunk egymástól, mert már nem kaptam levegőt.
- Amennyire tudok sűrűn jövök mindkettőtőkhöz. - mosolyogott ránk Jimin. Ennek nem nagyon láttam valószínűségét, mivel a költözés biztosan költséges számukra és egy új ház megvétele sem segített ebben.
- Ajánlom is. - mondta Taehyung és megpaskolta Jimin vállát. - Különben a  fogadtól akasztanálak fel.
- Ha meg mered tenni, te aznap már halott is vagy. - fenyegettem meg letörülve könnyeimet, mire a két fiú elnevette magát.
- De tényleg látogass meg minket, jó? - komolyodott meg Taehyung is és hevesen bólogatni kezdtem egyetértés gyanánt.
- Mindenképpen. - válaszolta.
- Én is igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt, hogy hamarabb is láthassalal. - mondom gondolkodás nélkül, mire Jimin keserűen elmosolyodik. A szívem szakad meg.
- Yoongi - csuklott el megint a hangja Jimin-nek és egy könnycsepo is útnak indult.
- Pedig megfogadtam, hogy nem sírok. - legyezgette szemeit Taehyung és el is fordult. Felvont szemöldökkel néztem őt, majd Jimin-re is. Szemeiből megállás nélkül folytak a könnyek, de még így is magára erőltette a mosolyát.
- Jimin. - léptem oda hozzá és öleltem át újra. - Csak nyugodtan.
Nem kellett több, Jimin átölelve engem, nyakamba furva a fejét zendített rá a sírásra. Egész végig támogatott engem és én észre sem vettem, hogy pont annyira szenved, mint én, talán jobban.
Az én könnyeim is újból nekieredtek és meg sem álltak.
Mindhárman sírtunk ezt biztosra mondhatom, de egyáltalán nem szégyelem.

***

Mikor már mindhárman megnyugodtunk valamennyire és sikerült rendeznünk is vonásainkat beszélgetni kezdtünk. Csak úgy a semmiről, vagyis leginkább a közösen megélt pillanatokról, amik leginkább köthetőek vissza a sulihoz.
Beszélgetésünket Jimin anyukája zavarta meg.
- Ideje indulnunk. - mondta Jimin-nek.
- Rendben. - bólintott Jimin szomorúan.
- Yoongi örülök, hogy megismertelek. - mosolygott rám az anyuka. - Kár, hogy ilyen kevés időt tudtunk együtt tölteni.
- Én is örülök. - mondtam szomorkásan, még megkaptam a vigyázzak magamra szöveget, majd az anyuka Taehyung-tól is elköszönt. Taehyung persze ezt is megkönnyezte, amit tervei szerint nem akart, de ezt már nem tudja erre fogni.
Végül eljött a búcsú pillanata.
- Taehyung - nyújtotta a kezét Jimin felé. - Egy öröm volt megismerni a bolond fejed.
- Számomra a megtiszteltetés, hogy bolondíthattam az unalmas életedet. - fogadta el a kezét és megölelték egymás, de mostmár olyan tipikus fiúsan.
- Vigyázz Yoongi-ra helyettem is. - paskolta meg a hátát ölelés közbe Jimin.
- Mellettem unatkozni nem fog. - mondta mosolyogva, majd elengedték egymást.
Jimin felém fordult és elmosolyodott.
- Addig foglak keresni, ameddig meg nem unod a hangom. - mondta mosolyogva.
- Tudod, hogy soha nem unnám meg a hangod. - forgatom meg szemeimet.
- Akkor jó, mert nem is fogom hagyni. - nevet fel. - De tényleg.
- Jimin! - kiáltotta az egyik tesója. - Dúgóba fogunk kerülni!
- Jól van már! - kiált vissza türelmetlenül. - Mennem kell.
- Tudom. - mondom csalódottan és megölelem még egyszer. - Vigyázz magadra és adj életjelet magadról ahányszor csak tudsz.
- Ez rád is vonatkozik. - ölel vissza jó szorosan, majd elenged és egy integetés után a kocsiba szál. Szomorúan nézem, ahogy az autó elindul és megfordul az úton, majd a helyes irányba tart.
- Na. - lép mellém Taehyung. - Egy forrócsokihoz mit szólsz?
- Benne vagyok. - válaszolom és felé pillantok. - De te fizeted.
- Jól van, ennyit megérdemel a hyungom. - karol át, majd elindulunk a járdán.
Egyszer csak trappolást hallok meg szemből, mire összehúzom a szemöldököm.
Felismerve a bordó kabátot azonnal lerázom magamról Taehyung kabátját és én is el kezdek felé futni.
Egymás előtt egy méterrel állunk meg lihegve.
- Miért jöttél vissza? - kérdezem értetlenkedve.
- Elfelejtettem valamit. - válaszolja.
- Mit? - döntöm oldalra a fejem.
- Rendesen elköszönni. - közelen lép és derekamat átkarolja, majd ajkaimra hajol.
A csókunkba benne volt minden, amit éreztünk. Boldogság, szomorúság, félelem, bizonytalanság, reménykedés, szerelem.
Az érzelmes csókunk után még pár apró puszit nyomtunk egymás ajkaira, majd ténylegesen elköszöntünk egymástól.
- Szeretlek! - kiáltottam utánna és reménykedtem, hogy meghallotta.
Taehyung mellém lépett és újra átkarolta a nyakam.
- Jöhet az a forrócsoki? - kérdezi.
- Ajánlom, hogy jó legyen, mert nem állok meg egynél. - válaszolom felpillantva rá.
- Nem baj. - mosolyog rám Taehyung és végre elindulunk forrócsokizni.
Zsebemben a telefonom megszólal, hogy üzenetem érkezet és érdeklődve veszem elő a készüléket. Fél kézzel feloldom a telefont és megnyitom az üzenetet. Jimin írt.

Jimin: én is szeretlek!

És egy újabb üzenet, ami egy kép a szívecskét formáló ujjaiból. Megmutatom Taehyung-nak is, majd visszaírok neki.