Érintés (Yoonmin ff)

13.

Amint felérek a szobámba látom Jimin-t, aki még mindig telefonál nekem háttal. Csendben odasétálok hozzá és hátulról átölelem derekát fejem hátának támasztom, kezét az enyémre vezeti, ami hasán pihen.
- Jó - sóhajtja. - Délre otthon vagyok.
Fújtatva rakja el a telefonját zsebébe és megfordul ölelésemben.
- Nem akarták, hogy itt aludj? - kérdezem szemeibe nézve.
- Nem örültek neki. - válaszolja kissé csalódottan. - De megígértem, hogy holnap elmegyek velük a nagyiékhoz.
- Csak te?
- Igen. - válaszolja. - Tudod anyu felőli nagyimékat nem kedveljük annyira, mindig agyoncsípkedik az arcunkat és valami lehetetlennel állnak elő.
- Azt tudják, hogy a fiúkat szereted? - kérdezem félve.
- Tudják. - ölel magához szorosan. - De nem örülnek neki. Kellett nekik egy év, hogy feldolgozzák.
- Ennyire rosszul viselik?
- Egy kicsit. - válaszolja vállat rántva. - De kibékítettem őket azzal, hogy egész nyáron ott voltam náluk.
- Hogy bírtad ki? - teszem fel a sokadik kérdést.
- Azon kívül, hogy együtt kellett ennem velük meg vasárnaponkét tévézzek a társaságukban, egész türhető volt. - válaszolja, majd elmosolyodik, amit hangján hallok meg. - Már lassan megszerettem őket.
- Akkor megleszel holnap. - legyintek kezemmel, bár ő ezt nem láthatja.
- Megéri a holnapot megszenvednem...- bújik még jobban hozzám.
Miután kiölelgettük egymást csendben lementünk a konyhába és megvacsoráztunk.
Vacsi után visszamentünk a szobába és külön-külön elmentünk letusolni. Jimin utánnam ment, de a látványa igenis káprázatos volt. A haját érte a víz és homlokára tapadtak vizes tincsei egy-egy csíkot alkotva a homlokán. Mivel egy méretet hordunk nagyjából ruháim, amik alapból bővebbek, rajta is lógtak.
- Csak nem tetszem? - kérdezi mosolyogva, ezzel kiszakítva gondolataimból.
- Túlságosan is. - válaszolok vigyorogva. Nem tudom honnan jött ez a bátorság, amin jómagam meg is lepődök. - Bocsánat.
- Ugyan Yoongi - lép elém Jimin. - Szeretem mikor bátor vagy, szeretlek bármilyen vagy. - ölel magához.
- Tudom. - mondom melkasának. - De még nem érzem magam késznek...
- Nem is akartam semmit tenni veled. - tol el egy kicsit magától, hogy rám nézhessen, de lehajtom fejem, nem akarok a szemébe nézni.
- Yoongi - szólít meg, de inkább elfordítom fejem. - Attól, hogy itt alszom nem akarok semmi intim kapcsolatot veled most. Megértem, hogy nem tudod megtenni és ezzel tisztában vagyok...
- Jimin - kapom rá tekintetem és végre a szemébe nézek.
- Képes vagyok várni rád, bármennyi időről legyen szó. - húz magához egy újabb ölelésre.
- Köszönöm. - suttogom és kezeimet válláira csúsztatom úgy ölelem magamhoz. - Szeretlek.
- Én is szeretlek.

***

Jimin másnap tizenegy előtt ment el, hogy ne húzza ki a gyufát a szüleinél. Az éjjel sokat beszélgettünk egymással, leginkább a gyerekkorunkról és szóba került az intimitás is. Ha nem lett volna a szobámba félhomály, akkor láthatta volna mennyire vagyok vörös a beszélgetés alatt. De hamar témát váltottunk és zavarom nyugalommá váltott át. A hajnali órákban sikerült elaludnunk és igaz keveset aludtunk, de megérte, mert így közelebb kerültünk egymáshoz. Jimin a takaróval a kezében hagyta el a házat elköszönve a szüleimtől, én egészen a kapuig kísértem őt. Pár csók után sikerült megszabadulnia tőlem és hazaindulnia. Előtte még megígérte, hogy a takaróra úgy fog vigyázni, mint a szeme fényére. Egy mosollyal az arcomon sétálok vissza a házba.
- Nagyon örült? - kérdezte anya, amikor a konyhába értem és töltöttem egy korty kávét magamnak.
- Annyira, hogy elsírta magát. - válaszolok neki mosolyogva az emlék hatására.
- Igazán kedves srác. - simítja meg vállam, majd magamra hagy a konyhába.
Anya mindig megállapítja Jimin-ről, hogy mennyire kedves és figyelmes, sokszor érzem úgy, hogy anya csak azért mondja, mert tudatni akarja velem, de nálam jobban senki sem tudhassa. Jimin maga a megtestesült angyal és nem túlzok, ha azt mondom őrá gondolok, mikor a negatív énem eluralkodik rajtam. Olyankor azonnal elszáll minden gondom, bajom és csak ő létezik számomra.
Annyirszor megakarom hálálni, hogy van nekem, amennyi lehetőségem van rá.

***

Jimin még aznap este felhívott és elmesélte mi zajlott le miután hazament és a nagyszüleihez ment. Mesélt rólam nekik, a nagyszülei pedig nagyon jól fogadták a hírt, miszerint én vagyok neki. Jimin állítása szerint a mamája külön meg is jegyezte mennyire szerelmes ő, persze én azonnal elvörösödtem, de szerencsém volt, hogy csak hívott.
A testvérei megnézték az ajándékát, amit adtam neki és megkaptam a legnyálasabb ember címet tőlük, pedig nem is ismernek.
Két napig voltunk otthon a házban  külön, mikor megelégeltük az egészet és sétálni kezdtünk az utcában olykor betévedve egy kisebb étterembe vagy egy kávézóba.
- Gondolkoztál már a szilveszteren? - kérdezet a teáját szürcsölgetve, miután beléptünk egy kellemes hangulatú kávézóba.
- Még nem annyira. - vontam meg a vállam és beleittam mentateámba.
- Mi lenne, ha nálam töltenéd? - kérdezi felvont szemöldökkel, megálltam a pohár felemelésében.
- A családod is otthon lesz? - kérdezem előre félve a választól, hiszen négy emberről beszélünk és rólam
- Nem. - rázza meg a fejét lerakva a poharát. - Anyáék céges szilveszerre mennek, amit a szomszédos városba tartanak és csak másodikán jönnek haza. A tesóim pedig a haverokkal mennek vidékre és jól ismerve őket negyedikéig haza se állítanak.
- Akkor ketten lennénk?
- Igen. - válaszol egy kis mosollyal az arcán és még mindig várja a válaszom.
- És meddig szeretnéd, hogy maradjak? - kérdezem halkan.
- Ameddig szeretnéd. - válaszol azonnal. - Örülnék, ha másodikáig velem lennél.
- Rendben. - egyezek bele. - De anyáéknak is szólok és nem igérem meg, hogy végig maradok.
- Oké. - bólint sokkal boldogabban és kezét az enyémre csúsztatja. Bevallom őszintén, hogy félek egy kicsit. Igaz nem először fogunk együtt aludni, de még nem jártam Jimin-nél egyszer sem. Félek, hogy mi fog történni az alatt a két nap alatt.