Érintés (Yoonmin ff)

9.

Két órát hagytam ki a tanítási napból, ez alatt a két óra alatt negyvenkettő üzenetem jött Jimin-től, hogy hol vagyok vagy épp mit csinálok.
Két óra gondolkozás kellett ahhoz, hogy meghozhassam döntésemet és elhatározzam magam. Igenis be szeretném vallani neki, hogy többet érzek irányta, mint barát, de ezt hogy hogyan közöljem vele, nem tudom.
Mikor belépek az osztályterem ajtaján arcán tisztán látszik a megkönnyebbülés egy kis haraggal párosulva.
Padunkhoz odaérve megszeppenek, fogalmam sincs, hogy mit is mondhatnék neki. Meleg testét érzem meg, ahogy hozzám simul és átkarolja a derekamat.
- Azt hittem, hogy valahol pánikrohamot kaptál. - mondja úgy, hogy csak én halljan, hangjában tiszta aggódást fedezek fel. Átkarolom őt és szorosan magamhoz húzom.
- Sajnálom, hogy csak úgy eltűntem. - furom fejem vállához. - Szükségem volt az egyedüllétre, hogy gondolkodni tudjak.
- De szólhattál volna...- tol el magától finoman Jimin, kezeim oldalán pihennek.
- Sajnálom. - hajtom le a fejem.
- Megbocsájtok, ha többször ilyet nem csinálsz! - emeli közénk mutatóujját.
- Rendben. - bólintok egy mosoly társaságában, majd elengedem Jimin-t.
Székemre ülök és összepakolom cuccaimat, amiket elől hagytam és a következő órait veszem elő.
- Miért akartál egyedül lenni? - kérdezi Jimin, amikor végzek a pakolással.
- Gondolkoznom kellett pár dolgoról. - válaszolok a szemeibe nézve.
- Elmeséled? - csillan fel szeme egy pillanat alatt.
- Majd egyszer. - válaszolom egy biztató mosoly kíséretében. Jimin válaszom hallatán elkeseredik.
- Úgy látszik ez a két szó a jóbarátaim fognak lenni. - kuncogja el magát, de nem őszintén, megbántottam.
- Figyelj, ez nem a legalkalmasabb pillanat, hogy elmondjam...
- Akkor melyik lesz az? - kérdezi szavamba vágva Jimin.
- Nem tudom. - rázom meg fejem.
- Mindig ezzel jösz Yoongi, sose tudod mikor mit mondj el. - mondja csalódottan rámnézve. - Kezdem unni, hogy várnom kell.
- Sajnálom, hogy mellettem csak várni tudsz! - háborodok fel és az sem zavar, hogy az osztály minket néz. - Folyamatosan úgy érzem, hogy elvárod az első adandó alkalommal megnyíljon neked az ember, pedig el nem hiszed mennyire nehéz ez nekem! Túl sokat vársz el tőlem Jimin!
- Yoongi én nem úgy ér...
- Mindegy hogy értetted. - vágok most én szavaiba. - Kimontad és ezen van a hangsúly.
Sikerült megbántania engem, de én is megbántottam őt.
Padunk szélére húzódtam, hogy még véletlenül se zavarhassam őt. Legszívesebben elhagynám az osztálytermet és hazamennék, csak azért, hogy ne kelljen itt lennem.
Gondolataimat egy perc alatt gondolom át és azonnal cselekszem. Nem érdekel, hogy még van a napból hátra összepakolom cuccaimat és a székem belökve elhagyom az osztálytermet. A kihalt folyóson sétálok, már több osztályban elkezdődtek az órák és a miénkben is hamarosan.
Az iskola kapusa nem volt a helyén, így könnyedén slisszolhattam ki a suli területéről és egyenesen haza vehettem az irányt.
Mérges voltam, de leginkább magamra, amiért ennyire nehéz kimutatnom mennyit is ér nekem egy ember. Jimin-re egyáltalán nem haragszom, hiszen igazat mondott csak nekem fájt ez az igazság.
Hazaérve lekapom lábamról cipőimet és úgy, ahogy földet értek otthagyom a küszöbnél, szobámba rohanok és hangosan becsapom az ajtót. Úgy sincs itthon senki, aki hallhatná és megszólhatna érte valaki.
Kényelmes ágyamra dőlök le, fejem párnámba furom, de csak annyira, hogy kaphassak levegőt.
Nem tudom mikor sikerült elaludnom, de arra ébredtem fel, hogy a bejárati ajtó csengője fülsüketítően cseng. Morogva kelek ki az ágyamból és az ajtóhoz sétálok, kétszer megbotlok a lábamba.
Félig csukott szemekkel nyitok ajtót, kell egy kis idő ameddig realizálom, hogy Jimin áll az ajtóban. Reflexszerűen csuknám be az ajtót előtte, de megállít lábfejével.
- Mit akarsz? - kérdezem morcosan.
- A mai nap anyagát odaadni - feleli. - és bocsánatot kérni.
Kinyitom előtte az ajtót és beengedem a házba. Illedelmesen leveszi cipőit és enyémek mellett hagyja, majd besétál a nappaliba.
Követem őt a helységbe, ahol már előveszi táskájából a füzeteit és a dohányzóasztalra rakja őket. Az előszobában hagyott taskámat behozva a nappaliba előveszem füzeteimet és másolni kezdem az anyagot. Kettőnk között kínos csend uralkodik, csak a lapok sercegését lehet hallani, ahogy lapozok a füzetben.
- Tudom, hogy nem volt jogom azt mondani, amit mondtam - kezdi Jimin, megállok a másolásban. - de megérthetnéd az én helyzetemet is. Folyamatosan várok, hogy mikor lenne jó neked megnyílni vagy csak simán egy gesztust feléd tenni.
- Jimin - szólítom meg a fiút. - jogod volt ahhoz, amit mondtál, csak én voltam rossz paszban. Tudom, hogy azt mondtam mindent elmondok neked, de vannak dolgok, amikben bizonytalan vagyok, hogy érdemes-e elmondani neked.
- Tudod jól, hogy elmondhatsz mindent nekem. - néz rám szomorúan.
- Tudom. - bólintok. - Te vagy az első barátom, amióta megtörtént velem...az és azt vettem észre, hogy... - nyelek egyet.
- Hogy?
- Hogy többet érzek irántad. - mondtam ki. - Nem úgy tekintek rád, mint egy barátra vagy legjobb barátra  hanem sokkal többre.
- Úgy érted, hogy...? - kérdezi.
- Igen. - bólintok szomorúan, lehajtom fejem, hogy ne lássam arcát. - Nem kérem azt, hogy viszonozd és azt sem szeretném, hogy rosszban legyünk...
- Yoongi - szólít nevemem. Mikor került ilyen közel hozzám? - Hasonlóan érzek én is.
- Mi? - kapom rá tekintetem.
- Magam mellett akarlak tudni. - válaszol szemeimbe nézve, elveszek bennük. - Szabad?
Egy halványat bólintok. Közelebb hajol hozzám, tekintetét egy másodpercre sem szakítja el az enyémtől. Pár centire megáll ajkaimtól, lehunyom szemeimet és várom, hogy megtörténjen. Érzem arcomon, ahogy kifújja a levegőt, majd ajkaimra hajol és megcsókol. Ajkainkat egyszerre kezdüjk el mozgatni és bejutást engedek neki. Egy pillanatot sem habozik és nyelvével útat tör magának, megtalálja az én érzékszervemet és finom táncba hívja. Esetlenül utánzom őt, de levegőm egyre fogy és mire belejövök elhúzódik tőlem. Mosolyogva néz bele szemeimbe és homlokunkat egymásnak támassza.
- Végre. - sóhajtja mosollyal az arcán. - Már nagyon régóta akartam már ezt.
- És most már akármikor a tiéd. - mondom én is mosolyogva.