Őrült szomszédok I.(BTS) ~ Befejezett

Epilógus

És így töltöttük el az egész napot. A randiból, amit Hoseok olyan szépen eltervezett, végül nem lett semmi. De sokkal jobban éreztük magunkat, mint ahogyan azt gondoltuk volna. Láttam Hoseokon is, hogy nem haragszik, amiért így sült el a dolog, sőt, lehet így kellett lennie. Fáradtan léptem be a lakás ajtaján, sőt, Hoseok tolt be rajta, mert magamtól lehet már be sem tudtam volna jönni. Széles mosollyal az arcomon fordultam felé, ő pedig arcomra tette kezét.

 -Köszönöm a mai napot, nagyon jól éreztem magamat. - vigyorogtam, viszont egy valami nem hagyott nyugodni. Most akkor, tulajdonképpen mi is van közöttünk? - Figyelj...most akkor...mi legyen a továbbiakban? - mutogattam hol magamra, hol pedig őrá. 

-Semmi. - vont vállat. - Én csak egy napot kértem tőled, csak egy napig akartalak közel tudni magamhoz. Holnaptól nézz rám úgy, mint ahogyan azt eddig is tetted, mintha nem is mondtam volna neked semmit. - mosolygott, majd végigsimított a hajamon, adott egy puszit az arcomra és kiment. Egy ideig csak álltam, és néztem a helyét. Összetörtem a szívét, ebben biztos vagyok. Gondolkodásomból telefonom hangja zökkentett ki, a szám ismeretlen volt, így gyorsan felvettem. 

-Igen? - szóltam bele. 

-Jisoo? - hallottam azt az ismerős hangot, ami már régóta hiányzott nekem. 

-Anya! Szia! - vidultam fel azonnal. - Tedd le, majd én visszahívlak, sokba fog kerülni. 

A szüleim Amerikában élnek, én pedig csak azért költöztem ide, hogy az iskolát itt csináljam. 

-Nem kell, gyors leszek. Emlékszel, mi volt a nagy álmunk apáddal mindig is? 

-Igen. Ruhaboltot nyitni azokkal a ruhákkal, amiket te magad terveztél. - jutott eszembe, hiszen anyukám gyakran varrt nekem saját ötletéből ruhákat, amik nagyon szépek és egyediek voltak, de eddig senkit nem nagyon érdekeltek a munkái.

-Összejött Jisoo! Megnyitottuk a boltunkat! - örvendezett anya a telefon túlsó végéről, az én arcomra pedig egy széles vigyor ült. 

-Gratulálok! Örülök neki nagyon, amint megtehetem elmegyek és megnézem. 

-Éppen erről lenne szó. Szeretnénk apáddal, ha részese lennél a családi vállalkozásnak. - mondta anya csilingelő hangon, én pedig gyorsan leültem a kanapéra, éreztem, hogy olyat fog mondani, ami nem fog tetszeni. 

-Mire célzol ezzel? 

-Költözz ki hozzánk! - ujjongott, az én kezemből pedig kifordult a telefon. Hogy érti, hogy költözzek Amerikába?

 -Mikor? - nyeltem nagyot. 

-Tudom, hogy lakást bérelsz. Akár már a jövőhéten jöhetsz, a házunkban van neked szoba, a maradék egy évedet a suliból pedig befejezheted itt is! Gondolj bele, mennyire nagy lehetőség ez neked is! - hallottam, hogy mennyire boldog, én viszont nem tudtam az lenni. Költözzek el innen? Hagyjam itt őket, hagyjak magam után mindent, és célozzam meg a jövőt? -Jisoo kincsem, itt vagy még? - zengett anyum hangja a készülékből, nekem pedig abba kellett hagynom az ábrándozást, és válaszolnom kellett. 

-Persze, persze. Csak..nagyon váratlanul jött ez az egész. - nyögtem ki. 

-Nem szeretnél jönni? Tudod, nem muszáj, csak úgy gondoltuk, hogy talán jobb lesz itt neked. Nagyon jó egyetemek vannak itt, és a környezetünkben nagyon sok fiatal lakik, mindegyik nagyon kedves, jó kis szomszédok. 

-Az én szomszédaim is nagyon jók. Sőt...a legjobbak. - mondtam, és ő valamit megsejthetett, még a telefonból is, mert hangja elvékonyodott, és bizalmasan suttogni kezdett.