i don't deserve you. -sope (befejezett)

~azt hiszem beleszerettem~

már vagy az óra fele eltelt, kezdtem észre venni, hogy hoseok néha-néha rám nézett, de nem igazán érdekelt. miután az a drága tanár, akinél muszáj megjegyeznem, hogy nem volt a legszínpatikusabb, befejezte az órát, összepakoltam, bedugtam a fülembe a fülesemet és éppen indultam volna ki, amikor valaki megfogta a csuklómat. nem mondom, hogy fájt, de nagyon kellemetlen volt, mivel nem titkolom, de vágdosom is magamat....elég sok dolog jött össze nekem most és ez megnyugtat. nem tehetek róla. jó, de igen....de ez most mindegy.

gyorsan megfordultam, az illető csuklóját erősen megragadva, amire ő csak egy ,,nyugi!"-val válaszolt. ránéztem az említett alakra és hoseok volt az.

-b-bocsánat....-motyogtam valószínüleg teljesen vörös fejjel
-nem baj.-mondta, mire a szemeimbe nézett

-nincs kedved valahova beülni?-kérdezte, mire én ezt a kérdést egy kicsit szúrós tekintettel nyugtáztam. utálom az embereket, persze, hogy van kedvem beülni valahova! jézusom dehogy is. csak egy baj van....hoseok színpatikus.

-d-de....-válaszoltam még vörösebb fejjel
-akkor gyere!-mosolygott, és lágyan megfogta a derekamat, miközben figyelte, a reakciómat. igazából nem volt rossz, sőt jól esett.

végül abban egyeztünk meg, hogy sütizni megyünk.

-szóval....merre laksz?-kérdezte miközben ültünk le az asztalunkhoz
-nem túl messze a sulitól-vágtam rá a választ
-oh az jó.-válaszolt

miután végeztünk, elhatároztuk, hogy együtt megyünk haza addig ameddig lehetséges.

végül, mint kiderült szomszédok vagyunk, ami nagyon jó....szerintem

~hoseok szemszögéből~

mikor yoongi ette a sütiét vágásokat láttam a csuklóján....nem akartam rákérdezni, nehogy....elijesszem vagy valami. úgyhogy csak az arcát kezdtem el tanulmányozni.

a haja. szőke. körülbelül 100% hogy festve van mivel minden embernek fekete vagy nagyon sötét barna haja van koreában. de minden esetre nagyon szép haja van. haladtam lejjebb. a szemei. gyönyörűek. mindkettő sötét, de van bennük egy kis zöld, ami megbolondítja az egészet. az ajkai. világos pirosak. kissé el vannak nyílva egymástól, ami csak mégkívánatosabbá teszi őket. nem bírom levenni róluk a szememet....ez valószínüleg yoonginak is feltűnt mivel a kezével, vagyis inkább a körmével kezdte el ütögetni az asztalt.

~yoongi szemszögéből~

-hoseok?valami baj van?-muszáj volt rákérdeznem mert már vagy egy perce a számat bámulja szó nélkül
-n-nem.-na remek. most ő dadog

-yoongi. kérdezhetek valamit?
-aha
-meleg vagy?-mi a szar?! ez most komoly? én sem tudom, nem , hogy másnak beszéljek erről....basszus hoseok
-é-én....
-bocsi....nem kellett volna így le támadnom téged....-mentegetőzött
-n-nem semmi baj....csak....én sem tudom....-istenem yoongi. nem is ismered.
-oh....értem....de gyere szerintem menjünk haza-váltott témat

miután fizettünk el indultunk haza.

-egyépként, hogy őszinte legyek veled....én meleg vagyok!-vallot színt

nem igazán tudtam erre mit mondani. egy részről örültem neki, hiszen így van esélyem, viszont fura is volt. nem néztem volna ki belőle.

miután hazaértünk egy gyors köszönés után be is mentem a házba, ahol apám fogadott.

-hol voltál?!-kérdezett miközben egyre közelebb jött hozzám
-e-egy b-barátommal s-sütizni...-válaszoltam kérdésére, nyílván dadogva
-nem mész többet sehova az engedélyem nélkül iskolán kívül! értetted?!-ordította
-i-igen. b-bocsánat....-dadogtam, miközben kitértem apám ütése elől, és felrohantam a szobámba, bezárva magamat