i don't deserve you. -sope (befejezett)

~szeretlek~

~yoongi szemszögéből~

Reggel szememet kinyitva előszőr körbenéztem a szobában. Megbizonyosodtam, hogy az én rezidenciámon vagyok. Amikor oldalra pillantottam az édesen szuszogó, kissé piros orrú hobit véltem felfedezni. Nem tudtam, hogy, hogyan keltsem fel, ezért arcára helyeztem kezemet. Megijedtem, mivel teljesen forró volt az angyalkám pofija. Mielőbb fel kell ébresztenem, hogy lázat tudjunk mérni.

-hopi....jó reggelt-suttogtam, ám nem reagált

-angyalkám....-simítottam ismét arcára egy puszival társítva, amire lassan kinyitotta szemét

-baba....nagyon fázom-mondta kissé elhaló hangon, aminek láttán szívem tört össze. Ez is az én hibám. Mi a francért vittem el tegnap korizni?! Nagyon hideg volt, ő meg nem öltözött fel kellően. Olyan hülye vagyok....

-az arcod is nagyon meleg....hozok fel lázmérőt....maradj itt....-nagyon nem akartam ott hagyni, de muszáj volt szereznem egy lázmérőt az édesemnek. Mikor vissza tértem egy nyakig bebugyolált hopit pillantottam meg. Nem jó ez így....

-itt vagyok-mentem oda hozzá és leültem mellé az ágyra. Hónalja alá dugtam(iró: nem félreérteni) a készüléket ami egyből dolgozni kezdett. Amíg az említett tárgy végezte munkáját én angyalkám forró arcát simogattam.

-annyira sajnálom....-mondtam és lehajtottam a fejemet....iszonyatosan elcsesztem ezt....most miattam fog szenvedni ez az angyal....

-mit?-nézett rám hopi könnyes szemekkel, ami olyan érzés volt, mintha kifacsarták volna a szívemet.

-ez az én hibám....-szipogtam egyet, mivel a látvány miatt könnyeim is megindúltak-ha tegnap nem mentük volna el korizni, te nem fáztál volna meg és most nem lennél ilyen állapotban....

-babaa....-emelte fel hopikám államnál fogva fejemet, majd íriszeimbe fúrta sajátjait-nem a te hibád édesem....-majd ezzel a szóval vont ölelésbe

-kérlek maradj nállam....én pedig nem megyek suliba. Valakinek ápolnia kell!

-nem! cicus....itt maradok, de neked suliba kell menned. oké?-mondta nekem egy mosolyt kieresztve

-jólvan....-mosolyogtam rá nem túl őszintén....egy utolsó ölelésben részesítettem, majd el is kezdtem készülődni.

♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡

Már majdnem egy hete, hogy hopi nállam van és én egyedül vagyok nap-mint nap....nagyon hiányzik, hogy együtt járjunk iskolába és a szokásos dolgok, de legalább azzal kárpótolva vagyok, hogy szinte minden este együtt alszunk. Nagyon jó úgy ébredni, hogy egy angyal karjaiban vagy....apának is bemutattam, aki nagy meglepődésemre nem is fogadta durván, sőt nagyon jól. Legalábbis nálla ez jónak számít. Lerendezte egy ,, legalább valaki szeret"-tel egy szóval megengedte, hogy hopi nállunk legyen, ami fantasztikus! Éppen utolsó órámról jöttem ki és a folyosón sétáltam. Próbáltam gyorsan szedni a lábaimat, hogy minnél hamarabb otthon legyek az én angyalkámnál. Persze ez sem jöhetett össze.

-hé szépségem! Hova ilyen sietősen?-kiáltott utánam a suli egyik ,,rossz fiú"-ja-próbáltam nem tudomást venni róla és továbbra is sietősen kapkodtam végtagjaimat. Így sem mondom, hogy gyors voltam....tacskó lábaimnak köszönhetően. Na ilyenkor nem örülök, hogy kicsinek születtem.

-nem akarsz játszani egy kicsit?-szólt utánam ismét. Basszus.

-gyere már na!-ezzel a lendülettel fogott le és csapott neki a falnak. Próbáltam rugdolózni, csapkodi, de mintha meg sem érezte volna. Nyakamat kezdte el puszilgatni és a fenekemet fogdosni. Kiabáltam. Ő befogta a számat. Senki nem hallotta, hogy éppen megerőszakolnak. Miután végzett kínzásommal én a földre estem. Magzatpózban összekuporodva vártam a halált. Ennél még az is jobb lett volna. Fájt a fenekem az aktus miatt, fájt a torkom/nyakam a szorítás miatt és tele voltam kék, zöld foltokkal. Hol van ilyenkor az én angyalom? Hopit akarom! Nemtudom mennyi ideig lehettem a földön fekve, amikor sofőrömet pillantottam meg amint hozzám rohanva hívja a  mentőket.

~hobi szemszögéből~

Cicám ágyában fekve vártam, hogy végre haza érjen. Éppen furcsálni kezdtem, hogy hol van már, amikor apja rontott be a helyiségbe.

-yoongi kórházban van! Gyere gyorsan!-mondta majdnem kiabálva. Nem is tétlenkedtem, fejvesztve rohantam lefele, hogy indulni tudjunk az én babámhoz. Csak mond, hogy nem esett semmi baja....

Mikor beértünk manócskám apja megkérdezte a recepcióst, hogy hol tartózkodik fia, majd a szobája felé vettük az irányt. Amikor beléptünk egy ágy mellett állt két orvos. Vélhetően az egyik volt a főorvos, a másik meg a nővérke. Amint megpillantottak minket a főorvos oda lépett törpim apjához, kezetfogtak, majd a férfi beszélni kezdett. Idő közben életem értelmét is megpillantottam. Szívem teljesen összeszorult a látványon. Arcán különböző színű foltok, alsó ajka fel volt szakadva és nyakán is csúnya sebek voltak. Tanulmányozásomból a főorvos beszéde szakított ki.

-uram! Sajnálattal kell közölnöm, hogy a fia erőszak áldozata lett.-végig kicsikém szemeit fürkésztem, akiben egyszerre láttam szomorúságot és megaláztatást-Nemi erőszak.- mikor kiejtette száján ezt az orvos yoongim apja kissé sokkos állapotban bámúlta a főorvost, míg törpikém lehajtotta buksiját és mintha könnyek jelentek volna meg arcán. Én pedig....felkaptam fejemet és édesemre néztem. Sírás szélén állva öntött el a düh. Megölöm aki ezt tette. Még azt is meg fogja bánni, hogy megszületett. Most legszívesebben odarohantam volna yoongshoz és addig öleltem volna amíg csak bírom, de nem voltunk egyedül....

A főorvos elmondta, hogy holnap reggel engedik csak ki törpikémet, addig bent kell tartaniuk, mivel rosszabbodhat az állapota. Azt is elmondta, hogy valakinek itt kell vele maradni. Egyértelműen vállaltam a posztot. Olyan délutan 5 óra körül babám apjának vissza kellett mennie dolgozni, az orvosok meg azt akarták, hogy pihenjen, úgyhogy ketten maradtunk.

-haragszol?-törte meg a csendet életem értelme. Lehajtott fejjel ült ágyán. Oda mentem hozzá és helyet foglaltam mellette.

-baba....miért kéne haragudnom? Nem tehetsz rólla!-emeltem fel buksiját állánál fogva, majd egy nagy ölelésben részesítettem. Végre. Nagyon aggódtam miatta.

-hopi....-tolt el magától annyira, hogy szemeimbe tudjon nézni- Nagyon szeretlek....-sírta el magát

-édesemmm....én is szeretlek!-öleltem magamhoz még szorosabban. Bár sosem mondtam neki, de nagyon szeretem. Most különösen rájöttem erre a tényre. Annyira aggódtam érte, hogy képes lettem volna meghalni csak, hogy ő jól legyen.
Szeretlek Min Yoongi!

♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡

Sziasztok! Lehet, hogy ez a rész egy kicsit erős lett, de szerintem nagyon őszinte. Remélem azért bejött!💗 Illetve szeretném megköszönni, hogy ennyien olvassátok ezt a storyt💗 Amikor elkezdtem ide írni azt sem gondoltam, hogy valaki majd olvasni fogja egyáltalán😅, nem, hogy ennyien! Köszönöm💗 Egyépként eléggé elhanyagoltam a másik könyvemet, ami egyépként taekookos....szóval szerintem oda is írni fogok.
Köszönöm, hogy elolvastad!💗
Puuszi